Visszatérve a gyökerekhez

Beiktatták tisztségébe Küküllődombó új lelkipásztorát

Küküllődombón új lelkipásztor beiktatását ünnepelték május 25-én, szombaton délelőtt a liliomillatú, ünnepi díszbe öltöztetett templomban. Márkos Hunor Elemér unitárius lelkész foglalhatta el hivatalosan tisztségét a közel hatszáz lelkes unitárius közösség szellemi vezetőjeként. 

Az eseményen részt vett Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, Szentgyörgyi Sándor, a Küküllői Egyházkör esperese és lelkészei, az új  lelkész évfolyamtársai, a falu hívei és elszármazottak egyaránt. A Kis-Küküllő partján fekvő település harmadik újraépített, kazettás mennyezetű templomát 1867-ben, id. Ütő Lajos lelkipásztor szolgálata idején építették,  és másfél évszázada kemény bástyája az egykor hitében megerősített közösségnek.

Bemutatkozó beszédében az új lelkipásztor,  Márkos Hunor Elemér élete legkiemelkedőbb mérföldkövének nevezte azt a lehetőséget, hogy a falu szülötteként a közösség építésére és a közösségben való élésre hazahívták. „Álmodtam egy világot magamnak, és íme, itt állok a kapui előtt…” – idézte a jól ismert zeneszámot. „Mindig büszke voltam és vagyok arra, hogy dombói vagyok, egy olyan közösség tagja, amely fenntartja önmagát. Mint jelezte, itt tanulta meg, hogy bízni Istenben egyet jelent az élettel. „Add, Uram, hogy minden lépésem a közösség lépése legyen, ne egyedül kelljen majd szélmalomharcot folytatnom”– hangzott el fohászában.

Szentgyörgyi Sándor, a Küküllői Egyházkör esperese iktatta be a küküllődombói egyházközség rendes lelkészi állásába a lelkipásztort. A ceremónia részeként azzal az útravalóval adta át  a jelképeket – a templom kulcsát, a Szent Bibliát, a kelyhet és az egyházközség pecsétjét –,  hogy munkáját végezze hűséggel és hivatástudattal. „Az evangélium szellemében légy őrállója és pásztora a rád bízott gyülekezetnek. Isten és ember szolgálatában.” 

„Ne félj, ne félj, veled vagyok!…”

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök az ifjú lelkészhez és családjához szólva a bibliai idézet folytatásaként  atyai bátorítással kezdte áhítatát: „Ne féljetek!”, ugyanakkor arra intette a gyülekezetet, hogy fiatal életkora miatt ne vessék meg papjukat, aki a maga során legyen példaképe a közösségének. Mint hangsúlyozta, ebben az örvénylő világban közös utat kell építeni, az elődök munkáját méltóképp folytatni. Megemlékezett az elmúlt közel száz esztendőben a faluban szolgált néhány lelkészről is: Pál Tamás tiszteletes úrról – akit Marosvásárhelyen élő fia, Pál Árpád képviselt  –, a kommunizmus sötét korszakában szolgáló Benczédi 

Ferenc lelkipásztorról, akinek szolgálata alatt virágzott az egyházi élet Küküllődombón,  illetve Péterfi Sándor nyugalomba vonult lelkipásztort is köszöntötte, aki feleségével együtt megtisztelte az eseményt jelenlétével. A néhai nagy elődök mellett említést tett a Bethlenszentmiklóson szolgáló Veress Ferenc László unitárius lelkészről, akinek bölcsőjét ugyancsak Küküllődombón ringatták, akárcsak a május utolsó szombatján beiktatott szolgatársáét.

Értékelni, bátorítani, erősíteni

Jenei László Csaba egyházköri jegyző a püspöki kinevezés felolvasását követően arra intette az új lelkészt, hogy jó pásztorként gyarapítsa,  amit átvett, eredményesen töltse be vállalt hivatását. A Küküllői Egyházkör és az ULOSZ részéről Fülöp Dezső Alpár ádámosi lelkész köszöntésében azt kívánta, hogy mindig legyen mellette család és körülötte gyülekezet. Bodor Lídia Emese medgyesi beszolgáló lelkész egykori évfolyamtársként fejezte ki jókívánságait. Felidézte, hogy épp tíz esztendeje végezték el a teológiai alapképzést, majd „mélyvízbe dobtak mindannyiunkat”, ennek ellenére megállták a helyüket. Az új lelkész jellemvonásai közül alázatos és meleg szívét emelte ki, és azt kívánta paptársának, hogy találja meg az egyensúlyt a közösségben. „Ne bánjanak fukarul a bátorító szavakkal. Értékeljék, bátorítsák, dicsérjék, erősítsék őt” – intézte szavait a közösséghez. Az egyházközség részéről Szabó Zsuzsanna gondnok kiemelte, hogy első ízben válik az egyházközség papjává egy olyan lelkész, aki itt született és nevelkedett, aki ismeri az embereket, a falubeliek észjárását, szokásaikat. „Adja Isten, hogy innen menjen nyugdíjba, mert az eddig itt szolgáló lelkészek csak nyugdíjazásukat követően hagyták itt  ezt a közösséget” – hangsúlyozta a gondnok. A nőszövetség nevében Miklós Mária Magdolna nyugalmazott tanárnő szerint „büszkék vagyunk, mert a falu szülötte falunkat választotta”.

Itthon még sírni sem szégyen…

A beiktatott lelkész üdvözölte a vele együtt ünneplő közösséget, és hangsúlyozta, hogy itthon lenni jó, mert önmaga lehet az ember, és talán még sírni is lehet… Az előtörő örömkönnyek annak tudhatók be, hogy hazatalált, és közösségével egymásra találtak, az álomkapun belépve pedig csak szépet és jót szeretne alkotni. Köszönetet mondott az egyházközség  vezetőségének, hogy a választás rá esett, így hazatérésre ösztönözték, feleségének, aki éjt nappallá téve fáradozott az ünnepség sikere érdekében, édesanyjának, aki gyerekkorában elültette és ápolta benne a hit csíráját, a jelenlévőknek, lelkésztársainak és Istennek, hogy itt lehet.

Mind a Kisgyörgy József Unitárius Dalkör férfiakból álló dalárdája, mind a női kórus a lelkészi beiktatás keretében emelkedett hangulatú előadással szolgált. Márkos Andor szavalata révén azt a korosztályt képviselte, amely lassan át kellene vegye a stafétát a nagy hagyományokkal bíró, egykor hatvanfős férfidalárda tagjaitól, akiknek zengő éneke a hallgatóság velejéig hatolva mindannyiszor leírhatatlan élményben részesíti a közönséget. Az eseményt az egyházközség ifjainak, a helyi általános iskola diákjainak művészi műsora színesítette, irányító tanár Székely Varga Melinda aligazgató volt. Az ünnepi ebédet megelőző művészi műsort a helyi kultúrház színpadán a Kökényes Néptáncegyüttes szolgáltatta.  

Nem prófétaként tért haza

A hivatását tíz éve gyakorló ifjú lelkész és családja döntését összetett érzések határozták meg, de sikerült ezeket legyőzni, és a család Medgyes városi környezetét vidékire váltotta. A lelkész arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy a szólásmondással élve, ő sem lehet próféta a szülőfalujában, így válaszolt: „Nem prófétaként akarok itthon lenni, hanem átadni a tapasztalataimat a közösségnek, azt tovább építeni, hogy a gyermekeim úgy nőjenek fel, mint jómagam. Úgy érzem, hogy a félelmeim segítőeszközök is egyben, hogy mindenben a maximumot nyújtsam” – mondta beiktatását követően Márkos Hunor Elemér lelkipásztor. 

Bálint Benczédi Ferenc püspök az ünnepi ebédet követő beszédében az összetartás erejét és a valahová tartozás fontosságát emelte ki. „Ahhoz, hogy szárnyalni tudjunk a jövendő felé, szükség van a gyökerekre is, Küküllődombónak pedig sajátságos gyökérzetű múltja van. A környékbeli településektől eltérően nem volt uradalma, nem földesúr irányította a falut, hanem megtanulták az önszerveződést, és a környéken elsőként  hoztak létre dalárdát, kisdedóvót és olvasókört. Mindig olyan tanítóik, papjaik és kántoraik voltak, hogy a negyven év kommunizmus és harmincévnyi összevisszaság sem tudta szétrombolni ezt a közösséget.” Arra intette az egybegyűlteket, hogy őrizzék meg hagyományaikat, szokásaikat ne adják fel, mert a vidék egyetlen településének sincs a dombóihoz fogható dalárdája, társulata és népviselete. Az összefogás megtartó erejéről beszélt, amely minden magyar keresztény felelőssége, ennek eredményeként pedig  „akármilyen legyen is a gyülekezet, egy jó pap összetartja, és egy gyengébb pap sem tudja szétverni azt” – mondta.

Péterfi Sándor, a tavaly nyugalomba vonult unitárius lelkipásztor is felelevenítette a településen megélt húsz esztendő emlékeit, és arra kérte az új lelkészt és feleségét, hogy folytassák az általuk félbehagyott munkát, állják meg a helyüket. A saját bevallása szerint enyhe aggályokkal érkező lelkész legközelebb bátrabban tesz eleget a meghívásnak, mert újra megtapasztalhatta a dombói közösség vendégszeretetének kifogyhatatlan tárházát.

Valami a helyére került

Miklós Tibor polgármester szerint egy új lelkipásztor érkezése nagy esemény egy gyülekezetben. „Megmozgatja az embereket, felkavarja az állóvizeket, de úgy érzem, valami a helyére került. Márkos Hunor Elemér érkezése fiatalos lendületet hozott az egyházközségbe. Várakozásainkban nem csalódtunk, az eltelt hónapok során bebizonyosodott, hogy jól vezeti a rábízott nyájat. Kívánom, hogy a lelkesedés maradjon meg és továbbra is mozgassa a közösséget, de ez csak összefogással valósítható meg, amely létfontosságú, ezért együtt kell vállalnunk a jelen feladatait és kihívásait.”

Az ünnepség sikeréhez elengedhetetlen volt az egyházközség nőszövetségének és a nőszervezetnek az áldozatos munkája, valamint a gyülekezet tagjainak hozzájárulása. A százötven éves templombelsőt megtöltő tavaszi virágok illata és a gyönyörű virágköltemények Dudás Katalin helyi dísznövénytermesztő munkáját és szakértelmét igazolták.