A virtuális és a színpadi valóság ötvözésével kísérletezik a kolozsvári magyar színház!

A virtuális valóság és a színpadi valóság ötvözésével kísérletezik a Kolozsvári Állami Magyar Színház az Illegitim című stúdiószínpadi előadásában, melynek bemutatójára szombaton kerül sor. „Adott egy szétesőfélben levő, zilált család, amelyből hiányzik az anya. Minden családtag a saját előítéleteivel küzd, és mindegyiküknek megvan a maga igazsága. Világunk kicsinyített mása ez, saját ítélőképességünk buktatóira, torz világnézetünk által okozott közönyünkre ismerhetünk benne mi, egyszerű emberek és filozófusok egyaránt. Folyamatosan láthatatlan szemüveget, szemellenzőt vagy színes lencsét viselünk, csak azt látjuk, amit látni szeretnénk, ami kényelmes, amit megtanultunk látni. Megállíthatatlanul forgunk körbe, párhuzamos valóságokat élünk meg. Van-e lehetőségünk felülemelkedni mindezen? Lehet, hogy a feltétlen szeretet hiányzik ehhez, ahogy az anya hiánya érezhető a családban” – írja a darabról Adrian Sitaru.

A bemutatót meghirdető sajtótájékoztatón Tompa Gábor színházigazgató elmondta: az előadás a tavaly előrevetített sorozatuk első produkciója, amelyben filmrendezőket kérnek fel, hogy színpadon valósítsák meg az álmaikat. Azt is hozzátette azonban, hogy az Adrian Sitaru román filmrendező által színpadra vitt Illegitim nem a rendező azonos című filmjének a színpadi változata.

Adrian Sitaru hozzátette, a színpadi történet voltaképpen a 2016-ban bemutatott film első negyedórás jelenetének a továbbfejlesztett változata. Ebben egy nőgyógyász orvos családja és barátaik vasárnapi ebédjét zavarja meg egy nő, aki azzal vádolja az orvost, hogy a Securitatétól kapta lakását a kommunista politikai rendőrségnek tett szolgálataiért. A hölgy szerint a Securitate a családjától elvett lakással hálálta meg, hogy az orvos besúgta azokat a nőket, akik terhességmegszakítást hajtattak végre abban a korban, amikor törvény tiltotta az abortuszt.

Amint az alkotók elmagyarázták, az előadás abban teljesen újszerű, hogy halszem-optikával már elkészítették a produkció felvételét, és a néző egy időben kapja az előadás VR-szemüvegen (virtuális valóságot mutató szemüveg) követhető változatát és a színpadi változatot. A néző maga döntheti el, hogy a VR-szemüvegen keresztül nézi az előadást, és a fejét jobbra vagy balra fordítva a virtuális kép egyik vagy másik részletére fókuszál, vagy leveszi a szemüveget, és a színpadon más díszletek között mozgó és beszélő színészeket követi. Ha a néző olyan előadást fog ki, az is megtörténhet, hogy más szereplő játssza a virtuális valóságban, mint a színpadon a kettős szereposztású szerepek valamelyikét.

„Ez világpremier. Ezt a módszert még sehol nem próbálták ki” – jelentette ki Tompa Gábor. Hozzátette: ennek megfelelőek az izgalmaik is, hiszen a bemutatónak még mindig sok eleme ismeretlen.

Adrian Sitaru annak a meggyőződésének adott hangot, hogy kinek-kinek a világlátása annak a tükre, hogy az elméje miként manipulálja a tudatát. Számára pedig az volt a kérdés, hogy a mindennapi életet miképpen befolyásolja az önámítás, az önbecsapás, mely – szerinte – VR-szemüveg nélkül is megtörténik.

Az előadás valamennyi előadója az újszerű módszer kihívásairól beszélt. Amint Molnár Levente fogalmazott: a rendező, a színészek és az egész színház egy fel nem térképezett terepen mozog. A színész gratulált Tompa Gábor igazgatónak azért, hogy vállalta a kockázatot, amely pezsgésbe hozta a társulatot.