Vallani és vállalni

Helikoni emlékünnepség Marosvécsen

Augusztus 10-én a marosvécsi kastélyparkban emlékeztek meg az egykori házigazdákról, Kemény Jánosról és családjáról, valamint a helikoni írókról, akik megpróbáltak erejük és hitük szerint jobbítani a világon. 

H. Szabó Gyula bevezetőjét követően Ördög Ferenc marosvécsi polgármester szólt annak a közösségnek a nevében, amely minden körülmények között ápolta és ápolja Kemény János és a helikoni íróközösség emlékét. A vécsi zenélő gyermekek közreműködésével Benkő Mihály helybeli református lelkész tartott zenés áhítatot. A helikoni íróparlament mártírjai közül Járosi Andor egykori evangélikus lelkész, a magyar Wallenberg emlékét idézte, akit a Kolozsvárra bevonuló orosz katonák hurcoltak el, és hetven éve annak, hogy a halálát követő ötödik évben halottá nyilvánították. Ugyancsak hetven évvel ezelőtt, 1949 márciusában a magyar nemesi családokhoz hasonlóan Kemény Jánost is kilakoltatták a kastélyából, ami a helikoni találkozók háború utáni újrakezdésének is véget vetett.

Az Erdélyi Helikon összes tagja mártírnak tekinthető, hiszen zord idők viharában vállalták az itthonmaradást, az örökös fegyverben állást, a vallani és vállalni attitűdöt, amelyről túl keveset és túl halkan beszélünk. Annyira halkan, hogy a mai fiatal nemzedék nem tud róla, hogy mi történik, és minek kellene történnie – mondta a lelkipásztor, majd Járosi Andortól idézte, hogy itt maradni, itt élni, itt meghalni – ebből születik az erdélyi irodalom, s ha így van, magától értetődő jellemzője a szolgálat. Nekünk nagyon komolyan kell vennünk az életet, mindig fegyverben állunk, örökös veszélyben, de a helyzet fölé kerekedő bizakodással és bizakodó bátorsággal – hangsúlyozta. Addig van magyar életünk, míg értékeink vannak, míg felvevőképességünk van, míg küzdeni tudunk megtartásukért. Az erdélyi irodalom mélységesen etikus, hiszen az Erdélyi Helikon íróközössége a gyűlölködés tombolása idején (akár a Vasgárda keltette, akár a liberálisok) román irodalmi értéket ismertetett, szász irodalmi értéket tolmácsolt, és miközben elismerte a másik létjogosultságát, körömszakadtáig védte a miénket. Benkő Mihály a kilencven évvel ezelőtt a Vécsi Szövetségnek a helyi református templomban tartott első üléséről is megemlékezett, amelynek programja a református egyház belmissziói programját képezte és képezi ma is.

Az Egerből érkezett vendégek emlékezetes műsorral jöttek Marosvécsre. Lisztóczky László irodalomtörténész, pedagógus 1997-ben alapította a Dsida Jenő Baráti Kört, hogy az akkor kevésbé ismert költő munkásságára és a határon túli magyar irodalmi értékekre irányítsák a figyelmet. Az évek során könyvek kiadását támogatták, előadásokat, kiállításokat, szavalóversenyeket rendeztek, határon túli szerzőket, művészeket láttak vendégül. A helikoni találkozón a mártír költőkről, írókról tartott előadást, amelyet kísérőtársa, Ungvári P. Tamás előadóművész szavalata vezetett be Szilágyi Domokos Rekviem című versével. 

 „Oly korban éltem én e földön,/ mikor az ember úgy elaljasult,/ hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra…” – idézte Radnóti Miklós Töredék című versét az iszonyatról, amit a költészet erejével lehet a legjobban megközelíteni. Beszélt arról, hogy Bóka László Magyar mártír írók antológiája című kötetében 72 szerzőt említ, akik a holokauszt áldozataivá váltak. Az anyaországi szerzők mellett több erdélyi író neve is szerepel, köztük a Galgón orvosként dolgozó Bárd Oszkáré, a gyergyói baloldali beállítottságú Salamon Ernőé, akit Mussolini katonái lőttek agyon. Az anyaországi áldozatok közül Sárközi György neve hangzott el, aki zsidó származása ellenére hívő katolikussá vált, bensőséges hangú költeményeket írt, a Válasz című folyóiratot szerkesztette és a népi mozgalom politikai és művészeti vezére volt. Súlyos betegen munkaszolgálatra hurcolták, ahol 1945-ben halt meg. Megemlékezett Szerb Antalról, minden idők egyik legjelentősebb irodalomtörténészéről, akinek könyvét gimnáziumi hittantanára adta a kezébe, és elementáris erővel hatott rá. Beszélt Radnóti Miklósról, akinek idillt és tragikumot ötvöző versei hiteles dokumentumok a fasizmus, a munkaszolgálat iszonyáról, s akinek Nem tudhatom című költeménye az egyik legszebb magyar hazafias vers, annak ellenére, hogy a költőt nemcsak a magyarsághoz, az élethez való jogától is megfosztották. Döbbenetes erővel szól Második ecloga című verse az elidegenedett, embertelen szemléletet képviselő pilóta és a pusztítás ellen szóló költő bátorságának szembeállításáról. Járosi Andorhoz hasonlóan Radnóti is ember tudott maradni az embertelenségben – hangsúlyozta az előadó. Majd megemlítette a Felvidéken és Kárpátalján tevékenykedő Boldog Sálkaházi Sára író, később a Szociális Testvérek Társasága apácájának példáját, aki élete árán közel száz lelket mentett meg, amiért a jeges Dunába lőtték. Márton Áron püspök pedig a kolozsvári Szent Mihály-templomban elhangzott prédikációjában állt ki az üldözöttek védelmében – mondta az előadó, majd Radnóti Nem bírta hát című versének soraival zárta előadását: „Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:/ ez volt a múlt, emez a vad jelen, -/ hordozd szivedben. Éld e rossz világot/ és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,/ hogy más legyen.” 

Az ünnepély koszorúzással folytatódott, majd a várkastély udvarán a vécsi tánccsoportnak tapsolt a közönség. 

A következőkben a találkozó résztvevői megtekinthették a Védőőrizet című film első részének a bemutatóját. Témájáról Filep Tamás Gusztáv irodalomtörténész, a film szaktanácsadója mondta el, hogy azoknak az embereknek a sorsát örökíti meg, akik nem készültek mártírnak, mégis azok lettek. Olyan magyar ellenzéki politikusokról van szó, akiket el kellett tüntetni a színtérről, hogy ne zavarják a német uralmat. Körülbelül 10.000 embert tartóztattak le, a teljes demokratikus antitotalitárius magyar politikai elit képviselői mellett gazdasági kulcsembereket, szakszervezeti képviselőket, külpolitikai újságírókat, a náciellenes arisztokratákat, akik lágerekbe kerültek, de nem a megsemmisítésük volt a cél, hanem túszként akarták felhasználni őket, ennek ellenére sokan közülük koncentrációs táborban haltak meg, nevük mégsem szerepel a történelmkönyvekben. Kár, hogy a szöveget sok helyen nehezen lehetett hallani. (bodolai)