2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Július 21-25. között első alkalommal került megszervezésre a vakációs bibliahét Vámosgálfalván, Szabó István-János református lelkipásztor vezetésével, a KOEN Alapítvány programja által.


 

Július 21-25. között első alkalommal került megszervezésre a vakációs bibliahét Vámosgálfalván, Szabó István-János református lelkipásztor vezetésével, a KOEN Alapítvány programja által.

Szeretettel vártunk minden érdeklődő gyereket (óvodás-VII. osztály) és nagy örömünkre mindennap 70-80 gyerek sietett a helybeli tornatermet megtölteni.

A hét témája „válaszút” volt. A gyerekeknek hasznos és tanulságos történeteket hallgatva választaniuk kellett a szófogadás és engedetlenség, bátor és gyáva, győztes és vesztes, erős és gyenge, alázatos és gőgös ellentétpárok között. A jó és rossz út közül nagyon ügyesen ismerték fel a helyes utat Isten felé. A ,,tábor színészei’’ mindennap izgalmas és tanulságos színdarabokat adtak elő, rávezetve ezzel őket a nap témájára.

Megtanulhattuk, hogy Istenben bízva semmi sem lehetetlen, Ő szeret minket, gondot visel ránk, nekünk csak az a feladatunk, hogy jót tegyünk másokkal, szófogadóak és bátor szívűek legyünk. Ezt bizonyította a sok apró gyerek, akik minden reggel mosolyogva érkeztek és türelmetlenül várták, hogy énekekkel dicsérhessék Istent, új aranymondásokat találjanak meg, kézműves-foglalkozások által fejlesszék kézügyességüket, szórakoztató és csapatépítő játékokban vegyenek részt. Ezzel megtanulhatták, hogy egymásra figyeljenek, segítsék egymást. Mindennap meglepetésben volt részük, finom édességgel és üdítővel kínáltuk őket.

Boldogság töltött el minket, szervezőket is, amikor láttuk, hogy a gyerekek szívesen vettek részt, jó kedvvel jöttek a tevékenységekre. Meggyőződésünk, hogy piciny szívükbe sikerült egy kis lángot gyújtani a jó út fele, amely a hit erősödéséhez vezet.

A szülők is hálásak voltak, köszönetüket fejezték ki, és ők is úgy, mint a gyerekek, várva várják a következő alkalmat.

Egy kellemes és örömteli hetet tölthettünk együtt, ezért köszönetet szeretnénk mondani elsősorban Szabó István-János lelkipásztor úrnak, aki fáradságot nem ismerve szervezte meg e hetet, Szabó Gyula kántor úrnak a szép énekek megtanításáért, a munkatársaknak a kitartó és lelkes munkájukért, az ifjúsági csoport tagjainak a hozzáállásukért, segítségükért és nem utolsósorban iskolánk vezetőségének, akik termeket biztosítottak számunkra a tevékenységek megtartására.

Végh Enikő és Ozsváth Ilona pedagógusok

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató