2019. december 14., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A verses fotóalbum címlapján

a kérdőjel nem szerepel, alulírott tette most ide, annak reményében, hogy a szerző, Kucsera Jenő maga se gondolja komolyan, hogy kötete megjelentetésével végleg búcsút vesz a lírától. A fotózásra pedig aztán tényleg ne gondoljunk ilyen vonatkozásban! Az hosszú évtizedek óta elválaszthatatlan a kiváló marosvásárhelyi fotós mindennapjaitól. És ünnepeitől, örömeitől. Számos elismerést, sikert is az hozott számára. Erről sokan tudnak, hiányolja is a nagyközönség, ha valamilyen rendezvényen nincs jelen ihletett képeivel. Arról már kevesebb embernek van tudomása, hogy a líra is nagy kedvence, olyannyira, hogy versírásra is késztetik a múzsák. Magányát ezzel is próbálja enyhíteni, kedvét rímfaragással színesebbre deríteni. Ebbe a 77. születésnapjára időzített könyvébe 33-at válogatott be alkalom szülte, illetve hangulatok, érzelmek sugallta költeményeiből. Biztos fájó szívvel szelektált, fotóból is csak hetven fért a kiadványba. Pedig rengeteg felvétel lehet a tarsolyában, illetve a számítógépében. De hát ki bírja az ilyesmit zsebbel?! Egy milliomos nyugdíjas, ki más! Olyan, mint Kucsera, aki mindent maga csinál. A belső nyitóoldalon ezt tudatja is a nagyvilággal: előszó, versek és képek, szerkesztés mind K. J. nevéhez kötődnek. Sőt a szponzor is Kucsera Jenő. A nyugdíjosztály havonta átutalt összegéből, vagyis a nyugdíjából. Amiben az is benne van, hogy a szerző az egyik legjobb humorú fotográfusunk. Erről több képe is meggyőzheti az album lapozóit. Az írás, a vers azonban szomorkásabb, személyre szabottan is árulkodóbb. Bizony sokan járunk, járnak vele azonos cipőben. De itt inkább adjuk át a szót neki.

„Először csodálatos kolléganőim ihlettek versírásra, majd a fotóklub felejthetetlen, élményekben gazdag fotótúráit örökítettem meg a humoros oldalról nézve. De legkedveltebb témáim, talán a korom miatt, mégis az ősz, az elmúlás, melyek melankolikus gondolatokat hoznak elő belőlem. Az öregségem, a magányom, a fotóimmal teleaggatott lakásom, az ablakomon át látott utcakép, vagy éppen a vörösen lenyugvó nap mind versbe kívánkozott – olvasható az előszóban. – Úgy látszik, az egyedüllét, a szociális gondok, a vállamra nehezedő évek súlya, az életem nagy részét érintő igaztalanságok ezeket a gondolatokat hozzák elő belőlem. Sokan szememre is vetik, hogy humoros beállítottságú ember lévén miért írok már-már depressziós hangulatú verseket... Szakértő irodalmár ugyan nem látta verseimet, ezért lehet, hogy azok nem tökéletesek, de mindenképpen az én lelkivilágomat, belső érzéseimet tükrözik, és ha így van, akkor már elértem a célomat, amiért papírra vetettem őket.” Majd tovább: „Képeim nagy része, mint azt tőlem már megszokhatták, nem valóságképek, hanem fotóra átírt gondolatok. Gondolataim fotókra átvitt meghosszabbítása.” Tekintsünk bele a kötetbe. 

Kucsera Jenő: Mozaik


A bözödi szörny