Két különlegesen szép ünnep követi ebben az időszakban egymást: június elseje a gyermeknap, május vége a gyermekkorból való kilépés, a ballagás időszaka. Mennyire hosszú és mennyire rövid a kettő közötti idő!
Két különlegesen szép ünnep követi ebben az időszakban egymást: június elseje a gyermeknap, május vége a gyermekkorból való kilépés, a ballagás időszaka. Mennyire hosszú és mennyire rövid a kettő közötti idő! Mennyire hosszú, ha a naponta ismétlődő feladatokra, az aggódó gondoskodásra, a szünet nélkül elvárt szeretetre és megbocsátásra, a felelősségre, a bosszúságokra, a csalódásokra, a tüskés kamasz sértő megjegyzéseire, lesújtó pillantásaira, esetleges eltévelyedéseire gondolunk! És mennyire rövid, ha a bölcsőből kikandikáló mosolyra, az első szófoszlányokra, a bátortalan lépésekre, a felénk nyíló ölelésre, az esti odasimulásokra, a mesékre, a közös játékra, az óvodai szereplésekkor érzett büszkeségre, az iskolai díjkiosztókra, sportversenyekre, közös kirándulásokra, utazásokra, majd a ballagásra gondolunk. Arra az időre, mialatt felnő a gyermekünk.
Vajon csak egy biológiai program teljesítésére szemeltek ki bennünket? És miért pont mi kapjuk az anyaméhben testet öltő lelket, a nem mindig az elképzeléseink és nevelési elveink szerint alakuló önálló egyéniséget, aki a gyermekünk? A miénk gyermeknapos időkben, és az marad később felnőttként is gondjaival, beteljesült és megvalósulatlan álmaival. Aki az elvárt, de a talán soha ki nem mondott hálát többszörösen is pótolni tudja az unokákkal.
És mi, túl harmincon, negyvenen, ötvenen, hatvanon stb., vajon meddig maradunk gyermekek? Van, aki kénytelen korán felnőni, mások egy életen át kimondhatják, hogy édesanyám vagy édesapám.
A június 1-jei gyermeknapot Kemal Atatürk, a korszerű török állam megalapítója kezdeményezte 1920-ban. Törökországi tapasztalataim arról győztek meg, hogy nem véletlenül, a két kontinens határán fekvő országban ugyanis a családonkénti öt utód a természetes. A török kezdeményezést öt évvel később a genfi gyermekjóléti konferencián, majd az ENSZ 1954-ben tartott közgyűlésén tették nemzetközivé. A sors furcsa fintora, hogy amikor a figyelem központjába került a gyermek, a 20. században terjedt el soha nem gondolt méretekben a terhesség-megszakítás, s apad a gazdag Nyugaton és nálunk is folyamatosan a gyermekvállalási kedv. A 21.-ben pedig a gyermekekkel való együttlétre szánt idő lesz mind kevesebb. Pedig a példát tőlünk, szülőktől lesik, ha időt és alkalmat biztosítunk arra, hogy szavaink, mozdulataink, az átadásra váró útravaló meggyökerezzen bennük. Ha visszagondolunk, ez a legértékesebb, legszebb, később már pótolhatatlan idő. A gyermeknap arra ösztönöz, hogy az egyéb gondokat félretéve, legyen ez a nap az övék, a miénk, hallgassuk meg, amit mondanak, találjuk ki, amit mondani szeretnének, játsszunk, nevessünk, sportoljunk, kiránduljunk együtt!
