2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A veteránpótlékot 75 százalékkal emelik

  • 2015-05-05 14:37:25

A kormány által múlt szerdán elfogadott sürgősségi rendelet értelmében a háborús veteránok pótlékát 75 százalékkal emelik július elsejétől. A rendeletet a háborús veteránok napján fogadta el a kormány.

A kormány által múlt szerdán elfogadott sürgősségi rendelet értelmében a háborús veteránok pótlékát 75 százalékkal emelik július elsejétől. A rendeletet a háborús veteránok napján fogadta el a kormány.

A kabinet ülésén Victor Ponta kormányfő rámutatott, a pótlékok továbbra is nagyon alacsonyak, és hangsúlyozta, veteránnak számítanak azok is, akik a közelmúltban vettek részt kiküldetésekben a háborús övezetekben.

„A veterán kifejezés már nem csak azt a nagyon idős személyt jelenti, aki sok évvel ezelőtt részt vett a háborúban, hanem azokat a katonáinkat is, akik kiküldetésekben vettek részt háborús övezetekben. Bárhogy is, a pótlékok nagyon kicsik, a növelés jelentős, azonban még így sem fedezi azt, amit kellene” – mondta Ponta.

A háborús veteránok 148 és 296 lej közötti havi járadékra jogosultak, rangjuktól és kitüntetéseiktől függően. Kivételt képez az a hét háborús veterán, akik a Mihai Viteazul Rend lovagjai címet viselik és havi járadékuk 850 lej.

A hatályos törvények értelmében a havi járadék mellett a veteránok frontpótlékot is kaphatnak a háborúban való részvételi idő hosszának függvényében. A rendelettel megkétszereződik a frontpótlék, amelyet a hadirokkantak és háborús veteránok kapnak az első fronton töltött évért az 1991/49-es törvény értelmében.

A kormány által elfogadott sürgősségi rendelet ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a háborús veteránokat ne csak május 9-én, a győzelem napján léptessék elő, mint eddig, hanem más napokon is.

Az idén lesz 70 éve, hogy a II. világháború véget ért, és a 2015-ös évet a háborús veteránok évének nyilvánították.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató