2022. január 19., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A sóváradi és désfalvi kisiskolások szívvel-lélekkel készültek a június 4-én megszervezett találkozásra, amikor együtt ünnepelhettek és játszhattak.


A sóváradi és désfalvi kisiskolások szívvel-lélekkel készültek a június 4-én megszervezett találkozásra, amikor együtt ünnepelhettek és játszhattak. Kosztolányi Dezső szavaival élve: ,,A gyermek játszik, mint az ember, az ember játszik, mint a gyermek, szóval, virággal, fellegekkel.”
Fontosabb ünnepeink alkalmával ajándékokat küldtek egymásnak, de az őszi találkozás után ez volt a második alkalom, amikor személyesen találkozhattak a tanulók.
Vonattal érkeztek a sóváradi iskolások Désfalvára. A közlekedés ezen formáját választották, mert a gyerekek többsége nem utazik vonattal. Az állomáson virággal vártuk a kedves vendégeket, az iskolában pedig kaláccsal és teával.
Az iskolába érkezéskor Balázs-Kovács Erzsébet igazgatónő köszöntötte a vendégeket, ezt követte a sóváradi gyerekek által készített ajándékok átadása. A közös ünneplés vendégei Balázs-Kovács Zoltán tanár, Benkő Emma tanítónő, Gagyi Ildikó igazgatónő, Molnár Mária tanárnő, Szabó Ildikó óvónő, Szentgyörgyi Ildikó-Tünde tanítónő, valamint a sóváradi és désfalvi szülők voltak. Az út fáradalmainak a kipihenése után következtek a szórakoztató játékok és a versenyek. A szülők, nevelők is részt vettek a játékokban, egy napra feledve a napi gondokat.
A tanulók és kísérőik meglátogatták az óvodát és a helyi kultúr-otthont, ahol kiállítást nézhettek meg Stoica Cornelia, Szabó Ildikó és Ungvári Paula óvónők munkáiból és önfeledten játszhattak, hintázhattak. A játékok között került sor a közös ebédre, a sütemények elfogyasztására.
Közösen táncot is tanultunk, az ügyességi játékok keretében néhány percre talpraesett háziasszonyokká, horgászokká váltak a gyerekek. A pihenés alatt kézimunkáztunk különböző anyagok felhasználásával. A napot a közös fagylaltozás zárta, majd a vendégeket elkísértük az állomásra.
A közös célok megvalósultak: hagyományápolás, kialakult barátságok megerősítése, új kapcsolatok létrehozása. Ezt a testvérosztályi kapcsolatot szeretnénk a jövőben is fenntartani a vidékeink, szokásaink jobb megismerése érdekében, valamint a kialakult barátságok ápolása végett.
Szeretnénk köszönetet mondani minden kedves désfalvi szülőnek és pedagógusnak a házigazda szerepének felvállalásáért, valamint minden tisztelt sóváradi résztvevőnek, akik fontosnak tartották ezen közös célok megvalósítását.
Fontosnak tartjuk a közös foglalkozások szervezését annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedéket összefogásra, segítőkészségre, hagyományaink ismeretére és tiszteletben tartására neveljük. Ezen célok megvalósítására kitűnő alkalmat nyújtanak a közös játékos tevékenységek. Platón szavait idézve: ,,Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.”
Bíró Piroska
és Hídi Erika
tanítónők