2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vasutasok tüntettek a kormány székháza előtt

  • 2013-07-26 07:28:19

Mintegy háromezer román vasutas tüntetett csütörtökön a kormány székháza előtt a román állami vasútvállalat súlyos anyagi helyzetének rendezését, valamint magasabb állami finanszírozást követelve.

Mintegy háromezer román vasutas tüntetett csütörtökön a kormány székháza előtt a román állami vasútvállalat súlyos anyagi helyzetének rendezését, valamint magasabb állami finanszírozást követelve.

A tüntetők előbb a közlekedési minisztérium székhelye előtt tiltakoztak, majd a kormány épülete elé vonultak. A megmozdulás incidensek nélkül ért véget a kora délutáni órákban.

Iulian Mantescu szakszervezeti vezető elmondta: egyebek között az ellen tiltakoznak, hogy a román államvasút teherszállító részlegének (CFR Marfă) vezetősége öt napról négyre akarja csökkenteni a dolgozók munkaprogramját a költségcsökkentés jegyében – írta a Mediafax hírügynökség. A szakszervezetek szerint ez 20 százalékos bércsökkentést jelent, ami a dolgozók számára elfogadhatatlan.

A vasutasok azt is kérték a kormánytól, hogy az elbocsátandó személyeknek végkielégítést is biztosítsanak, hiszen jelenleg erre nincs fedezet. A román államvasút különböző részlegeitől az idén várhatóan mintegy 3500 személyt fognak leépíteni. A dolgozók a vasút állami finanszírozásának növelését is kérték, hogy fejlesztésekre is jusson pénz.

A román állami vasútvállalat személyszállító és teherszállító részlege, valamint a román vasúthálózatot kezelő CFR SA súlyos válságban van, az évek folyamán tetemes adósságot halmozott fel. Románia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodásban vállalta, hogy eladja a CFR Marfă többségi részvénycsomagját. A privatizációt a Grupul Feroviar Romăn román magánvállalat nyerte meg, de egyelőre kérdéses, hogy a felek aláírják-e a privatizációs szerződést.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató