A vargyasi Sütő család élő művészete

A préselt és műanyag bútorok korszakában, amikor minden az egyszerűségről, a könnyen kezelhetőségről és a funkcionalitásról szól, örvendetes módon egy másik irányzat is feltörekvőben van. Az újonnan   festett népi bútorok lassan teret hódítanak, bekerülnek a modern lakásokba. A régebbieket restaurálják, s régi pompájukban kerülnek vissza a parasztházakba, eredeti környezetükbe, követhető útját mutatva annak, hogy milyen pompás is a hagyományos festett bútor. Vargyason a híres bútorfestő Sütő család portáját, élő múzeumát látogattuk meg a Kovászna megyei turisztikai napok alkalmával. A portát sok népművészetet kedvelő és turista is felkeresi. Sőt, Károly walesi herceg is megfordult itt, és elismeréssel illette a hagyományőrző székely családot, amelyet több díjjal, köztük Magyar Örökség Díjjal is kitüntettek. 

 

A tizenhatodik bútorfestő nemzedék 

– A Sütő család története 1568-ig nyúlik vissza. Sütő János és József, két mesterlegény, az egyik asztalos, a másik ács, ekkor került Vargyasra a Székelykeresztúr mellőli Fiatfalváról. A helyi Daniel-kastélynál végeztek ács- és asztalosmunkát. Munkájuk végeztével megtelepedtek a faluban, és utána tizenöt nemzedéken keresztül apáról fiúra örökítették át a mesterséget. A fiaim és az unokatestvéreik a tizenhatodik nemzedékhez tartoznak már – mondta Sütő István, aki elárulta, hogy pár éves fiai már kézbe veszik a szerszámokat, amikor a műhelybe mehetnek.  

– Családunk történetének dr. Kós Károly nézett utána, és kiadta A vargyasi  festett bútor című könyvét. A családfánkat is Kós Károly készítette el, én csak az újabb „fertályt” toldottam hozzá, akik 1971 után születtünk. 2011-ben megjelent egy könyvecském a család történetéről, ez egy negyven évet átfogó kiegészítés. A korai történethez is sok érdekes dolgot sikerült hozzátenni. Pár éve újabb frissítésre érett meg az a könyv.

 

Festéktörő kő, mondószékek, kamarásasztal 

– A legrégebbi eszközünk a festéktörő kő,  ezen őrölték, porították elődeink a színes ásványokat. A festéktörő kőhöz van két kicsi őrlőkő, ezek segítségével  nyerték a festéket. Mai napig a hagyományos családi receptet használjuk a festékeink elkészítésére. A kő különlegessége, hogy az 1680-as évszám szerepel rajta, Sütő Józsefre utaló felirattal. Innen biztosan tudjuk, hogy festéssel is foglalkozott a család. A festés maga szabadkézi, az alapszínre jön a mintázás, a betéteknek először a  kereteit  rajzolom meg, de a mintázás, virágozás mindig teljesen szabadkézi. Mi a legfontosabb? Valamennyi darabot hagyományos mintákkal festünk, mindenik egyedi. Ha tükörből tizenötöt készítek egyszerre, úgyis mindegyik egyedi, s mindenik hagyományos. Na, ez a különlegessége a mi népművészetünknek!  Hiába kötött a forma, nagy teret enged a kreativitásnak.  A bútorok közül a székely háztartás elemeit készítjük, elsősorban ládát, kisebbet, közepest, nagyot. A legnagyobb a kelengyés- vagy hozományosláda. Nekünk is van belőle három is. A lány ládában vitte az összes holmiját az új házhoz. A hozományához tartozott a vetett ágy, ami aztán a tisztaszoba díszévé vált.  Érdekes, mert alvásra sohasem használták, a család anyagi helyzetét, státusát mutatta. Minél magasabb volt, annál gazdagabb volt a család. Aztán itt van a vendégváró pad, a falon a saroktékák. Vargyas, unitárius falu lévén, a tékát elsősorban italtárolásra használták, katolikus falvakban Bibliát tartottak benne. A fali téka őse a falban egy mélyedést takart, amolyan hűtőszekrényként működött az északi falon, és polcokkal volt ellátva.  Viccesen szoktuk mondani, hogy a kőház jó, mert nyáron hideg s télen hideg. Az élelmiszerek jól elálltak a fal mélyedésében. Aztán itt az állótálas, vagy a  legérdekesebb hagyományos darabjaink: a kontyos vagy mondószékek. A székelyek nem zárták a kaput, éjjel is nyitva volt, hogy ha bármi történik,  tudjanak egymáson segíteni.  Régen is összeveszett a férj és a feleség. Erről a székek állása beszélt. A székeket vagy a háttámlájukat úgy  cserélték meg, illetve kirakták a székeket a tornácba, hogy az érkező értesüljön:  nem a legjobb pillanatban érkezett. A vendég megfordult, s ment tovább. Ez volt a mondószékek „mondanivalója”. A jellegzetes székely asztal, a kamarásasztal mély kenyeresfiókkal volt ellátva. Alul pedig az úgynevezett  titoktartó, egy csúszólappal ellátott titkos rekesz volt. Általában egy ajtócska van ezen az asztaltípuson. Hogy titkos, kérdezik, ha mindenik így készült? Hát nem mindegyik egyformán készült. Nemcsak a mi családunk volt ilyen leleményes, a régi mesterek mindig építettek a bútorokba titkos rekeszeket. Az iratokat és a pénzt itt tartották.

 

A Sütő-bútorok egyediek, minden mástól megkülönböztethetőek

A Sütő család háza autentikus néprajzi múzeum. Bútoraik az 1800-as évekből valók. Mindeniken szerepel a készítés évszáma. Vannak újabb darabok is, a bölcsőt például István nagyapja készítette az unokáinak, de van hintaló is. Az eredeti bútordarabokat mai napig készítik. Van kereslet irántuk. A családban öten is dolgoznak, az István nagybátyja, az  édesapja és a két öccse.  

– A vargyasi Sütők bútorai minden más festett bútortól megkülönböztethetőek. De nem csak a Sütő-munkákat lehet megkülönböztetni, hanem még a családtagokéit is. Mindenkinek megvan a stílusa, az én tulipánjaim nem olyanok, mint az édesapáméi például.  Szép, kötött, szimmetrikus, szabályos vonalvezetésű mintákat festünk, a virágok arányosak a levelekhez. Egyedi a szegfű, a rózsa, de a legtöbb a tulipán. Nem a kék a legjellemzőbb a mi bútorainkra, hanem a bordó, a meggypiros, a barnás. Ez azért van, mert ennek az alapanyaga  nagy mennyiségben fellelhető a környéken. Persze,  használjuk a jobbágykéket is. Ha bemennek a vargyasi templomba, láthatják a templomkéket, ami egészen világos. Ritkán használunk zöld színt. Érdekes, ezt leginkább  a szászok használták alapszínnek, bár azt gondolnánk, hogy ez a magyar ízlésnek felel meg. Viszont ránk a barna és a kék jellemző. 

– Mivel kezdi a munkát? Mit fest meg először? – tettük fel a kérdést a mesternek. 

– Először elkészítem például a ládát, amit fecskefarok sarokillesztéssel fogok össze. Ez egy erős szerkezet, ez a titka, hogy rengeteg láda fennmaradt az évszázadok során.  Ma  is kézifűrésszel vágom be,  és kézzel vésegetem össze. A szerkezet, a vasalatok, a zárak is hagyományosak. Vargyason van egy fiatal kovácsunk, addig nézegette, tanulmányozta a 200 éves zárszerkezetet, amíg elkészítette. De kanyarodjunk a festésre: a szegélyek színeit húzom meg, utána jön  az alapozás. Ha betétek kerülnek rá, a körvonalakat megrajzolom. Ennyi csalás-ámítás van rajta. Utána megfestem a betét alapszínét, ugyanezt teszem a  külső részekkel is. Meghúzom a szegővonalat, s akkor következik a kiindulóminta. Kancsó, csokor, szív vagy margaréta. Ebből indul az úgynevezett erezés, a szárak és a levelek, ezután jön a virágozás, majd a virágoknak az árnyékolása, két színnel emeljük ki. Aztán következik a levelek és a szárak árnyékolása, majd a legvégén a viaszozás az egész felületen. Ha a bútort jó körülmények között tartják, míg a világ s két nap tart. A fát két ellenségétől kell megvédeni: a nedvességtől és a rovaroktól.

 

A bútoroknak Károly herceg is csodájára járt

A walesi herceg, akit gróf Kálnoky Tibor és felesége, Anna szoktak vendégül látni, köztudottan nagy tisztelője az erdélyi hagyományoknak, a kézművességnek és a hamisítatlan házi készítményeknek. Nem csoda hát, ha a Sütő család portáját is meglátogatta. Az udvaron ott áll egy kopjafa, amit nagyapám készített a család 400 éves múltjának emlékére, A Sütő dinasztia felirattal, a tizennégy nemzedékkel. Amikor megakadt rajta a herceg szeme, megjegyeztem, hogy „Felség, a mienk is dinasztia, igaz, nem királyi, csak kézműves”. Erre Károly herceg őfelsége egyet legyintett, s azt mondta: much better! Azaz: sokkal jobb!