Vadasdiak a Duna-kanyarban és Bogányi Gergelynél

Augusztus közepén a magyarországi Nagymarosra látogatott a Küküllői Egyházmegyéhez tartozó vadasdi küldöttség, akik testvérgyülekezeti felkérésnek tettek eleget.

Augusztus közepén a magyarországi Nagymarosra látogatott a Küküllői Egyházmegyéhez tartozó vadasdi küldöttség, akik testvérgyülekezeti felkérésnek tettek eleget.

Az ötlet dr. Sántha Józseftől, a nagymarosi református egyházközség presbiterétől származik, akinek gyökerei visszanyúlnak Vadasdra: unokája annak a Sántha József kántortanítónak (1890–1949), akit 1949. augusztus 7-én galád módon végeztek ki a kommunista hatalom emberei, megfélemlítési céllal. Exhumálása és újratemetése 1992 áprilisában volt.

Először Márkusné Láng Ilona lelkész asszony köszöntötte a vendégeket – presbiterek és vendégfogadó egyháztagok társaságában –, majd kiemelte a két egyházközség egymásra találásának indítékát, célját és üzenetét. A vadasdi egyházközség nevében Jakab Viktor lelkész, a 15 fős csopor vezetője beszélt.

Nagymaroson augusztus 18-án tartották az újkenyér ünnepét, amely nemcsak úrvacsora-vételi alkalom volt, de arra is lehetőség adódott, hogy a vendégek – a szép számban megjelent helyi reformátusok előtt – beszéljenek Vadasdról és vidékéről, a közös szellemi hazáról, ezáltal is kihasználva a kölcsönös ismerkedési lehetőséget. Ezután átadták a székelyszentistváni Sándor János faragóművész alkotását, melynek helye mindig ott lesz a nagymarosi gyülekezeti terem falán.

Az ünnepi istentiszteleten Jakab Viktor lelkész szolgált (1. Mózes 8,18-22), majd Székely Ferenc presbiter üdvözölte a nagymarosi gyülekezetet, s megköszönte, hogy Nagymaros – korábban évekig főhírként szerepeltek a megépítendő vízlépcső okán a sajtóban – Vadasdot választotta „kistestvérnek”. Fellépett a vadasdi vegyes kórus (első nap is), és Jakab Erzsébet tiszteletes asszony elszavalta dr. Papp Lajos Az én miatyánkom c. versét.

A közös ebéd után következett az első közös kirándulás a szomszédos Zebegény községbe, melynek nevezetességei és festői környezete mély nyomot hagyott a látogatókban.

Hétfőn hajókiránduláson megtekintettük Esztergom városát is. Természetesen nem maradhatott ki a bazilika és a jelesebb épületek meglátogatása sem. Külön élményt jelentett a város termálstrandja számos attrakciójával együtt. Visszatérve, még aznap este, a Visegrád és Nagymaros között folyó Dunán megtartott tűzijáték látványában gyönyörködtünk.

Utolsó napra, augusztus 20-ra maradt Visegrád nevezetességeinek, Mátyás király palotájának és a visegrádi várnak a megtekintése, ahol nemcsak a múlt tárgyi és szellemi kultúrájának korhű ábrázolása vonta magára a figyelmet, hanem a sok látogató is, a világ minden tájáról, minden bőrszínben.

Már a hazautazás gondolata foglalkoztatta a vadasdiakat, amikor dr. Sántha József egy újabb örömhírrel állt elő: Zebegényben tartózkodik – melynek 2007 óta díszpolgára – a világ egyik legnagyobb zongoraművésze, Bogányi Gergely Kossuth-díjas művész, aki – tudomást szerezve ottlétünkről – hajlandó a kis erdélyi csapatnak egyórás koncertet adni, ingyen, a szobi művelődési központban. Mondanom sem kell, mekkora lelkesedéssel fogadtuk a hírt. Schumann- és Liszt Ferenc-műveket hallhattunk, egy csodálatos művész felejthetetlen zongorajátékában. Előadás után közös kép készült a könnyen barátkozó, csodálatos retorikával megáldott művésszel, aki ráérősen, szellemesen, jó humorral „meghintve” beszélgetett az erdélyi vendégekkel.

Monoton, halk motorzajtól „szenderedve” közeledtünk Vácról Budapest felé, amikor a távolban, a dunai hajóról fellőtt tűzijáték utolsó csillogásai törtek fölfelé az égnek, hogy aztán – „küldetésük végeztével” – ott pihenjenek a nagy folyó víztükrén.

Vadasdon, Erdélyben találkozunk jövőben.

Székely Ferenc