Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A Színház tér rendezése miatt veszélybe került a római katolikus ferences barátok egykori temploma alatt levő kripta Marosvásárhely főterén – számoltunk be június 7-i lapszámunkban arról a megdöbbentő helyzetről, elkeserítő látványról, amit Pál atya ferences szerzetessel a helyszínen tapasztaltunk. Az évtizedekig tartó nemtörődömség mellett a munkálatok során a jelek szerint nem vették figyelembe, hogy óvni kellene a kegyeleti helyet, ahova, mint utólag sikerült tisztázni, 93 személyt temettek el.
Birtokunkba jutott a pontos lista is, hogy kik reméltek végső nyugalmat a kriptában, s Pál Antal Sándor nyugalmazott történész, főlevéltáros segített a latin megnevezések fordításában. Bár az első beszámolónkban úgy értesültünk, hogy csupán a ferences szerzeteseket temették a sírkamrákba, mint a Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökséghez intézett 1972-es levélből kiderül, a 26 szerzetes mellett ott nyugszik a marosvásárhelyi, sőt erdélyi szellemi elit 67 tagja: bárók és nemesek, magas rangú törvényhatósági tisztségviselők, a városvezetés képviselője, híres mesteremberek, azok felesége és néhány hónapos kisgyerekek az 1700-as évek végétől az 1800-as évek közepéig. Valamennyiük helyét pontos számmal jelölték meg, és ma is megállapítható, hogy melyik sírkamrába kit temettek el. Valószínű ezzel magyarázható, hogy a piros téglával befalazott cellák egy részét megbontották, és a sírokat barbár módon, néhányat felgyújtva kirabolták.
A szerzetesek közül az elsőt, Tisza Györgyöt 1769 februárjában, az utolsót, Szeles Anacletust 1902 januárjában helyezték el a sírkamrákban. Rajtuk kívül ott van a sírja a környező falvakban, mint például a Várhegyen, Ákosfalván, Mezőbándon és Maros-szentgyörgyön szolgálatot teljesítő pátereknek. Ez utóbbiak Török Dónát (1811) és Silló Péter (1859). Ott temették el 1815-ben Gáll Áront, a rendtartomány vezetőjét, s 1883-ban Bálint Áront, a ferences kolostorban működő iskola igazgatóját.
A kriptában „pihenő” világiak között van Lázár Eleonóra grófnő, a Tordán 1791-ben született híres erdélyi író, báró Jósika Miklós, az Abafi szerzőjének édesanyja is. Bár a feleségeként tüntetik fel a jegyzékben, az író életrajzát ismerve biztosan állíthatjuk, hogy az édesanyjáról van szó. Ami mégsem talál: az életrajz szerint hároméves korában vesztette el, a temetés időpontjául viszont az 1799-es évszám szerepel.
A fellebbviteli igazságügyi fórumnak, a királyi ítélőtáblának Szebenből való átköltöztetése nyomán megélénkült a szellemi élet Marosvásárhelyen. Az 1737-es beiktatást követően a joghatósági feladatokat 12 bíró, 3 ítélőmester és az ügyigazgató látta el, akiket arra köteleztek, hogy a tábla székhelyén lakjanak. Ezért a kriptába a marosvásárhelyiek mellett Erdély különböző vidékeiről származó nemesembereket, polgárokat is eltemettek, akik minden valószínűség szerint a tisztségük mellett támogatták a ferences rendházat. Köztük van Nemes László, Dés város fővezetője (1761), Gáborffy István (1764), nagyajtai Cserey Elek (1769), mikefalvi Bandi András (1769), báró Bálintit János (1883), valamennyien táblai ülnökök, Cserei Mihály (1774) ítélőmester, kilyénfalvi Székely Mihály (1832) udvari tanácsos, a Királyi Tábla elnöke, nagyajtai Cserey Elek (1842) kormányzói tanácsos, a Szent István lovagrend tagja, báró Domokos András (1774) marosszéki főkirálybíró, volt ítélőmester; Küküllő vármegye főbírája, Szeredai János (1775), Veress Miklós (1873) városi tanácsos, altorjai Apor István (1794) báró Zrínyi Elek (1769), Lova János (1793) ügyintéző helynök, tekintetes Barcsai Pál (1797), Castillon gróf, a marosvásárhelyi vár parancsnokának két kisgyermeke (1773), csíkmadarasi Bíró Sámuel ülnök négyéves kisfia (1782), Patrubány József (1783) erzsébetvárosi polgár, Makariás János (1784), II. József császár marosvásárhelyi vendéglátója és sok hölgy is: gróf Lázár Anna, Punyi Erzsébet, Bálintit Zsuzsánna, Bálintit Anna-Mária, Török Erzsébet, Simonfi Barbara, Lugosi Katalin, Keresztes Rebeka és mások.
Nem kellene hagyni tehát, hogy a kripta boltozata még jobban megbomoljon. Mielőtt befejeződne a Színház tér felújítása, az érintettek összefogásával tervet kellene kidolgozni a kripta megmentésére, a megbomlott boltozat helyreállítására, s a kripta szigetelésére, hogy a hajdanában a templom által óvott létesítménybe ne szivároghasson be a víz. A rendbe tett kriptát pedig látogathatóvá lehetne tenni, ahogy Gyulafehérváron is meg lehet tekinteni az erdélyi püspökök temetkezési helyét. E célra lejáratát a toronnyal összekapcsolt felépítménnyel lehetne kialakítani. S ha az elképzelés túl merész, állagát akkor is halaszthatatlanul meg kellene védeni azoknak a jeles személyiségeknek a tiszteletére, akiket a kriptában temettek el.