Virtuális fórum
2022-09-26 14:56:07
- Kuszálik Péter
A Népújság szeptember 21-i számában jelent meg egy összeállítás Utcafórum Marosvásárhelyen ’előcímmel’; a lényeg a címben van: „A lakosságot foglalkoztató problémákat szeretnék feltérképezni”. A magamfajta pamfletírónak azonnal megmozdul a füle mögött egy ördögfióka, és azt súgja: „kérdezd már meg, hogy csak térképészkedni akarnak-e, vagy a problémákat meg is szeretnék oldani…” Való igaz, a szószaporító, de haszon nélküli fórumokról szomorú tapasztalataim vannak. Vegyük sorra.
Az első a Vásárhelyi Találkozó (1937. október). Az akkori fórum apropója: „Tamási Áron a Brassói Lapokban megjelent cikksorozatában, a »Cselekvő erdélyi magyar ifjúság«-ban rámutatott a külön utakon való haladás okaira és egyben arra, hogy az erdélyi fiatalságnak csak egy útja lehet, és ezt meg kell találnia.” – Az 1996-ban erről írt, Trakta című hosszabb elemzésben (lásd a Mentornál megjelent Mörfi c. kötetemben) így reagáltam erre: „Istenem, de jó lenne azt az egy utat megtalálni… – mondja azóta is mindenki, aki idáig jut a dokumentum olvasásában.” Majd így folytattam: „Nem állunk messze a tekintélyrombolás vádjától, ha azt mondjuk: Tamási Áron nem találta fején a szöget. Ha minden erdélyi magyar követte volna őt az egyetlen úton, akkor ma Erdélyben nem lehetne magyar szót hallani – tekintve, hogy Tamási áttelepedett Magyarországra. Mi (Bernát úr és alulírott) azon a véleményen vagyunk: ne erőltessünk egyetlen utat, próbálja mindenki megtalálni a saját ösvényét, s haladjon azon önmaga, családja és közössége nagy hasznára és boldogulására.”
A tanácskozáson az akkori Erdély krémje sorolta a magyarság gondjait. Több szakosztályban gyűléseztek, számtalan tanulmányt olvastak fel, még több hozzászólás született, a végén pedig egy kb. húszoldalas határozatot is összehoztak. A találkozónak elég szép visszhangja volt, de csak annyi. Eredményekről nem beszélhetünk, ugyanis a dzsembori nem törekedett megoldásra, inkább csak a gondokat leltározta (akárcsak a most meghirdetett ’virtuális fórum’).
Ha meg akartak volna oldani valamit, akkor betartották volna az ’átszervezés’ fázisait. Csupán öt lépésből áll a folyamat: 1. leltár (adatgyűjtés + rendszerezés); 2. elemzés (megvizsgálják, hogy mit kellene – és lehet – megváltoztatni); 3. tervezés és döntéshozatal (megalkotják az új módszert); 4. beüzemelés (működésbe tétel = rendszermérnöki műszóval: implementálás); 5. ellenőrzés és karbantartás.
A Vásárhelyi Találkozónak azért nem volt semmilyen kézzelfogható eredménye, mert nem intézkedési tervet, hanem egy kiáltványféleséget hoztak össze. Olyan dolgokat fogalmaztak meg, amelyek nem tartoztak a Találkozó hatáskörébe, vagy kivitelezhetetlenek voltak. Pl. „Osztály, felekezeti és nemzetiségi ellentétek életünkből tűnjenek el. A vezetők pedig a magyar iskolák, egyházak és közintézmények erkölcsi és anyagi támogatásával járjanak elöl jó példával.” Az eszme kiváló, de a megvalósításához nincs mód és eszköz…
A másik nagy fórumozás. Tőkés László 1998. szeptember 12-re Alsócsernátonba hívta mindazokat, akiket a romániai magyarság közös gondjai foglalkoztatnak. A találkozó címe: Székelyföldi fórum az RMDSZ megújulásáért. Markó szerint Tőkésnek lehetősége lett volna több fórumon is kifejtenie a szövetséget illető kritikáját. „Véleményem szerint Tőkés László senkiben sem bízik, aki épp nincs egy véleményen vele. (…) A csernátoni rendezvény szerintem kísérlet arra, hogy egy kis csoportosulásból platformot kovácsoljon, amihez bárkinek joga van az RMDSZ-ben, de ez a tiszteletbeli elnöki funkcióval semmiképpen sem fér össze.” (Szabadság, 1998. aug. 25.) A csernátoni népgyűléssel indult el az a folyamat, amely aztán az RMDSZ fokozottabb erodálásához vezetett. A kezdeti frakciózások sem tettek jót a szövetség egységének, de kisebb belharcok után sikerült józan keretek között tartani a másképp gondolkodást.
Érmihályfalva következett (1998. október 24.), majd Nyárádszereda (1999. február 13.), ezek hatását így foglaltam össze annak idején: „A fórum = illetékes személyek részvételével megtartott nyilvános eszmecsere, írja az értelmező szótár. Elvileg igen nemes gondolat összejönni és a nemzet sorsán rágódni, de ha nincs érdemi eredmény, akkor az egész nem ér többet egy szombat esti kanasztapartinál. A tömeglélektan megállapításai szerint negyven földmunkás ugyanolyan könnyedén emeli szavazásra a kezét, mint negyven akadémikus, ui. a tömegben megoszlik a felelősség.”
2003-ban következett a Márciusi Fórum Kolozsvárott, a Farkas utcai templomban, ahol közfelkiáltással fogadták el a fölolvasott szöveget. Nyilvános eszmecsere nem volt. Eldöntetett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megalakulása, amely alulról szerveződött (nyilván: főnöki parancsra). Kezdetben a helyi tanácsok alakultak meg, következtek a széki tanácsok, legvégül az SZNT.
A marosvásárhelyi helyi fórumot az ötven személyre szabott Bocskai-teremben tartották. Fodor Imre vezette a gyűlést. „Három, elegáns ruhába öltözött úr köszöntötte az egybegyűlteket, aztán elmondták, hogy mi a lényege a helyi, a széki és a nemzeti tanácsnak, s miért kell most kérni a székely autonómiát. (…) Szó esett még az Európa Tanácsról, az Európában honos 12 nemzeti autonómiai modellről, sőt azt a füzetet is felmutatták, amelyben a Csapó I. József dr. által összeállított statútumtervezet vagyon szavakba szedve, s amely »munkaanyagként« szolgál a következőkben. Felolvastak egy határozatot, amely szerint a székely nemzet képviselői kijelentik az autonómiára szóló igényüket! Kézfelemeléssel megszavazták (aki akarta), én nem szavaztam, több okból. (…) Néhány további vezérszó: közképviseleti testület, alkotmányos jogok, állampolgári kezdeményezés, Andreas Gross, polgárok védelme, nem alternatívája vagyunk az RMDSZ-nek, hanem potenciális partnerei. Meg aztán: Terra Siculorum, többlethatáskörök, az államnak ez csak jó, mert egy gazdag régiótól több adót lehet begyűjteni. Arról van szó: »saját sorsunkról önmagunk döntünk« (…).
Aztán volt küldöttválasztás és eskütétel, székely himnusz és nemzeti ima.
Egyvalami nem volt, pontosabban valaki: kinevezett jegyzőkönyvvezető. Emiatt az egész gyűlés – jogilag! – nem ér többet egy kocsmai szóváltásnál. Ugyanis a jegyzőkönyvek vezetése nem kommunista találmány, amit kerülni (sőt: üldözni) kell, hanem ősi szabály. Vesd össze: hiteles hely, hétpecsétes okmány, birtoklevél stb.” (K. P.: Ott voltam én is. RMSZ, 2003. okt. 16.)
A harmadik példa: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Székely Nemzeti Tanács együttes ülése a vásárhelyi Vártemplomban. „Szünetben kb. negyvenen hazamentek ebédelni (maradtunk százan), pedig a cifrája még csak ezután következett! Az együttes ülés egyik csúcsa Cigány Imre elméleti fejtegetése volt, aki Brüsszelből küldött levelet, ő ugyanis onnan követi nyomon kicsiny, de halálmegvető bátorsággal küzdő nemzetrészünk tusáját. Visszatér a régi vitára (haszontalan dolog nemzeti kisebbségként meghatároznunk magunkat, mert a nemzetközi normák ezt a fogalmat nem ismerik stb.), politikai zsákutcának minősítette az RMDSZ ügyködését, és arra buzdította Erdély magyarjait, hogy alapítsanak új pártot (!). Majd 12 rövid pontban összefoglalta Erdély üdvtanát: mi kell ahhoz, hogy a lajtorjánk Szent Péter sarujáig érjen? 1. Az alkotmány módosítása: Románia két államalkotó nemzet társállama; 2. Törölni minden törvényt, ami ezzel ellentétes; 3. Románia legyen föderális állam; 4. Erdélyben hivatalossá kell tenni a magyar nyelvet; 5. Erdélynek legyen önálló parlamentje. – Idáig jutott a felsorolásban, amikor Toró T. Tibor arcán is megjelent a mosoly (addig csak én röhögtem, magamban).” (K. P.: Együttes ülés. RMSZ, 2005. ápr. 29.)
Belefeledkeztem az idézgetésbe, pedig csak azt akartam illusztrálni, hogy a fórumok helyett talán alkalmasabb lenne egy szakmai konzultációt tartani, elvégre most nem túl nagy a tét, csupán a megyeszékhely ’normalizálása’, ehhez pedig nem fórumok kellenek, hanem intézkedési tervek; a tennivalókat le kell bontani kiscsoportos szintre, amit a maga rendjén munkaköri leírásba kell foglalni. Ebben rögzíteni kell a felelős személyt, a megoldási módot és a határidőt. Lege artis: papíron, mert a szó elrepül, az írás megmarad.
A városi konzultációnak is nevezett kampány az interneten is zajlik, ennek csak egy baja van: a virtuális ügyintézés a nullával egyenlő, tekintve, hogy a virtuális szó jelentése: „látszólagos, elképzelt, nem valódi”. (Belépés előtt ötoldalnyi adatvédelmi tájékoztatón kell átrágnia magát a kedves érdeklődőnek… Már nincs is kedve szót kérni.)
De hogy kompenzáljam a szeptember 22-re meghirdetett fórumot körüllengő érdektelenséget (a találkozón az érdeklődők száma nem érte el a tízet), nemsokára beadok a Városházára egy tartalmasabb listát, elvégre ezt várják a városi konzultáció szervezői. Papíron, rajzokkal, iktatva; hogy számonkérhető legyen.
