2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mostanában kétféle vetélkedőt nézek.

Egyiket egy magyar adón, a másikat a RAI 1-en, a Digi kínálatában található olasz műsorban. A kettő gyökeresen különbözik egymástól, mégis az izgalom, amellyel bekapcsolódhatunk passzív aktivitással vagy aktív passzivitással, tévénézőként egyaránt könnyen elhatalmasodik rajtunk. Benyel, kizár minden más házi mozgást, feladatot, életmegnyilvánulást. (Pl. az unoka mese nélkül kénytelen nyugovóra térni, a vacsora elmarad, ami fölöttébb üdvös a Schobert Norbertek szerint testi épségünk megőrzése szempontjából, elnémítva telefonok, kikapcsolva távközlési zavargók.) 

Régi vetélkedő hívő, rajongó, (mi)fán(termő gyümölcse) vagyok a kvíznek, élvezem a kvízmesterek kínzási módszereit és szellemességét. Ez még olyan csökevényes olasztudás mellett is kijelenthető, mint amellyel e sorok pötyögtetője rendelkezik. A taljánoké a kucifántosabb, a szokatlanabb. Elnevezése Umberto Eco klasszikus regénycímét kölcsönözte, A rózsa neve. Ebben öt-hat embert állítanak ki a porondra, állítanak fel szobortalapzatra, akik jóformán mozdulatlanul és szótlanul kell álldogáljanak akár egy óra hosszat is, amíg a versenyző(k) kitalálja (kitalálják), milyen foglalkozást űznek a megadott tárgyszavak alapján. Meg szabad vizsgálnia kezeket, ha kétezi munkásra gyanakszunk, az arc minden négyzetcentiméterét is szemügyre veheti. Megkísérli nem kevés euróban mért jutalomért társítani az alakot a mesterségéhez. Ami persze detektívszimatot és jó ember- és életismeretet, praktikus gondolkodást kíván. 

Azonban ennél is különösebb, effélével még nem találkozott a honi néző: egy idősebb vagy fiatalabb embert (hölgyet vagy urat) állítanak a kör közepébe, és a korábbi szoboralakok közül ki kell találni, hasonlóság, szeme színe, arcformája, orra, szája, bőre színe alapján, kihez tartozik a kiállított egyén vérségileg. Agnoszkálni kell az élőket. Izgalmas, szokatlan, meggondolkodtató. A mindennapi vakság eseteivel szembesülhetünk. Nem figyeljük meg alaposan embertársainkat, szomszédainkat. Időhiányra hivatkozunk, nem érdekel felkiáltással rázzuk le.

A magyar vetélkedőt úgy hirdetik, mint minden idők legnehezebb kvízét. Az áldozat öt másodpercet kap a feltett kérdést megfelelni. (Amerikai tempó.) Ez igazából csak a válaszidő rövidségében különbözik a korábbi vetélkedőktől. Különben nagyon tág a kérdéskör: a fiziológiától a fizikáig, a sízéstől a sírásásig, a klasszikus irodalomtól a tegnapi rajzfilmekig terjed, sztárokat, celebeket, botrányhősöket kell ismerni magazinszinten, a csíziótól a csízek csőrállásáig, a fantasztikustól a fantomgépekig ível a faggatózás. Rengeteg forintot lehet vele nyerni, a halmozódó hibáknak határt szab a jó felelet, amely törli két egymást követő hibáig a válaszoló vétségét. Van kihívó, párbaj és villámkérdések, bukás és vigasz, fények, taps és szószátyár játékvezető. (Nem Vágó István, nem Gundel-Takács, nem Rózsa György, hogy klasszikusokat idézzek.)

Itt persze azonnal felszökik a kérdés: ha ez általános műveltségi kvízjáték, akkor beletartozik-é Johnny Depp alfarhangjának regiszterterjedelme vagy Michiriga Mambo (délthai masszőr) szerelmi életének magyar vonatkozása? Úgy érzékelem, hogy a mostani harmincasokra és negyvenesekre épít, az ő műveltségi szintjükre, tudásbázisukra apellál elméletben a kérdések összehozója. Ebben a korcsoportban a technika és elektronika, korcsoportos zene, kommunikáció és a sport dominál, a XX. század már úgy jelenik meg, mint amely idő magával a tatárjárás vagy a mohácsi vész korával egyenlő messzeségben inkább ködlik, mint dereng. 

Persze én is öt másodpercekre hangolódom rá, e kevés időre fanyalodom, bosszankodom, ha ismerem a választ, csak nem jut eszembe az illető neve, címe, cipőmérete. A fotelből egyáltalán nem könnyű megfelelni a kérdésekre, rajtam is erőt vesz a feszültség. Átérezzük a játékos frászát, aki a 128. kérdésig jutott el a lehetséges 500-ból. Irigykedve gondolunk a sok megnyert pénzre, amiből a boldog nyertes New Yorkba utazik. Nem Putyin Oroszországába. Oda csak a politikusok mennek manapság. Azok sem örömmel. Igaz, ők nem kell versengjenek kvízmesterek előtt, és szellemi potenciájukat a parlamentben mérhetik össze kvínzóikkal.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató