Véget értek a gyulakutai ásatások

A templomtörténethez nyújtottak új információkat

Az elmúlt héten Gyulakután befejeződtek azok a régészeti ásatások, amelyeket kötelezően előírt a művelődési minisztérium a református templomnál végzett felújítási munkálatok során. A Maros Megyei Múzeum által végzett feltárások három szakaszban zajlottak: februárban László Keve régész vezetésével megnyitottak a templomban négy szelvényt, majd Gál Szilárd régész feltárta a Szövérdi-Bethlen-kriptát a templom szentélyrészében, az elmúlt két hétben pedig a templomkertben végzett ásatásokat a vízelvezetés kialakítása előtt. A legfrissebb eredményekről és következtetésekről Gál Szilárd számolt be a Népújságnak.

A legutóbbi ásatások során tizenkét szelvényt nyitottak a templomkertben, ezekben egyrészt antropikus (emberi tevékenységhez köthető) elemeket, tárgyakat kerestek, másrészt azt szerették volna megállapítani, hogy az 1331-ben már létezett középkori templom és tornyának építési kora milyen viszonyban állnak egymással. Kiderült, hogy a torony egy időben épült a templomhajóval, de a felső részét és süvegét módosították a későbbiekben. Azt is megállapították, hogy a templomnak a jelenlegi kazettás mennyezete előtt létezett egy késő gótikus, bordás boltozatos mennyezete, amely mintegy három méterrel alacsonyabban húzódott a mainál. Ezt a falkutatások is jelezték, de a templomtoronyban is találtak egy befalazott nyílást, amelyen az egykori padlástérbe be lehetett jutni. Egyértelmű, hogy a 16. század végén a templomon átalakításokat végeztek, és nem csak a boltozatos mennyezetet bontották el. Ebben az időben támpillérekkel erősítették meg a templomhajót. A meghosszabbított szentély támpillérei korban megegyeznek a kibővített szentély alapozásával, „össze van szőve” a pillérek alapjával. A templom déli oldalán levő alacsony portikus (bejárat) is később épült, ezt mutatja sekély alapzata és elváló alapja is.

Anomália nehezíti a korábbi, Árpád-kori templom behatárolását: László Keve talált néhány követ, amely korábbi építkezésre, alapozásra utal, talán egy fából készült régebbi, kisebb templomra, de a múlt héten Gál Szilárd egy újabb szelvényt nyitott a templomban, a szószék előtt, a diadalív alatt, azonban nem talált ilyen jellegű bizonyítékot. Rábukkant ugyan egy, az előzőkhöz hasonló kőre, amely azonban egy régi beavatkozás során elmozdult, és másodlagos pozícióban került napvilágra. Ebből arra következtet a régész, hogy itt még a 16-17. században is rendszeres temetkezések folytak, és ezek a beavatkozások minden előző nyomot megsemmisítettek. Ugyanebből az okból nem tudják megállapítani az egykori szentély záródásának vonalát sem: az alapozás mutatja, hogy a korábbi szentély vonala meddig haladt, hol fordult be, de nem dokumentálható, hogy egyenes vagy sokszögzáródásról volt-e szó, hiszen azon a részen épült a 17. században a Szövérdi-Bethlen-kripta is, ami ugyancsak minden addigi emléket megsemmisített.

A falkutatások rámutattak arra, hogy a mészrétegek alól előkerült freskók a középkori templom építése során készültek, de a kutatások eredményeit a templomszentély behatárolásánál is hasznosítani tudták: kiderült, hogy a korábbi szentély kisebb és keskenyebb volt a jelenleginél.

Szinte csak sírokat találtak

Érdekes módon, de egyelőre ismeretlen okokból a bevett szokástól eltérően Gyulakután a templom nem domboldalon, magaslaton  épült, hanem a Küküllő árterén, egy vizenyős, mocsaras területen, amelyet az építés előtt feltöltöttek. Éppen ezért a templom körül a régész semmilyen őskori kultúrához (bronz-, vaskor stb.) köthető nyomot nem talált, tehát ha ilyen létezik is, azt a falutól északra húzódó magasabb dombokon kellene keresni. Egyetlen ókori (feltehetően római) elem került elő az egyik szelvényből, egy kerámiaedény peremdarabja, de ez nem itteni tevékenységre utal, hiszen a lelet abból a földrétegből került elő, amelyet a templomhely feltöltésekor használtak. A templomkertben végzett ásatások szinte semmilyen korábbi emberi tevékenységhez köthető nyomot nem hoztak felszínre, csak a templomtorony északi oldala mellett bukkantak egy földbe mélyített, valószínűleg Árpád-kori lakóház (gödör) nyomaira, ahonnan edénytöredékek, állati eredetű ételmaradék és egy szövőszéknél használt hálónehezék bukkant elő.

Amint várható volt, a templomkertben a templom körüli temetőt tárták fel. Mivel a mély, azaz két méter alatti temetkezés nálunk csak Mária Terézia rendelete nyomán, a 19. század elejétől kezdett elterjedni, értelemszerűen itt sekély síroknak kellett volna lenni. A feltárt sírok viszont mind jóval korábbiak, a középkori, katolikus rítushoz köthető nyugat–kelet tájolásúak, továbbá mély fekvésűek, a töltésréteg alattiak, azaz a sárga agyagrétegig engedték le a holttesteket, amely ugyancsak az eredetileg mocsaras talajviszonyokra utal, illetve azt mutatja, hogy az elhunytak a 14. század előtt kerültek a földbe. Egy pártával eltemetett lány sírjára is rábukkantak, de semmilyen más tárgyat (például hajkarikát) nem találtak mellette, amelyből meg tudnák határozni ezeknek a temetkezéseknek a pontosabb korát. Az Árpád-kori lakóház (gödör) pontos korát nehéz meghatározni. A középkori templomnál régebbi, de az itt talált kerámiaanyag széles kronológiai besorolása miatt az alsó határát nehéz felbecsülni. Ezért a kulcsfontosságú rétegekből geológiai mintákat (kötőanyag) és C14 (emberi csontanyag) mintákat vettek.

A torony északi fala mellett egy mészoltó gödör is előkerült: a két világháború között volt itt egy püspöki vizitáció, vélhetően azt megelőzően végeztek javítást a templomnál, és akkor áshatták a gödröt. Viszont a gödörben egy újabb pártás lány koponyájára bukkant a régész, a maradvány másodlagos pozícióban volt, azaz a mészoltó gödör ásásakor bukkantak rá, de nem dobták el, hanem a gödör egyik sarkában újra eltemették a koponyát. Az eredeti sír ugyancsak mély fekvésű lehetett.

Megtaláltak egy második kriptát is

A második ásatási szakaszban, a Szövérdi Gáspár János és Bethlen Zsófia holttestét is befogadó kripta feltárásával párhuzamosan egy második, jóval kisebb kriptát is talált Gál Szilárd. Erről eddig nem igazán beszéltek a híradások, ugyanis egy későbbi és jelentéktelenebb építményről van szó, amelynek nincs régészeti jelentősége, ezért ki sem bontották. A marosvásárhelyi Vártemplomban találtak hasonló sírt, valószínűleg a 18. század végéről vagy a 19. század elejéről való. Egy közel két méter hosszú és egy méter széles sírkonstrukcióról van szó, amelybe valószínűleg egy személyt vagy egy család két-három tagját temették el többpadmalyos szintezéssel. Téglafalai vannak, de nincs bejárata, a holtteste(ke)t felülről engedték be a kamrába. Azt, hogy sem korban, sem rokonságban nem állhatott közel az illető család a 17. századi patrónusokkal, az is bizonyítja, hogy ezt a sírkamrát nem a Szövérdi-Bethlen-kripta mellett vagy folytatásában, hanem annak bejárata közelében, a szentély középső részén alakították ki. A régészek egyébként már a februári ásatások kezdetén állították, hogy a templom alatt több kripta is létezik.