40 cm. A gácsérja minden szabad tojónak udvarol. Előfordul, hogy a kercerécével kereszteződik. Lappföldtől Kamcsatkáig Eurázsia északi részének csendes vizei mellett honos. A tojó háta szürke; fő ékessége a tiszta fehér pofa és a gesztenyebarna fejtető. A gácsérok vakító fehér díszükben a vizek bájos jelenségei. A háta közepétől két keskeny fekete csík húzódik a vállain keresztül; a szem előtt és a tarkón két fekete folt élesen kiütközik. A fiatalok szárnya barnán és fehéren foltozott. A repülése sebes, alig különbözik a kisebb vadrécefajokétól. Gyakran bukik a víz alá.
Fészkelése: vízközeli faodúkban több méter magasan költ. Lappföldön és Finnországban szívesen elfoglalja a részére kihelyezett mesterséges fészekodúkat. Néha megelégszik a kövek közötti vagy a fagyökerek közötti üregekkel. Fészekanyagot nem hord, a tojások az üreg korhadékában és a pehelytollakon fekszenek. 6-10 tojást rak az üregbe. Finnországban május második felében és júniusban költ. A tojó 30 napig kotol. A fiatalokat is ő vezeti 10 hétig. A fiókák kikelésük után 24-36 óra múlva ugrálnak ki az odúból.
Magyarországon rendszeres téli vendég. Felkeresi a be nem fagyó vizeket. Gyakran látták a Dunántúl mélyebb tavain és a Dunán. A megfigyelések zöme januárra esik. A halastavakon és a Balatonon márciusban gyakori. Erősebb teleken a Fekete-tengerig és a Földközi-tenger keleti medencéjéhez is lehúzódik.
Téli hónapokban 8-16 cm hosszú halakat eszik, a nyári hónapokban vízi rovarokat és azok lárváit fogyasztja. Táplálkozó csapatait viharsirályok kísérik, prédára lesnek. Hollandiában évi 20 ezer példány telel. Magyarországon, a Dunán 50-120 kisbukót figyeltek meg. Magányos előfordulása ritka.
Nagy bukó (Mergus merganser)
66 cm. A gácsér feje zöldes fényű, fehér testalját leheletfinom halványpiros szín vonja be. A csőre piros, fűrészfogas, horgas hegyű, hosszú és keskeny. Szívesen vadászik gyors halakra, horgas csőrével sohasem szalasztja el őket. Az északi félteke erdőövezetének tavait és folyóit kedveli; megtalálható Tibet magas fekvésű sztyeppéin is. Röptében könnyen felismerhető sötét fejéről, fehér hasáról és fekete-fehér szárnyáról. A tojó feje gesztenyebarna, a tarkóján üstök nyúlik hátra. A háta és az oldala kékesszürke, a hasa fehér. Röptében jól látszik fehér, négyzet alakú szárnyfoltja. A fej és a nyak barna színe élesen elválik világos mellétől. Vízszintes testtartással repül. Tőzeges partok üregeiben, fák között, vízközelben költ.
A násza rendszerint már a telelőterületén lezajlik. A költési idő Európában március végén megkezdődik, az északi tájakon május második felében és júniusban is tart. Ha magas fák odvába rakja 8-12 tojását, akkor 15-16 méter magasságban is költhet. Elfogadja a mesterséges költőodút is. Fészke mindig szorosan a víz közelében van. Az odúban a tojások korhadt faforgácson fekszenek, máskor zuzmót, hangafüvet hord alájuk, de bőven találhatók ott pehelytollak is. A fiókákat a tojó neveli, a kicsik a sekély parti vizek szegélyének védelmében rákokat, vízi bogarakat, gyűrűsférgeket fogyasztanak. 8-10 napos korukban kezdik tanulni a halfogást.
Magyarországon a téli hónapokban kisebb csapatokot figyeltek meg a Duna-kanyarban, Paksnál és a váci Duna-szakaszon. Táplálkozás közben a kifejlett nagy bukók vízbe dugott fejjel fürkészve keresik a zsákmányukat. A halat gyors fordulásokkal ide-oda üldözve szerzik meg a víz alatt. A cél érdekében akár 4 méterre is lehatolnak. A víz alatt 40 másodpercig is képesek tartózkodni.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató