2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erdélyben a vert csipkének egyedül a Hargita megyei Székelyszentkirályon van élő hagyománya.

Fotó: Szer Pálosy Piroska


Erdélyben a vert csipkének egyedül a Hargita megyei Székelyszentkirályon van élő hagyománya. A csipkeverés fortélyait a Maros Megyei Múzeum Néprajz- és Népművészeti Osztályának Rózsák téri épületében nyílt kiállításmegnyitón Berze Katalin és Berze Ibolya mutatta be unokáikkal és tanítványaikkal együtt.

Amint a kiállításmegnyitón elhangzott, 1924-ben Székelyszentkirály plébánosa, Szabó János felkérte a kolozsvári Árkossy Lajosné úrhölgyet, a szociális egyesületek szakosztályának vezetőjét, hogy tanfolyam keretében tanítsa meg a vidéki lányoknak a csipkeverés művészetét annak érdekében, hogy ne kényszerüljenek cselédsorba a nagyvárosokba, a leánygyermekek elvándorlásának visszaszorításában reménykedve.

A vert csipkét, a több szállal készülő klöplit az 1560-as években egy flandriai lány készítette először. A sajátos eszközigényű csipkefajta készítéséhez verőpálca vagy botocska, verőpárna, horgolótű, gombostű, olló, valamint rengeteg türelem és odaadás szükséges. A verőpárnához erősítik a kartonra megrajzolt, tűvel átszúrogatott mintaalapot. A vert csipke készítéséhez használt vékony fonalat verőfára, orsóra tekerik, és a keresztezési pontokat megtűzve és továbbhaladva fonáson alapuló technikával dolgoznak. Négy szállal, azaz két párral dolgoznak egyszerre. A megadott minta szerint a párnára tűzött gombostűk köré fonják, csavarják a hajszálvékony fonalat. A vert csipke készítésének technikája a XVI. századtól napjainkig nem változott, a 20–60 csipkeverő fa (botocska, botikó, vetélő, orsó) és az arra feltekert fonal helycseréje adja a csipkecsodát.

A székelyszentkirályi Berze Katalin már ötven éve műveli a csipkekészítés eredeti válfaját, mint mondta, harmadik osztályos korában édesanyjától sajátította el. Most az ifjabb nemzedéknek örökíti át tudását, a település iskolájának hetedik-nyolcadikos diáklányait tanítja a nagy türelmet, kézügyességet és odafigyelést igénylő tevékenységre. Hangsúlyozta, gyermekkorában még kötelező tantárgyként oktatták szülőfaluja iskolájában a csipkeverést, ezáltal a kislányok megtanulták és otthon is készíteniük kellett a csipkét, amit értékesítettek. „Télen csipkét vertünk, nyáron gyógynövényt gyűjtöttünk és megszárítottuk, mert valamiből pénzt kellett csinálni, bár akkor még pénzt sem adtak a kezünkbe, mert sokan voltunk testvérek. Édesanyám megkantyukált, a hajunkat megcibálta, ha nem volt kedvünk a csipkekészítéshez” – mondja a csipkeverő mester. A hetvenes évekig még el tudták adni, ezért cérnagyári munkásként sem hagyta abba a csipkeverést. Nyugdíjasként bel- és külföldi hagyományőrző rendezvényeken képviseli a szé-kelyszentkirályi csipkeverőket.

László Noémi kilencedikes, ő nyolcadik osztályos korában az iskolában próbálta elsajátítani az alapokat, ami végül otthon, az édesanyja segítségével sikerült. „Nagymamám és édesanyám is ismeri a technikát, ők tanítottak meg. Magamtól jöttem rá, hogy ez tulajdonképpen olyan, mint a szövés. Ezért próbálgattam lassan, egyesével dugdosgatni a botocskákat, utána már ment egyszerre kettővel is. Engem megnyugtat ez a kézimunkázás, közben hallgathatom a tévét is.”

A tibódi László Kinga a nagyszebeni népi mesterségek országos versenyén három alkalommal országos első díjat nyert, ugyanakkor a hagyományőrzés átörökítése elismeréseként a nagymama oktató munkáját is oklevéllel jutalmazták. Mint megtudtuk, tízéves korában a nyári szünidőben, mindössze két hét alatt sajátította el a csipkeverés fortélyait székelyszentkirályi nagymamájától, a megnyitón is jelen lévő Berze Ibolyától. „Érdekelt nagyon, így nagymamám készített egy párnát, rajzolt mintát, és a négyest tanultam meg leghamarabb, az a legegyszerűbb, aztán a hármas már egy délután alatt ment. Azóta rendszeresen gyakorolom, de nem lehet elfelejteni, olyan, akár a biciklizés”.

Berze Ibolya arra a kérdésre, hogy kitől tanulta a leheletfinom csipke készítését, a nagynénjét, Bálint Margitot nevezte meg oktatójaként, aki annak idején a minisztériumba is készített abroszokat megrendelésre. Mint hangsúlyozta, Székelyszentkirályon már egyre kevesebben művelik ezt a hagyományt. A környező településeken csak azok ismerik a csipkeverés technikáját, akik a településről származtak el. Az őseik célja az volt, hogy a lányok ne szegődjenek el cselédnek Bukarestbe vagy Magyarországra, hanem a csipkekészítésből próbáljanak megélni, amit annak idején megrendelésekre készítettek, illetve piacokon értékesítették – mondta a csipkekészítő.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató