Választási tangó

• 2012-06-25 17:15:00

• Vajda György

Bár országos szinten valóban megnyerte a helyhatósági választásokat az RMDSZ, nálunk el kell már végre ismerni derekasan, hogy helyi szinten veszítettünk. A helyzet egy kicsit a Titanic zenekarára emlékeztet.

Bár országos szinten valóban megnyerte a helyhatósági választásokat az RMDSZ, nálunk el kell már végre ismerni derekasan, hogy helyi szinten veszítettünk. A helyzet egy kicsit a Titanic zenekarára emlékeztet. Nincs megyei tanácselnök és nem lett magyar polgármester Marosvásárhelyen. Az pedig gyenge gyógyír, hogy a megyében sikerült megőrizni 38 polgármesteri széket, hiszen vidéken sok esetben nem a pártot, a jelölt programját szavazták meg, hanem a jó gazdát választották vissza, vagy váltották le a rosszul teljesítő polgármestert. S amint lenni szokott, az öntömjénezés mámorában senki sem vállalja a felelősséget a veszteségért. A konszolidált demokráciákkal rendelkező országokban is ilyen esetben fejek hullnak a porba. Igaz, volt mifelénk is követendő példa, hiszen a választási bukás miatt Emil Boc pártelnök lemondott a PDL éléről.

Nálunk, sem a megyei, sem a marosvásárhelyi szervezetben senki sem vezekelt még. Frunda György a vereség okát egyrészt a magyar választók távolmaradásával, illetve a két magyar párt ellenkampányával magyarázta. Halovány kibúvók a felelősség alól. Mert lássuk csak, mi vezethetett Marosvásárhely jelenlegi politikai helyzetének, önkormányzatának a kialakulásához. Nem lehet eltekinteni a négy, a nyolc, sőt a tizenkét évvel ezelőtti előzményektől. Fodor Imre polgármestersége alatt nem sikerült maradandó, a város általános fejlesztése érdekében megvalósított tervet kivitelezni. S bár igaz, hogy a vár és a Víkendtelep felújításának ötlete még az ő korában fogalmazódott meg, de jelentős politikai támogatottság nélkül nem tudta leküzdeni azokat az adminisztrációs és anyagi akadályokat, amelyek elvezettek volna a kivitelezésig. A többségi szavazóbázis biztonságában 2000-ben valójában nem is volt kampány, mert amolyan természetesnek tűnt a folytonosság. Aztán mégsem így történt. Máig sem tisztázott, mennyire volt jogos a 125 szavazatnyi különbség. A mókuskerék beindult.

Aztán 2004-ben dr. Kelemen Atilla vállalta a polgármester-jelöltséget. Akkor először készült választási program és volt viszonylag profi kampány. Elbukott, mert kiderült, hogy többen voltak azok, akiknek már nem jelent semmit „a város régi fénye”. S jócskán voltak olyanok is, akik a jelölt személyisége miatt maradtak távol az urnáktól. Ekkor fogalmazódott meg az az igény is, hogy a jelöltet a városi szervezet, a körzetek javasolják olyanok közül, akik a helyi tanácsban tevékenykedtek, ne a funkcióra felülről „rátelepedett” legyen a polgármesterjelölt. S bár a tanácsosi lista összeállításáért akkor is folyt a lobbi, 2004-ben, a szervezet szabályzatát betartva, a körzetek javasolták és szavazták meg a rangsorolásra kerülő elöljárókat. Igaz, a „cetlik” azért jó előre ki voltak osztva. A 2008-as választásokon a körzetek Csegzi Sándor alpolgármestert javasolták. Aztán pálfordulás történt, s mint ismeretes, annak ellenére, hogy a városi szervezet Csegzit támogatta, mégis Borbély László lett a jelölt. Kétségtelenül nagy a két politikus kalibere közötti különbség, de az indulás rossz fényt vetett a szervezetre. Mi több, a jelölt elég erőszakos lobbival juttatta be embereit a helyi tanácsba, ami szintén befolyásolta a választások alakulását. Mindezek mellett el kell ismernünk, hogy a 2008-as kampány volt a legprofibb, amely minden réteghez szólt és sokféle eszközt bevetett a mozgósítás érdekében. Ennek ellenére nem sikerült visszanyerni a várost. Mert egyrészt Dorin Florea jelentős helyzetelőnybe került. Kiépítette kapcsolatrendszerét, olyan látszatmegvalósításokat ért el, amelyek elsősorban a városban legutóbb épített tömbháznegyedek új lakóinak szóltak, annak a nemzedéknek, amelynek nem a régi város kell, hanem szórakozóhely, parkoló, játszótér stb. Közben fő hitelutalványozóként osztotta a pénzt, kihasználva azt, hogy sem Csegzi Sándor, az RMDSZ alpolgármestere, sem a tanács nem tanúsított különösebb ellenállást vele szemben. Nem sikerült ténykedéseit kormánypozícióból sem ellensúlyozni. Inkább amolyan néha mindkét fél részéről az abszurd határát súroló, látszat húzd meg–ereszd meg játéknak voltunk tanúi Dorin Florea és Borbély László között. S közben azt se feledjük, hogy az etnikai arány is – hátrányunkra – igencsak megváltozott. Nem tanultak mindezekből.

Rossz ómennel indult az idei választás is. Miután az év elejétől azon folyt a vita a megalakult új magyar pártokkal, hogy ki legyen az alkalmas polgármesterjelölt, annak ellenére, hogy a város „átvételére” készülő magyar formációk programokat, terveket, ötleteket és megoldásokat egyeztettek volna, a szervezetek előrukkoltak Vass Leventével, aki az egészségügyi miniszteri felkérést utasította el a városért. Aztán a belviszályok, ami elbizonytalanította a szavazókat, nem csitultak, s amikor már úgy látszott, hogy végre sínen van a jelölt, ismét pálfordulat következett be Frunda György javára. Későn. Mert bár a szenátor ismert politikus, de egy nyerő kampányt ilyen rövid időn belül helyi szinten nem lehetett felépíteni. Különösen akkor nem, amikor egy olyan politikus vállalkozott erre a megmérettetésre, aki nem volt olyan pozícióban, hogy a városért valami konkrétumot tegyen. S ami óriási hiba volt, hogy az idén a tanácsosokat a szabályzat ellenére nem is a város jelölte, hanem egyszerűen a vezető politikusok „helyzetbe hozták őket”. Ez csak fokozta az „ellenhangulatot”. A kampányprogram gyenge volt, több pontjában támadható, a kampány pedig jóval alulmaradt a 2008-asnál. A szimpátiaszavazás is elmaradt, mert nem volt idő Frunda György szenátort még közelebb hozni a marosvásárhelyiekhez. S minderre csak „enyhe” ráadás az, hogy a marosvásárhelyi szavazóknak mindeddig nem igazán volt tudomásuk arról – az újságbeli tudósításokat leszámítva –, hogy miként tevékenykedtek az RMDSZ-t képviselő tanácsosok, az alpolgármester(ek). Ami csak növelte a bizalmatlanságot az önkormányzattal szemben.

Mindezek mellett különös, de nem véletlen utójáték az új alpolgármester megválasztása, abból az RMDSZ-frakcióból, amely az előzőnél – a „város dolgaiban” jártas szakemberek összetételét illetően – nem sok változást ígér az önkormányzati politizálásban. Egy olyan személyt előretolni, aki nem is volt RMDSZ-tag, nincs városfejlesztési programja és önkormányzati gyakorlata, enyhén szólva amatörizmus. Ezzel szemben négy, vagy akár nyolc évvel ezelőtt kellett volna olyan tanácsost előtérbe helyezni, akire potenciális polgármester-jelöltként idejében rá lehessen építeni egy kampányt. Ha csak nem szól Józsa Tibor mentségére az a gyakorlat, hogy eddig a polgármesteri hivatal közterület-kezelő osztályának vezetőjeként hajtotta végre Dorin Florea utasításait. Ráadásul bizalmat szavaznak neki a tanácsban úgy, hogy választmányi ülésen felelősségteljesen kijelentette: ha nem megy neki, lemond…, ez igencsak arra vall, hogy a „politikacsinálók” átverték a szavazókat, azokat, akik a nehézségek ellenére még fenn akarják tartani a süllyedő hajót, annak a tudatával, hogy más nincs nekünk, s az a csónak, amelyet az MPP és az EMNT vízre eresztett, nem kínált megfelelő alternatívát.

Jó lenne már a kottaváltás, a belső hangzavarok letisztázása, hogy minél később kelljen elját-szani a Requiemet egy süllyedő hajón.