2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Váczi Eszter & Quartet Marosvásárhelyen!

Augusztus 20-án este Marosvásárhelyen koncertezik Magyarország egyik legnépszerűbb dzsesszzenekara, Váczi Eszter énekesnő és kvartettje. 

Augusztus 20-án, ma este Marosvásárhelyen koncertezik Magyarország egyik legnépszerűbb dzsesszzenekara, Váczi Eszter énekesnő és kvartettje. A Váczi Eszter & Quartet nevű formáció méltán érdemelte ki mind az elismerést, mind a népszerűséget – eddig megjelent lemezeik mindegyikét imádja a közönség, aminek jele, hogy az első, Vissza hozzád című album a megjelenését követő esztendőben arany-, majd platinalemez lett, a második, Eszter kertje című albumuk ugyancsak aranylemez fokozatot ért el. Ugyanakkor mindkét lemez a magyar Grammyként is ismert Fonogram zenei díjátadó gála dzsesszkategóriás jelöltje volt.
Váczi Eszter és zenekara visszatérő vendég Marosvásárhelyen, mai fellépésükre ez alkalommal is a Sörház (Sinaia) utcai Jazz&Blues Club nagytermében kerül sor. Az Ez vagyok én című turné keretében megszervezett eseményen a magyarországi együttes legjobb dalait hallhatja majd a közönség, fellép Váczi Eszter – vokál, Gátos Iván – zongora, Gátos Bálint – basszusgitár, Mike Zsolt – dobok és Schneider Zoltán – gitár. A koncert este 8 órakor veszi kezdetét.
Váczi Eszter és zenekara fellépését követően, e hét, illetve e hónap folyamán két további, Sörház utcai koncertre is ellátogathatnak az érdeklődők: augusztus 22-én, szombaton A színház zenéje című estjével Cári Tibor koncertezik Marosvásárhelyen. Az említett cím alatt futó projekt újító, beavató, független művészi kezdeményezés, amely különböző színházi előadások egyedi zenei világát népszerűsíti. Cári Tibor zeneszerző és zongoraművész azon saját műveit szólaltatja meg, amelyek színdarabok zenei aláfestéseként születtek. A projekt keretében ezek a dallamok kelnek önálló életre. A fellépő együttes tagjai: Cári Tibor (zongora), Sânziana Tarţa (ének), Ilko Gradev (tangóharmonika), Szabó J. Attila (gordonka), Makkai István (klarinét, szaxofon), Veress Albert (dobok). 
Az említett koncertekre asztalt a 0724-400-322-es telefonszámon lehet foglalni.
Augusztus 28-án azon stílé a főszerep, amely az ötvenes évek elején megreformálta a könnyűzenét és vele együtt az egész világot: a rock 'n' rollé. Az unplugged formátumban zajló koncertnek ezúttal nem a Jazz&Blues Club, hanem a fölötte lévő Ursus Sörház ad otthont, ahol immár második alkalommal lép fel Mr. White. Az ötvenes-hatvanas évek rock 'n' roll muzsikájával (ismertebb nevén rockabilly zenével), illetve a hetvenes évek punk rock dalaival Marosvásárhelyen koncertező előadóművész minden bizonnyal ez alkalommal is remek hangulatot varázsol az igen jó ízléssel berendezett Sörház utcai sörözőben. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató