Veszteségek

• 2014-01-10 13:25:46

• N.M.K.

Érzékeny veszteségek érték közösségünket. Színházi, képzőművészeti, irodalmi életünk nagyrabecsült egyéniségei közül többen hunytak el az év első napjaiban.

Érzékeny veszteségek érték közösségünket. Színházi, képzőművészeti, irodalmi életünk nagyrabecsült egyéniségei közül többen hunytak el az év első napjaiban. Ketten igen szép kort megértek, és lelkük, képességeik teljességével a szellem felvirágoztatását szolgálva, tehetségüket szinte az utolsó leheletükig igyekeztek kamatoztatni. A színész Senkálszky Endre 100., a festőművész Kristófi János 89. esztendejében távozott végleg szerettei, tisztelői köréből. A költő, újságíró, szerkesztő Kinde Annamária náluk sokkal fiatalabb volt, súlyos betegség után 58 évesen ragadta el a halál. Mindhárman hiányozni fognak a honi és az egyetemes magyarság kulturális életéből. Marosvásárhelyen is többször volt alkalmunk találkozni, beszélgetni velük, talentumukból is kaphattunk itt ízelítőt. Valahányszor lehetőségünk volt rá, mellékletünk, a Múzsa is hallatott róluk. Ezt ezután is megtesszük, mert nem kellene felednünk őket, életművük, örökségük valóban méltó arra, hogy megőrizzük, továbbadjuk az utánunk jövőknek.

Senkálszky Endre érdemes művészről, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagjáról sokan megemlékeztek a médiában, felidézték közel nyolc évtizedes rendkívüli pályáját, kiemelték azt, hogy hosszú ideig Európa egyik legidősebb aktív színésze volt. És még sok-sok jelentős dolgot elmondtak róla a szakemberek. De legalább annyira fontos, hogy a közönség is őrzi magában kiváló alakításai, rendezései emlékét. És nem csak a Szamos-parti társulat székvárosában, számos más településen is, ahova vendégjátékok során vagy vendégszínészként eljutott. A minap más apropóra, a marosvásárhelyi Kultúrpalota orgonája kapcsán írtam a Marosvásárhelyi Állami Színház egyik emlékezetes bemutatójáról, Szabó Lajos Mentség című drámájának Harag György rendezte 1971-es előadásáról. Az akkori nézők az orgona darab végi döbbenetes megszólalása mellett bizonyosan azt az élményt is megőrizték magukban, amit a vásárhelyi nagyok, Kovács György, Csorba András és a többiek társaságában a Bethlen Miklóst megelevenítő Senkálszky Endre nyújtott a produkcióban.

Kristófi János festőművész élete egy másik jelentős városunkkal, Nagyváraddal kapcsolódott egybe. Munkásságával annak díszpolgárságát érdemelte ki, de szülőfaluja, Monospetri is érdemesnek tartotta erre a címre. Több mint hatvan éven át művelte nagy hűséggel és igényességgel a festészetet, népes családja is csatlakozott hozzá. Felesége, Hoványi Judit keramikus, szobrász, tíz gyermeke közül is többen a művészetek elkötelezettjei. A Kristófi Jánosról készült átfogó monográfiában Banner Zoltán művészettörténész így írt róla: „Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egyszemélyben.” A szép albumot Marosvásárhelyen is bemutattuk 2002 áprilisában. Akkor interjú is készült a művésszel lapunk számára. Legutóbb 2009-ben találkozhattam Kristófi Jánossal a gyergyószárhegyi művésztelepen. Sikeres táborozás volt, ő, a legidősebb résztvevő is ugyanolyan kedvvel és odaadással dolgozott, mint a nála fiatalabbak. És a táborzáró kiállításon is, amelyen a fotóink készültek, hasonló derűvel, vidámsággal koccintott, anekdotázott kollégáival. Az urbánus Várad és sok jelese az ő ecsetvonásait őrizve marad meg a köztudatban.

Nagyváradi volt Kinde Annamária is. Ő ott is született 1956-ban, költészete is ott teljesedett ki. Már középiskolásként foglalkoztatta a versírás, korán felfigyeltek lírai megnyilatkozásaira. Kötetei azonban aránylag későn, első verseskönyve, A hiúzok természetéről 1997-es megjelenése után kezdték követni egymást. Egyéni hangú líráját sokan kedvelték, díjakkal is elismerték. Egyik vallomásában a következőket írta a költészetről a Szépírók Társasága honlapján: „Olykor maga a jövendő üzen a versekben. Néha ez is meglehetősen félelmetes lehet. A költő eljut ezeknek az igazságoknak a megismeréséhez. Onnan kezdve az ő felelőssége mindaz, ami az ő verseiben megírtakból válhat valósággá”. Búcsúzóul válasszunk egyet a költeményei közül.

 

Kinde Annamária: Mindenszentek

Sötétség kapuja

sarkig tárva.

Rontó-ártó lidérc

hogy ki-be járna.

 

Elvigye álmomat,

vissza se hozza,

lássam: osztódik

hatalom konca.

 

Pénz, paripa, fegyver,

presztízs, státusz…

Leszúrt vezéren

mindenki áthúz,

 

Hátulról mindig,

sohasem szembe.

Rút valóságot

ki vesz figyelembe?

 

Dilettáns intrikus

önvermébe pottyan.

Se-hall-se-lát szunnyad

nagy nyugalomban.

 

Orráig se lát el,

örömei ritkák,

fülei betömve,

elfeledte titkát

 

régi mulatságnak,

mikor együtt mindig

segítettük egymást,

úgy, ahogyan illik.

 

Nem riaszt már semmi.

Nagykarácsony álma.

Új fény születése

vár most a világra.