Világhódítás gombnyomásra

Gyere, piros csapat! Mennyi cuccot kaptam! Vigyázz, a hátad mögött! – kiáltanak fel mindegyre a képernyőkön születő világok építői és védelmezői. A virtuális játszótereken ma már nem egymagában, elszigetelten, hanem csapatban múlatja az időt a legtöbb gyerek. Egyes szülők egyértelműen elítélik, tiltják a világhálón kínálkozó kalandokat, mások csak akkor találják károsnak a „gépezést”, ha az a szabadban tölthető órák, illetve a valós élmények kárára megy. A viszonylag új keletűnek számító jelenségről Tatai Csilla pszichológussal beszélgettünk.

– A tapasztalataid szerint milyen életkorban kezdenek a gyerekek számítógépezni?

– Ez nagyon változó. A családtól, a szülőktől függ, hogy mikor kerül a gyermek kezébe multimédiás eszköz. Rendszerint először a telefonnal, táblagéppel ismerkednek meg a gyerekek, a számítógép használata később következik. Egyes szülők már a háromévesnek megengedik, hogy ilyen eszközökkel játsszon, mások viszont nagyon tudatosan viszonyulnak a kérdéshez, csak rajzfilmnézésre használhatja a gyerek a számítógépet, illetve legfeljebb az óvodás kor végén, az iskolás kor elején válnak számára elérhetővé a virtuális játékok.

– Szakemberként mit javasolnál, mikortól engedhető ez meg?

– Úgy gondolom, az óvodás kor közepe fele, 5-6 éves kortól. Egyértelmű választ nem adhatok, hiszen a gyorsan változó társadalomban a gyerekek egyre korábban kezdik el használni a számítógépet, amelynek kezelése egyébként egy olyan alapkészséggé vált, amelyre felnőttkorukban feltétlenül szükségük lesz. Amit viszont mindenképpen kiemelnék, az a meseolvasás fontossága. A kisgyermek az élményeket, napi történéseket a meséken keresztül dolgozza fel, így fejlődik a kreativitása, a fantáziája. Nagyon lényeges, hogy a multimédiás világgal való ismerkedés ne a napi mesélés kárára történjen. A számítógépezés akkor káros a gyerek fejlődésére nézve, ha más fontos dolgok emiatt kimaradnak az életéből.

– Általában mivel kezdik, és hogyan jutnak el az összetettebb stratégiai játékokhoz a gyermekek?

– Rendszerint a szülők telefonjára letöltött játékokkal ismerkednek meg először, rajzolós, formák és színek párosításán alapuló, illetve kirakós játékokkal szórakoznak. Ezután következnek a bonyolultabb számítógépes játékok, amelyek iránt inkább a kisfiúk érdeklődnek, ők merülnek el igazán ebben a virtuális világban. A lányok legtöbbször megállnak a számítógépes babaöltöztetésnél.

– Mi lehet ennek a magyarázata?

– Úgy gondolom, ez nevelés, szocializáció kérdése. A lányok számára inkább az emberi kapcsolatok fontosabbak, a multimédiás eszközöket is inkább beszélgetésre, barátkozásra használják.

– Előidézhet-e fejlődésbeli, viselkedésbeli rendellenességet a gyermekeknél a multimédiás eszközök használata? Kialakulhat-e emiatt például figyelemzavar?

– Pszichológiai kutatások igazolják, hogy a mai gyermekeknek szétszórtabb a figyelme, mint a korábbi nemzedékeknek. Ez egyrészt valóban a multimédiás eszközök hatása, másrészt a társadalom jelenlegi szerveződésének tudható be, hiszen nagyon felgyorsult az életritmus, rengeteg vizuális és auditív inger éri a gyerekeket. Ők ehhez a közeghez alkalmazkodnak, ebben szocializálódnak, így az agyi kapacitásukat is másképp használják, mint a pár évtizeddel ezelőtti gyerekek. Ez főleg iskolás korban mutatkozik meg. A tanárok arra panaszkodnak, hogy a mai diákokkal nem lehet megtartani az órát, unatkoznak, nem érdekli őket a tananyag. Ez azért van, mert a gyerekek megszokták, hogy minden gyorsan történik körülöttük, nem tudják követni a lassúbb, lineáris, analitikus tanulási stílust, ugrálnak az információk között. Ha megfigyeljük, a tájékozódásukhoz használt internetes oldalak sem úgy működnek, mint egy statikus könyv. Ez nem feltétlenül rossz, de el kell fogadni, hogy más, mint amihez a korábbi nemzedékek szoktak. Gyarmathy Éva neveléslélektani szakpszichológus szerint nem a gyermekekben kell keresni a hibát, hanem el kell fogadni, hogy ők a társadalom tükröződései. Alkalmazkodásra képes lényekként ők tökéletesen működnek ebben a társadalomban. Sajnos az oktatási rendszer nem veszi figyelembe, hogy a mostani gyermekeknek nem lexikális, hanem az információ megkeresésén alapuló tudásra lenne elsősorban szükségük.

– A számítógépes játékokra visszatérve, mennyire új keletű az, hogy csapatban és nem egymagukban szórakoznak a virtuális térben a gyerekek?

– Az internetes jelenlét valóban újdonságnak számít. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt többnyire egyedül ültek a képernyő előtt a kisiskolások, és talán ezért nem is szippantotta be őket annyira a virtuális világ. A barátokkal átélhető közös élmény egy új szint, amely azok számára is vonzóvá tette a gépezést, akiket egyébként talán nem fogott volna meg ez annyira.

– Milyen irányban változtatja meg az internetes együttlét a gyerekek egymással szembeni viselkedését, kapcsolatrendszerét? 

– Ez attól függ, hogy kikkel tartják a kapcsolatot a virtuális térben: már meglévő barátokkal, osztálytársakkal vagy olyan gyerekekkel, akiket a világhálón ismertek meg netán egy másik országból, kontinensről. Ha a mindennapi életből származó barátokkal beszélgetnek, játszanak, akkor az a valós kapcsolat kiterjesztése lehet. Nagyon oda kell figyelni viszont arra, hogy a virtuális térben, mivel személytelenebb a kapcsolattartás, oldódnak a gátlások, és olyan magatartásformák is felszínre jöhetnek, amelyekre a napi érintkezésben nem kerül sor. 

Erről iskolapszichológusként magam is meggyőződhettem. Egyszer két kislány 

azért került be az igazgatói szobába, mert csúnyán összevesztek a tanintézet udvarán, mi több, köpdösődésig fajult a dolog. 

Amikor elbeszélgettem velük, kiderült, hogy korábban az interneten társalogva kaptak össze, onnan indult a konfliktus. Ez is bizonyítja, hogy a virtuális térben mennyire felerősödhetnek az indulatok. Ezért nem szabad a szülőknek magukra hagyniuk a gyerekeket az online szférában, hiszen ott olyan dolgokkal szembesülhetnek, amelyeket még nem tudnak kezelni. Az interneten büntetlenül lehet a valós életben tiltott dolgokat megtenni, nincs határ.

– Gondolom, sokak számára éppen ez teszi olyan vonzóvá ezt a világot.

– Valószínűleg. Egy kolléganőmmel két iskolában végeztünk felmérést arról, hogy mennyit számítógépeznek, illetve milyen oldalakat látogatnak a diákok. A gyerekek több mint fele számolt be arról, hogy kiskorúak számára tiltott tartalmakhoz jutottak hozzá, sokan véletlenül, mások kíváncsiságból.

– A csapatban játszott stratégiai, városépítős játékoknál maradva, milyen előnyei, hátrányai lehetnek ezeknek a játékoknak?

– Az az igazság, hogy sok előnyük is van. Olyan készségeket fejlesztenek, mint a stratégiai gondolkozás, problémamegoldó készség, kreativitás. Hátrányról akkor beszélhetünk, amikor a gyerek túl sok időt tölt a képernyő előtt. Tudományos kutatások is kimutatták, hogy tizenéves korig a megfelelő agyi fejlődéshez rengeteg mozgásra van szükségük a gyerekeknek, erre pedig a számítógépezés nem ad lehetőséget. Éppen ezért napi egy, legtöbb két óránál többet nem lenne szabad a gép előtt hagyni a gyereket. Ugyanakkor az sem jó, ha hétköznap tiltjuk, hétvégén viszont korlátlanul, éjszakába nyúlóan engedélyezzük a virtuálisban zajló játszást. Ez ugyanis megzavarja a gyerek természetes életritmusát, egész héten fáradt lesz, nem tud figyelni az iskolában.

– Vannak szülők, akik határozottan tiltják a számítógépezést, főleg az interneten történő játszást. 

– Nem javasolnám a teljes eltiltást. A mai világban a számítógép-kezelés olyan alapkészségnek számít, mint 50 évvel ezelőtt az írástudás. Ez egy paradigmaváltás. A mostani gyerekek már abban szocializálódnak, hogy nem kell felhalmozni 

dolgokat, mert minden egy gombnyomásra van. Tőlünk, mai felnőttektől eltérően nem lineárisan, hanem egészében szemlélik a világot. Mi az analitikus gondolkozásban, ők az információk keresésében jobbak. Számukra természetes az online jelenlét, az, hogy állandóan hálózatban vannak. Általuk, velük társadalmilag is egy következő szintre lép a világ, a digitális korba, amely már tulajdonképpen megérkezett.