2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A világtenorizáló vegyész

  • 2018-08-15 12:32:20

A zene és a tudomány világában gyakran vannak figyelemfelkeltő jelenségek. 

A zene és a tudomány világában gyakran vannak figyelemfelkeltő jelenségek. Eddig sokszor hallottunk arról, hogy nem egy tudós tudott zenélni. Ezúttal egy olyan előadóművésszel ismerkedünk meg, aki nem csak énekelni tudott.
Ki ne hallott volna eddig A Három Tenorról? Luciano Pavarotti, Plácido Domingo és José Carreras, a XX. századi vokális előadóművészet nagy titánjai abban is kiemelkedőek voltak, hogy nem egymás ellen, rivalizálva, hanem egymást tisztelve, együtt is képesek voltak fellépni.
Ez alkalommal a három nagy énekes közül José Carrerasszal ismerkedjünk meg! Úgy is mondhatnánk, hogy Carrerast a Mikulás hozta 1946-ban, ugyanis december 5-én született Barcelonában.  Sokan úgy tudják – és a név is erre utal – , hogy az énekes a spanyolok nagy csillaga, de ezt maga az énekes is cáfolja: „Én egy katalán pali vagyok. Annak idején azért kellett a José nevet felvennem, mert a hivatalos politika nem engedte, hogy az eredeti nevünket használjuk. Az opera világában már így lettem közismert, így aztán utólag nem változtattam ismét nevet.” (Az eredeti neve Josep Maria Carreras i Coll volt.)
Carreras alig volt ötéves, amikor a család – valószínűleg a zavaros politikai helyzet miatt – Argentínába költözött. Egy év múlva azonban hajóra szálltak, és búcsút mondtak az új hazának, elindultak haza. A hosszú hajóúton a kisfiú többször is énekelt kedvtelésből. Az utasok azonnal felfigyeltek a gyerek gyönyörű hangjára. Talán ez az utazás volt a gyerek első „fellépése” egy nagyobb közönség előtt. Tény, hogy a fiú és az utasok is jól elszórakoztak hazafelé.
Hatéves volt, amikor megnézte A nagy Caruso című filmet, melyben a főszerepet Mario Lanza alakította. A film akkora hatással volt a fiúra, hogy eldöntötte, ő is énekes lesz. De nem akármilyen énekes, hanem tenor. „Sokkal kevésbé a történet, mint inkább a tenor hang hatott rám. Mindig is énekelni akartam: szerintem éneklésre születtem, és nagyon hálás vagyok, hogy azzal foglalkozhatom, amit a legjobban szeretek: az énekléssel! Tehát attól kezdve, hogy azt a filmet láttam, tenor akartam lenni. Nem egyszerűen énekes – hanem tenor!” – mondta az Origónak adott interjúban.  Attól kezdve operaházzá alakult a családi ház, ugyanis a gyerek állandóan énekelt. Sőt, ha édesanyja magával vitte a fodrászműhelybe, akkor ingyenes élő előadásnak örvendezhettek a szépülni vágyók. Volt is amin csodálkozniuk a műhelybe betérőknek, mert a kis Carreras kívülről énekelte a film összes Lanza-dalát.
Nem afféle gyerekjáték volt csupán az éneklés, hanem valódi komoly tevékenység, mert nyolcévesen a cseperedő gyerek már a rádióban énekelt egy még nagyobb közönségnek. Ekkor már szülei is komolyan gondolták, hogy zenére is tanítani kellene a gyermeket. A vegyész apa ének- és szolfézs-órákat vett fiának, de azért azt remélte, hogy a fia mégsem éneklésből fog élni, hanem valami komolyabb tudományt is kitanul – mondjuk a vegyészetet.
Az események egyre inkább azt vetítették előre, hogy Carreras mégsem lesz vegyész, hanem énekes. Tizenegy évesen már Barcelonában lépett színpadra.
Tizenévesen remek teniszezőként ismerték a környezetében, de az énekhang másfelé fordította mindenki figyelmét. A felnőttkor küszöbénél énekórákat vett hangja tökéletesítésére. Édesapja még ezek után sem hitt a fülének, mert folyamatosan győzködte fiát, hogy az ének mellé nem ártana még egy biztos jövőt jelentő diplomát is szereznie. Nem nehéz kitalálnunk, hogy milyen szakmát ajánlott az elővigyázatos apa. Carreras tehát vegyészetet tanult az egyetemen, de esze ágában sem volt ezt a szakmát folytatni, amikor ott volt számára a színpad. Bizonyára megérezte, hogy a színpadon nagyobb sikereket érhet el, mint a laboratóriumban.
Karrierje szépen ívelt felfelé. Egyre több neves operaházban lépett fel, és egyre több főszerepet kapott. A ’70-es évek végére már meghódította a világot. Míg sok énekes a magas hangokkal és nagy hangerővel igyekszik elkápráztatni hallgatóságát, Carreras más lapokkal játszott, ő volt a „halk hangok sztárja”. A halk hangok mögött pedig egy szerény ember rejtőzött, aki személyével is hatni tudott.
1987-ben Párizsban operafelvételeket készítettek. Carreras rosszul lett. A hír, amit az orvosok közöltek vele, az egész világot lesújtotta: leukémiában szenvedett. A felgyógyulásra nagyon kevés esélye volt, de Carreras kitartott a küzdelemben, és egy egész évig tartó sugárkezeléssel meg kemoterápiával megnyerte az élet-halál harcot: meggyógyult.
1988 júliusában ismét visszatért az ének világába. Barcelonában 150 ezres rajongótábor várta az újjászületett tenort.
Carreras nem felejtette el, hogy hajszálon múlott az élete. Úgy érezte, tennie kell a leukémia gyógyíthatóságáért. Nem volt önző, és nem elégedett meg azzal, hogy felépült. Az volt az óhaja, hogy mások számára is megteremtse a gyógyulás esélyét. Egy alapítványt hozott létre, amelynek a feladata a leukémia leküzdésére a kutatások támogatása. Az énekesben talán újra feltámadt a vegyész. „Szerény véleményem szerint mára elmondhatom: az elmúlt években nagyon sokat sikerült tennünk azért, hogy a leukémia végre mindenhol, minden esetben gyógyítható betegséggé váljon. Nagyon hálás vagyok azoknak a jótevőknek, akik az adományaikkal, jótékonysági koncertekkel támogatták ezt a célt: a segítségükkel már több mint 250 millió eurót tudtunk összegyűjteni a leukémia elleni harchoz. Amikor befejezem az éneklést, ahogy mondtam, már minden erőmet csak az alapítványi munkának szentelem majd” – mondta 2016-ban Budapesten.
Humanitárius tevékenysége mellett fontos tudnunk, hogy ő volt az ötletgazdája A Három Tenor együttesnek. 1990-ben az olaszországi labdarúgó-világbajnokságon ritka pillanatokat élhettek át a játékosok és a szurkolók. A különleges megnyitóünnepségen egyszerre lépett fel a kor három énekóriása: José Carreras, Plácido Domingo és Luciano Pavarotti. A lehengerlő sikeren felbuzdulva Carreras felvetette a közös folytatás ötletét. Kollégái örültek a kezdeményezésnek, és szinte azon nyomban megszületett a szenzációs együttes.
Hogy hogyan tudott három dudás egy csárdában énekelni, azt maga a kezdeményező mesélte el. „A színpadon vetélytársak voltunk, és mindannyian a létező legjobb teljesítményt és előadást igyekeztünk nyújtani, de emellett nagyszerű barátok is voltunk, és remekül éreztük magunkat együtt! Színtiszta öröm volt közösen fellépnünk.” Érdemes megfigyelnünk sikerük titkát: vetélytársak voltak ugyan, de nem egymás ellen dolgoztak, hanem mindenki a legjobb teljesítményért dolgozott.
Carreras élettörténete figyelmeztető jel lehet mindenki számára. A tehetséget engedni kell szárnyalni! Ha elvesszük a gyermek elől az éneklés lehetőségét is, vajon lesz-e lehetősége megmutatni a tehetségét? Ne higgyük, hogy csak a szakiskolákból kerülhetnek ki jó hangú énekesek!
Szilágyi Mihály

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató