A versenysport hátulütői

„Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”, mondotta a századfordulón Pierre de Coubertin báró, a modern olimpiai játékok atyja. E nemes gondolat, mely évtizedekig fennmaradt sportberkekben, ma már utópia és álszent megközelítés. Ugyanúgy mint „a jó sportoló jó tanuló” kommunista modell vagy az a megállapítás, hogy a versenysport egészség. Tömör igazság, hogy a legtöbb versenysport veszélyes, de a legveszélyesebb az, ha valaki egyáltalán nem sportol. Ma már tudjuk, tapasztaljuk, hogy ha gyerekünk tehetségesnek bizonyul valamilyen sportágban, ha már gyerekfejjel elhivatottságot érez, életcéljának tekinti a versenyszerű sportolást, fel kell készülnie családjával együtt a nehézségekre s egy átlagosnak nem mondható életvitelre. Mivel a választás a legtöbbször a szülőn múlik, elsősorban hozzájuk szól ez a fejezet. Az alábbiakban fény derül a versenysport hátulütőire, arra, hogy valójában mi zajlik az érmek mögött, milyenek egy sportoló érvényesülésének a lehetőségei, és hogy milyen veszélyeknek van kitéve sportja révén bármely sportoló. Ma már olyan időket élünk, ahol a sportok képviselik az országokat az egymás elleni harcban. Úgy látjuk nap mint nap a tv képernyőjén is, mintha a háborúk megszűntével a nemzetek közötti versengések a sportban nyilvánulnának meg. Sportolóink, a modern gladiátorok, hőseink, büszkeségeink, nemzetünk képviselői, hagyományteremtői, könnybe lábad a szemünk, mikor a díjazáson a nyakukba akasztják az érmeket, ám nem gondolunk arra, hogy mi van egy nemzetközi eredmény hátterében, mennyi tudomány, robotmunka, lemondás, ráfigyelés, törődés alapozza meg. Minden sportolónak, aki viszi valamire (és annak is, aki nem viszi semmire, de elszántan űzi), áldozatos életvitel, emberfeletti munka áll a háta mögött. Pontos időben felkelni, lefeküdni, speciális előírásoknak megfelelően táplálkozni, rendszeresen orvosi vizsgálatokat végezni stb. Mértéktartás, az egészség állandó szinten tartása, terhelés az edzések függvényében. Ha ezeket figyelembe vesszük, egy élsportolónak szinte nincs is magánélete. Tanulási körülményei is nehezítettek, speciálisak az iskolai hiányzások miatt. Mindebben – és természetesen az anyagi háttér megteremtésében is – nagy szerepet kell vállalni a családnak. Hogy mi van egy érem mögött?… A sportolón és a családján kívül egy egész csapat szakember (edző, sportorvos, táplálkozási szakember, masszőr, pszichológus, menedzser és mások) összehangolt munkája. Szerényebb helyeken, ahol a klubok anyagi háttere nem enged ennyi szakembert, az edzőre hárulnak a sokrétű feladatok. Ő lesz a felelős mindenért, egy személyben edző, pszichológus, nutríciós szakember, menedzser és néha még sofőr is, ha a helyzet megkívánja. A ,,régi szép idők Pierre de Coubertin-i utópiájával ellentétben ma már az élsport hagyományaival, a sport szellemével kizárólag az eredménycentrikusság, a győzelem van közvetlen összefüggésben. A kiválóságra, az emberfelettire törekvés nem ismer határokat. Méltán feltehetjük a kérdést, és elgondolkozhatunk rajta, hogy meddig emelhető még az emberi teljesítőképesség határa, és milyen áron? Sok esetben a sportorvosok nem kizárólag a szervezet, az egészség érdekeit mérlegelik, amikor a sérült sportolónak átmeneti megoldásokkal (helyi érzéstelenítés) próbálják megoldani a versenyen való további részvételt, ami a későbbi gyógyulását negatívan is befolyásolhatja. Ez az eredményérdekeltség bizonyos fokig ellenkezik az orvosi etikával is. A hivatalos egészségcentrikus álláspont és a tényleges gyakorlat éles ellentétben van egymással (sok esetben fájdalomcsillapítókkal vészelik át a versenyt, s ez már természetes számukra). „Több esetben meggyőződhetünk, hogy a sportoló nem saját testi épségét félti, sokkal inkább a lebukástól, az eltiltástól fél” – írja dr. Józsa Réka a Gyermeki jogok a sportban – az élsport, a versenysport mint sportmunka szempontjából című tanulmányában, melyben a versenysportnak a gyerekekre gyakorolt negatív hatását fejti ki. „A ’70-es évektől a győzelem már nem csak szimbólum, hanem egy konkrét pénzügyi, kereskedelmi és politikai következmény. Vajon összefér-e a legjobb egészségi állapot követelménnyel a zsenge gyermekkorban kikényszerített edzés, a teljesítmény határok nélküli hajszolása. Normális az, ha egy 16 éves tornászlány napi 7 órát edz, 130 cm és 30 kg?” Sok más tanulmány, szakvélemény a sportteljesítményt szintén a gyermekmunkával azonosítja. Az élsportoló gyerek koránál fogva még nem képes felfogni az intenzív tréning következményeit. „Az állam elmulasztotta, hogy jogalkotást, megfelelő szociális lépéseket tegyen annak érdekében, hogy védje a gyermeket a fizikai vagy mentális erőszak minden formájától” – olvassuk a tanulmányban. A gyermeknek nemcsak joga van a játékhoz, de elemi létszükségletét képezi, s pont ettől fosztják meg a lelkét, mikor erre nem jut idő. Sok esetben ki van szolgáltatva a sikeréhes szülő túlkapásainak vagy az idejekorán eredménycentrikus edzőnek. Ha bepillantunk a tornászok edzésprogramjába, elképedünk, mennyi munkának vannak kitéve zsenge gyerekkorukban. Négyévesen kiválogatják, aztán 5-6 évesen már naponta 2 óra edzés, ami 7-8 éves korukra napi 4 órára is felmegy annak, aki az újraválogatás után bekerül az élvonalba, nemzetközi szinten 10-12 éves korában már napi 6-7 órát is edzenie kell, speciális táplálkozás mellett, emberfeletti erőt követelő gyakorlatanyagot, nagyon komplex koordináció függvényében, rengeteg nehéz erőelemet, ugrásokat végezni, melyek már a fizikai törvényeket is megkérdőjelezik, maximálisan kisajtolva a szervezet mozgatórendszerét. Ez persze elrettentő példa, mert a torna a legnehezebb sportok egyike, ezért a körülményeket sem lehet általánosítani. De hol marad a tanulás? A versenysportolók – akik nagyon magas szinten űzik sportjukat – rendszerint kimaradnak az iskolából, s magántanulóként haladnak tovább, az országos szintűek viszont nyomják kegyetlenül mind a kettőt, ameddig bírják. Feltevődik a kérdés, kedves szülők, hogy megéri-e egyáltalán? Egy banális sérülés is véget vethet a sportkarriernek, s akkor hogyan pótolható be a tananyag, hiszen e téren is sok a követelmény. De mi lehet a lelkében egy gyereknek, mikor sérülése miatt többé nem sportolhat, s annyi küzdelem, lemondás után egyik napról a másikra nem számítanak rá?! Át kell álljon egy teljesen más életvitelre. Ezekről és más veszélyes hátulütőkről bővebben a folytatásban. 

Bogdán Emese