Vonatozás
2012-01-24 16:08:32
- Joó Kristóf
Filmszerű, ismétlődő emlékkép. A dugig tömött vonaton az egyetemisták között futótűzként vágtat tova a figyelmeztetés: jön a bakter. A vagon megélénkül, helyezkedések, zsebvakargatások történnek, kinek menetjegy, kinek bankó lapul a markában.
Filmszerű, ismétlődő emlékkép. A dugig tömött vonaton az egyetemisták között futótűzként vágtat tova a figyelmeztetés: jön a bakter. A vagon megélénkül, helyezkedések, zsebvakargatások történnek, kinek menetjegy, kinek bankó lapul a markában.
A bakter még ma is általánosan használt szó a vasúti szókészletben. Igaz, a közfelfogással ellentétben egyáltalán nem a kalauz (jegyvizsgáló) szinonimája. De a honi szlengben – a Székelyföldön különösen is – a szó valódi „színeváltozáson” ment át. A bakter tudniillik nem egyéb, mint őr (eredetét tekintve a német Wächter leszármazottja), akár alabárdos, akár éjjeli, de a 19. századtól vasúti őr is, aki kisebb-nagyobb települések állomásain – archaikus szóval indóházai mellett – teljesített szolgálatot, s a szél meg az eső ellen kis, egyszemélyes őrbódéba – „fakabátba” – húzódott, miközben sárga zászlójával jelezte a vonatvezetőnek, hogy minden rendben, a pálya ellenőrzés alatt áll. Ugyancsak a bakter eresztette le félelmetes kurblijával a sorompó karját is, amikor annak eljött az ideje. Mindez már a múlté. Az elektronizálás és kibernetika kiszorította a baktereket. A mai jegyvizsgáló, utaskísérő „szabályos” neve viszont még mindig kalauz, ami eredetileg az átkelésben vagy hosszú úton segítő alkalmazottat jelentette, és – bármilyen furcsa is – török eredetű szó.
Magyarországiakkal együtt utazva csakhamar kiderülhet, hogy ők a közbeszédben nemigen használják a vagon szót. Mi, erdélyiek nyilván a román nyelvi közelség miatt mondjuk így általánosan – amit a magyarországiak többnyire ekként neveznek: kocsi. Hiába ez a neve a híres, 1896-ban alapított győri üzemnek: Rába Magyar Vagon- és Gépgyár, a szerelvények Magyarországon többé-kevésbé még mindig kocsikból tevődnek össze. Érdekességként említhető, hogy a vagon nem csupán utas- vagy áruszállításra hivatott vasúti kocsi, hanem mértékegység is, igaz, ma már hivatalosan nem használatos: a (súly)vagon 10 tonnát vagy 100 mázsát jelentett.
De ha már a vagonoknál és a kocsiknál tartunk, ejtsünk szót arról a – többnyire már csak regényekben és régi idők útleírásaiban található – vasúti személykocsiról, amely kényelméről és felszereltségéről volt nevezetes: a Pullman-kocsiról. Amerikai fejlesztésű, hosszú vagonok voltak ezek, amelyeket két forgó alvázra építettek, háló-, étkező- és termes kocsik egyaránt lehettek, és elsősorban a hosszú járatokat szolgálták (George M. Pullman az általa alapított chicagói vasúti kocsiépítő társulatnak volt az elnöke). Efféle kocsikból állt például a szép emlékű Orient expressz is, számos novella, regény, film mozgó színhelye.
És még egy kocsi: a kuseta. Nálunk legalábbis általánosan így hívják a „fekvőhelyes kocsit” – ami nem hálókocsi! –, ez persze a román vagon cuşetă megjelölésből csuszamlott át a magyarba. Úgy vélem, kisebb baj volna, ha kusettnek mondanánk, mint hogy kusetának – a kusett ejtés ugyanis ragaszkodik a francia eredetihez (couchette) – amelyből a román is átvette.
