Visszafogottan is derűs

Ariadné XXV.

A textilművészek marosvásárhelyi országos kiállítása huszonötödször juttatja eszünkbe Ariadné ősi mítoszát, a kitartó és ötletes krétai királylány aranyfonalas-gombolyagos leleményét, de immár második esztendeje azt is, hogy Minósz és Pasziphaé világszép lánya mégsem volt a sors kegyeltje. Szerelme, a Minotauruszt legyőző Thészeusz végül is magára hagyta. A textilművészet vásárhelyi csapata is kárhoztathatja a sorsot, azért, mert az Ariadné tárlat anyagát idén sem vihették a művek értékéhez, szépségéhez igazán méltó körülmények között a nagyközönség elé. Pedig 2021-ben jubileumát ünnepelheti a népszerű rendezvény. A Képzőművészek Szövetségének helyi fiókja 25. alkalommal hirdette meg pályázatát, sokan be is neveztek a kiállításra, de akárcsak tavaly, a járvány ezúttal is közbeszólt. Elmaradt az ünnepélyes megnyitó s az előző évi nyertesek díjazása is, a tárlat a pandémia elleni védekezés szabályai szerint csak korlátozott számban látogatható. Nagy kár, a kiállítók sokkal nagyobb figyelmet, elismerést érdemelnének, mint amekkora jelenleg lehetséges. És nagyszerű vizuális élménytől esnek el azok a művészetkedvelők, akik nem nézhetik meg a mintegy száz felsorakoztatott textíliát. A helybeli, illetve kolozsvári, temesvári, bukaresti, nagyváradi, jászvásári, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi, szucsávai, vajdahunyadi textilművészek túltették magukat a múlt évi „látogatás nélküli” megoldáson, és annál nagyobb lelkesedéssel készültek az idei seregszemlére, amelytől már azt várták, újra hangos, népes lesz az Art Nouveau Galéria, ismét a helyszínen fogadhatják a közönség gratulációját. Sajnos nem így lett, csak remélhetjük, hogy a kényszerhelyzet nem töri meg az Ariadné rendezvények eddigi folyamatos sorát. Kevés ilyen kezdeményezés van országszerte, amely negyedszázadon át ennyire következetesen és színvonalasan tudott felszínen maradni, és évről évre elnyerni a szakma és a tárlatlátogatók elismerését. Ha csak a szervezőkön, illetve az alkotókon múlik, továbbra is így lesz. A főszervező kurátor, Nagy Dalma és számos fáradhatatlan segítőtársa valóban csapatként működik, lelkesíteni, ösztönözni is képesek a potenciális kiállítókat. De nagyon reméljük, hogy jövőre nem kell covidos megszorításokba ütközniük.

Nyomott, rezignált a közhangulat, az alkotók sem vonhatják ki magukat ez alól. De dolgoznak, derűvel, bizakodással, szépséggel próbálnak szembeszállni a járvánnyal, színt, optimizmust vinni az életünkbe. A kiállítás is ezt tükrözi. Láthatunk olyan textíliákat, amelyeket éppen a koronavírus, a világjárvány ihletett, de a szépre, jóra, lelki megnyilvánulásokra érzékeny művésznők idén is elsősorban ez utóbbi vonalon alkottak maradandót. Tradíció és újítás, hagyományőrzés és kísérletezés, elmélyült eszmeiség és ötletekben tobzódó dekorativitás egyaránt fellelhető a bemutatott anyagban. Nagyméretű kárpitok és minitextilek biztosítják a tárlat változatosságát, népi gyökerű és a modern technika, a digitális világ inspirálta munkák teremtenek vizuális és gondolati egyensúlyt, sokféle anyag és eljárás szerez meglepetést a nézőknek. A nemzedéki megoszlás is figyelemre méltó. A jól ismert nevek és alkotói stílusok mellé olyan fiatalok is felzárkóznak, akik talán egyidősek a jubiláló kiállítással. Színeiben, formáiban is tetszetős, visszafogottan is vidám, eleven, mozgalmas és nőiesen kifinomult, sokarcú ez a jó érzékkel megrendezett, üde kiállítás. Ma már természetes, hogy egyazon címbe kerülhet a hashtag és a staférung, egymás mellé a reneszánsz harmónia és az ősi sámánerő, egyazon térbe a Székelyföld, illetve az Észak nosztalgiája, a paraszti csipkedísz és a másság védelmének nyugati típusú, offenzív reklámvilága. Élénkek, de nem hivalkodók a színek, ízlésesek, harmonikusak a tónustársítások, ha elsőbbséget keresünk a koloritban, akkor az idén talán a kéket kell megneveznünk. Előretört a metaforikus összevonás, a szellemes szóferdítés, a szokatlan szóösszetétel, az angol, latin szóhasználat a címadásban. Van tehát új a nap alatt. Csak így tovább a fél évszázad felé!