Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
108 évvel ezelőtt, 1914. június 28-án, a rigómezei csata emléknapján foglalt helyet a Gräf & Stift márkájú nyitott luxuslimuzin hátsó ülésén az a házaspár, amelyet sokan meg akartak ölni. Aznap délelőtti, szarajevói útjuk során el is dördült a két híres lövés. A Mlada Bosna és a Fekete Kéz terve sikerült, Gavrilo Princip meggyilkolta Ferenc Ferdinánd főherceget, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, és feleségét, Chotek Zsófia grófnőt. A majdani uralkodása idején trialista rendszert bevezetni tervező főherceg különösen nagy utálatnak örvendett a szerbek körében, köznépi megítélésén nem javított sem rideg személyisége, sem a magyarokkal szemben érzett ellenszenve: mesterkedései miatt nem kedvelték a monarchia felénk eső, királyi oldalán sem. Ami történt, várható volt, a következményeket ismerjük. Ránk szabadult az első világégés, majd az elkerülhetetlen második. Meghalt 40-50 millió ember. Az emberiség megtapasztalta, hogy milyen A Nagy Háború. A golyóbis nagyhatalmait magával rántó, éveken át tartó vérgőzös rettenet, amely a spanyolnáthát is hozta magával. És hozott még valamit magával. Valamit, amire senki sem gondolt. Valamit, aminek hallatán kővé meredtek volna a világ akkori hatalmasságai, és biztosan lefújták volna az apró Szerb Királyság ellen indított, rövidre tervezett háborút. Valamit, ami alapjaiban rengette meg mindenki életét: az emberiség ismert történelme addigi világrendjének teljes összeomlását! Mert gondoljunk csak bele: az ismert és írott történelem ötezer éve során egy-két törzsközösségtől és politikai mutációtól eltekintve szinte mindig és mindenhol a nemesi réteg vezette a kis országokat és nagyhatalmakat a hercegségektől a császárságokig. Egy ötezer éven át fennálló és addig egyedül csak abban a rendszerben működő világrend és annak birodalmai omlottak össze azon a délelőttön, és eljött az iszonyatos huszadik század, a régi rend égésének katalizátora, az ezt követő, heves és legalább ugyanannyira pusztító történelmi események ideje, a boldog békeidők temetője. Kialakult egy új világrend, a monarchia helyét átvette hol a demokrácia, hol a diktatúra, amelyben a gondos nevelésben és képzésben részesült társadalmi réteg erre felkészített tagjai helyett analfabéta és bosszúszomjas cipészlegények kerültek a hatalomra, akik mindent igyekeztek elpusztítani, ami a Nagy Háború előtti időkre emlékeztetett.
Ma, a mindannyiunk által követett európai események idején a kérdés önkéntelenül is felvetődik: van-e, lehet-e párhuzam a 108 évvel ezelőtti helyzettel? A geopolitikai hasonlóságok ijesztőek: egy kis állam folyton szekálja a bátyót, a szomszédságában levő nagyhatalmat, amely egy idő után úgy dönt, hogy elég volt. És agresszori szerepet ölt magára, megtámadja a kisebbet, amely ezáltal rögtön az adott nagyhatalmat szétcincálni kívánó többi nagyhatalom mártírja, segítendő kistesója lesz. És egymás után lépnek a porondra a többiek, ömlesztik a gépezetbe az emberéletet, a pénzt, a technikát, milliók halnak meg az exkluzív bunkerekben sziesztázó játékmesterek manőverei során. Mindezt megelőzi és követi a válság, az infláció, az elszegényedés. Ismerős, ugye? Kérdés, hogy a mostani helyzet hová fajul, egy dolog azonban bizonyos: az, amire egyre több politikai elemző, komoly szaktekintély próbálta felhívni a figyelmet, de mondandójuk, érvelésük eddig a pusztába kiáltott szó maradt csupán: minden meg fog változni. Ezt mondják, ezt állítják: minden meg fog változni. Szavaik súlyát már érezzük a hátunkon. És most már tudjuk: 1914 júniusa után is minden megváltozott.