2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pénteken egyórás különbséggel két sajtótájékoztatón vehettünk részt, amelyeknek fő témája a héten elfogadott állami költségvetés volt. A két szenátor egyike kormánypárti, a másik ellenzéki. Az alábbiakban a két politikus véleményét állítjuk egymás mellé. Kommentár nélkül.

Mora Ákos


Pénteken egyórás különbséggel két sajtótájékoztatón vehettünk részt, amelyeknek fő témája a héten elfogadott állami költségvetés volt. A két szenátor egyike kormánypárti, a másik ellenzéki. Az alábbiakban a két politikus véleményét állítjuk egymás mellé. Kommentár nélkül.

Mora Ákos: A 2014-es költségvetés a fejlesztés költségvetése

Mora Ákos liberális szenátor a fejlesztés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét, amelyben a fő hangsúly a gazdasági fejlesztésen és a beruházásokon van. Nőnek a beruházási költségek, csökkentik a szolgáltatások és javak kiadásait.

Eszerint 2014-re 39,8 milliárd lejt szánnak beruházásra, 3,6 milliárd lejjel többet, mint 2013-ban.

Mora szerint a nyugdíjakat 3,75%-kal, a minimálbért két szakaszban 12,5%-kal 2014. januárban 850 lejre, júliusban 900 lejre, a garantált minimáljövedelmet pedig 4,5%-kal emelik.

A fejlesztést az európai uniós projektek társfinanszírozásával ösztönzik, az állami költségvetésből a mezőgazdasági minisztériumon keresztül 2,1 milliárd lejt különítenek el a mezőgazdaság fejlesztésére: 1,5 milliárd lejt a mezőgazdasági termelők támogatására, 0,6 milliárd lejt a direkt kifizetésekre.

Kitért arra is, hogy Romániában jelen pillanatban kb. 500 kilométer autópálya van, ebből 230-at 2012-ben és 2013-ban adtak át. Az autópálya-építések finanszírozására megoldásként európai alapokat, állami költségvetési pénzeket, koncesszió/magán-állami partnerséget (PPP), illetve az üzemanyagra kivetett luxusadót nevezi meg a költségvetés. 2014–2020 között 4,8 milliárd eurós európai alap áll rendelkezésre autópályák építésére. Az állami költségvetésből rendelkezésre álló összegek minimálisak, a koncesszió, a csekély forgalom miatt nem érdekli a külföldi beruházókat, így a hatalom a PPP-t tekinti lehetséges megoldásnak, amelyben az állam maximum 49%-ban venne részt.

Az üzemanyag adója a kormány szerint 750 millió és 1 milliárd euró közötti bevételt jelentene az állami költségvetésnek. Ezek függvényében, a luxusadó nélkül, európai alapok + PPP, 828 kilométer autópályát lehetne építeni kilométerenként 7 millió eurós átlagáron. Ha ehhez hozzájön az üzemanyagadó, akkor plusz 750–857 kilométer sztrádát lehetne építeni, jelentette ki.

Ami Maros megyét illeti, a költségvetésben 382.731.000 lej van elkülönítve a Brassó – Piski közötti vasútvonal felújítási programjának a folytatására, a IV-es páneurópai korridor részeként a Koslár – Segesvár szakasz rehabilitációja kb. 1,1 milliárd euró értékben.

Prioritásnak nevezte a marosvásárhelyi kerülőút DN13 és DN15 változatát, amelyre 153 millió lejt különített el a kormány 2014-re és 168 millió lejt 2015-re. 2 millió lej van elkülönítve a MOGYE egyetemi sportbázisára, és 2,5 millió lej a MOGYE integrált oktatási központjára. A Petru Maior Egyetemen egy 432 férőhelyes bentlakásra 1 millió lejt szánnak 2014-ben. Ugyanakkor 1,1 millió lejt kap Maros megye már elkezdett projektek folytatására. Az iskolák és óvodák felújítására országos szinten 230 millió eurót különített el a költségvetés, amelynek a kedvezményezettjei a helyhatóságok lesznek.

 

Marius Paşcan: Az USL költségvetése a szegénység és a tehetetlenség bőgése

Marius Paşcan demokrata-liberális (PDL) szenátor nemes egyszerűséggel a szegénység és tehetetlenség bőgésének nevezte a 2014-es költségvetést, amelyet szerinte egy „parlamenti komédia keretében, erőltetett menetben” fogadott el „a szánalmas szolgálatos szavazógép”. Felemlegette, hogy a PDL és általában az ellenzék összes módosító indítványát visszautasították, kivételt csupán az RMDSZ képezett, amely szerinte „ellenzékben van ugyan, de nem hivatalosan tulajdonképpen a kormány része”. A demokrata politikus szerint az USL átvette az összes (vehemensen kritizált) adót és illetéket az előző kormánytól, mi több, 30 újabb adónemet vezetett be, miközben kisebb bevételt jelez a költségvetésben. Ezek az adók és illetékek 2014-ben újabb 1.000 lejt lopnak ki az állampolgárok zsebéből, a benzin literére kivetett 7 eurócent+TVA luxusadó csak ráadás.

Véleménye szerint az USL által bevezetett új adók plusz 5 milliárd lejt, azaz több mint egymilliárd eurót hoznak a Ponta-kormány konyhájára, ami lakosonként 50 eurót jelent. Ezt az összeget a kormány azonban nem az egészségügy fejlesztésébe, nem az oktatásba vagy utak építésébe fekteti, hanem a „PSD-s bárók” főnökének, Liviu Dragneának adja, aki „politikai érdekek mentén fogja osztogatni”, és „azokat a helyi bárókat fogja kenegetni, akik legjobban szolgálják a párt érdekeit”. Ily módon biztosítja majd magának és pártjának a támogatást a jövő évi európai parlamenti és elnökválasztáson.

„A PSD és a PNL kilopja a pénzt az emberek zsebéből, hogy finanszírozhassa a választási kampányt” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ellenzékben mind Ponta, mind Antonescu prioritásnak nevezte az egészségügyet és az oktatást, most pedig az egészségügy 2 milliárd lejjel kapott kevesebbet, mint 2013-ban, az oktatás pedig alig 100 millió lejjel kapott többet, mint tavaly. A munkaügyi minisztérium 2014-ben 700 millió lejjel kapott kevesebbet, mint 2013-ban, annak ellenére, hogy a munkanélküliek száma az utóbbi évben 56 ezerrel nőtt.

Paşcan, a „pazarlás és a hátrányos helyzetűekkel szembeni érdektelenség” költségvetésének nevezte a héten elfogadott állami büdzsét, mert a 2014-es választási évben az USL-kormány szégyentelenül megnöveli a szolgáltatások költségeit, miközben csökkenti a fűtéspótlékot, és nem emeli a 2008 óta megállapított gyermeksegélyt.

Egyebek között arra is felhívta a figyelmet, hogy bár Romániában négy fiatal közül egynek nincs munkahelye, a Ponta kormány 2014-ben sem foglalkozik munkahely-teremtéssel.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató