2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A középfül-implantátummal mintegy félmillió olyan érintetten lehet segíteni, akik egy szokványos hallókészülékkel nem hallanak elég jól.


 

Első ízben alkalmazták a világszerte újdonságnak számító, kombinált hallássérüléssel rendelkező emberek számára kifejlesztett implantálható hallókészüléket a németországi Hannoverben.

A középfül-implantátummal mintegy félmillió olyan érintetten lehet segíteni, akik egy szokványos hallókészülékkel nem hallanak elég jól, ugyanakkor a cochleáris implantátum beültetéséhez túl jó a hallásuk – közölte a hannoveri Orvosi Főiskola a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint (www.welt.de). Léteznek különböző gyártók által előállított beültethető hallókészülékek, az új azonban más rendszeren alapul.

Az úgynevezett DACS (Direct Acoustic Cochlear Simulator) olyan embereken is segíthet, akiknél zavart a középfül hangvezetése, és emellett bizonyos fokú belsőfül (csiga vagy cochlea)-alapú hallássérülésben is szenvednek. Eddig az e típusú hallászavarra nem létezett megfelelő ellátás – közölte a főiskola. Hannoverben már 13 betegnek ültették be az új készüléket. Egyikük, Jürgen Hofmann többszöri hirtelen hallásromlás után már egy szendvicset sem tudott venni kommunikációs problémák nélkül. Beszédértése hagyományos hallókészülékkel ötven százalék volt, a DACS beültetése után újra százszázalékosan ért.

A DACS-hallásrendszer külső része úgy néz ki, mint egy hallókészülék. A tulajdonképpeni beültetett rész áthidalja a károsodott középfület, és csupán mechanikai úton stimulálja a belső fülben lévő folyadékot – magyarázta a működés elvét Hamidreza Mojallal audiológus, orvosi műszerész. A készülék egyelőre a klinikai tanulmány stádiumában van, ezért eladási ára még nincs.

Az új középfül-implantátumot az ausztrál Cochlear és a svájci Phonak cég fejlesztette ki 50 millió euró ráfordítással. Eddig Németországon belül csak Hannoverben alkalmazták, ezt követően a hollandiai Nijwegen és a svájci Bern klinikáin is. A hannoveri halláscentrum saját közlése szerint a világszerte legnagyobb fülimplantátum-központ. 1984 óta itt mintegy ötezer gyermek és felnőtt kapott hallást segítő implantátumot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató