2024. september 11., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén a Bandi Dezső Általános Iskola volt a házigazdája a szavalóversenynek, melyet az Alsó-Kis-Küküllő menti települések harmadik osztályos tanulói számára szerveztünk. 


Idén a Bandi Dezső Általános Iskola volt a házigazdája a szavalóversenynek, melyet az Alsó-Kis-Küküllő menti települések harmadik osztályos tanulói számára szerveztünk. A körzeti szakaszra 21 tanuló nevezett be a bonyhai, haranglábi, vámosgálfalvi, szőkefalvi, dicsőszentmártoni és dombói iskolákból, felkészítő tanítóikkal és kísérőikkel együtt. 
A vetélkedő célja a vers és versmondás megszerettetése, illetve tehetségek felfedezése volt. 
Kilenc órára csillogó szemű „örömszerzők” népesítették be a versenyre kijelölt termet a hallgatósággal együtt. 
Popa Ilona igazgató és Tóth Katalin aligazgató üdvözölték a rendezvény résztvevőit, bátorították és biztatták a versenyzőket. 
Albu Tünde-Réka óvónő tavaszi hangulatkeltő történettel csalogatta a versmondókat. Ahogy az első tavaszi virág igyekszik megmutatni szépségét, úgy igyekeztek a versmondók bemutatni ajándékba hozott kincseiket, a gyerekeknek szóló magyar verseket. Érdekes témájú verseket hallhattunk. Megismerhettük az imbolygó iskolát, a három patkány balladáját, Mirzáról, a csacsiról, a kutyáról meg a nyúlról hallottunk érdekes történeteket, de a gyerekgondok is megjelentek, pláne, ha kistestvér születik. 
Úgy éreztük, hogy az együttlét alatt a verseket ünnepi hangulatúra emelték a versmondók. 
Míg a zsűri értékelt, vendégeinket egy kis sétára hívtuk azzal a céllal, hogy megismertessük közösségünk értékeit, melyeket anyanyelvünkhöz hasonlóan ápolni kell. 
Szélesre tárt kapuval és mosolygó arccal várta az érkezőket Jenei Ildikó tiszteletes asszony. 
A látogatók nagy érdeklődéssel követték a fatoronyról, a templomban, valamint a Bandi Dezső-falumúzeumban hallott ismertetőket. Nem maradtak el a kíváncsiságot kielégítő kérdések sem, melyek arra engednek következtetni, hogy sikerült felkelteni a figyelmet értékeink megbecsülése és védelme iránt. 
Visszatérve az iskolába, a szakmai véleményt Tamás Gyöngyi magyar szakos tanárnő, a zsűri elnöke közvetítette, akinek Erdős Rebeka, Peti Tünde, Bényi Ildikó és Szabó Enikő tanítónők voltak a segítségére. 
A nyertes tanulók névsora: Hadnagy Jakab, Gedő Sándor Botond és Barabás Örs Tibor, mindannyian Fodor József tanítványai, a dicsőszentmártoni Traian Gimnázium tanulói. Ők képviselik körzetünket a megyei versenyen. Dicséretben részesült Végh Ervin, a vámosgálfalvi Fogarasi Sámuel Általános Iskola tanulója, Pataki Enikő tanítványa. 
Végül minden versmondó jól megérdemelt jutalommal: emléklappal, oklevéllel, verseskönyvvel és tanszerrel távozott. 
E színvonalas rendezvény nem jöhetett volna létre lelkes támogatók nélkül. Köszönet a szász-bogácsi iskola pedagógusközösségének, valamint iskolánk lelkes tagjainak: Balog Melinda, Dezső Lehel, Enea Adriana, Kendi Ágota, Jenei László Csaba, Madac Camelia, Sebestyén Naomi-Eszter kollégáknak a szervezésben nyújtott segítségért. Külön köszönet Bandi Józsefnek és Vartic Andrei magánválalkozóknak a támogatásért. 
Mindenkinek köszönjük a kellemes együttlétet, melyre Cseh Katalin szavai hangoltak rá: „A vers ajándék, melyet meg kell tanulnunk elfogadni és befogadni. Ez a folyamat egyszerre gyötrelmes és gyönyörűséges. A kisgyermek viszont természetes, mert ő még lénye egészével a versben él, annak ritmusában, zeneiségében, szókapcsolataiban.”
Tóth Katalin, Magyarsáros

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató