Ütközés az ősemberrel

Csórékolbászillat, sör- és lángossor, bábeli hangzavar, gép- és élőzene – az idei majális emlékfoszlányai. Számomra mégis valami egész más maradt meg a legszebb hónap első napjából. Somostető, ünneplő tömeg... A játszótér végén kialakított vidámparkot, annak is egy bizonyos pontját – az ütköző autók sátra körüli területet – sokszínű embergyűrű veszi körül. 

– Egy órája várakozom, hogy képzelik ezt – kiabálja egy barna bőrű, várandós fiatalasszony. Választ nem kap a hétlejes jegyeket osztó nőtől, így mérgesen továbbáll. A pályán öt jármű kering, körülötte legalább százan várakoznak a pénzükért kapott papírcetlivel. Azok, akik gyorsaságuknak, erőszakosságuknak köszönhetően sorra kerültek, ismerősöknek, barátoknak adják át a helyet. A nagyobb gyerekeket a pálya széléről figyelő szülőket idegenek szólítják meg, egyezkednek, hogy a menet végén éppen előttük parkoljon le a gyerek. 

Jó húszperces álldogálás után, valami csoda folytán az én fiam is talál egy helyet az egyik autóban, boldogan helyezkednek el benne barátjával, majd indulnak is a pár perces útra. Két menetre fizettek be, hogy felváltva mindketten vezethessenek. De még le sem csengették az első kört, javában forognak, kanyarodnak még az autók, amikor türelmetlen, indulatos „sereg” özönli el a pályát. A játékot felügyelő fiú kezével hadonászva próbálja megállítani az ostromot, amelyben nemcsak a berohanók, hanem a járművekben ülők is könnyen megsérülhetnek, de igyekezete kudarcot vall. A mi gyerekeinket is célba veszi egy sötét tekintetű férfi. A fiúk mutatják, hogy van még egy jegy náluk, válaszként a „felnőtt” az öklét mutogatja. 

– Ebbe soha nem ülünk be még egyszer – értenek egyet a barátok a „móka” végén. Amíg távolodunk a veszélyes menetek színhelyétől, azon gondolkozom, hogy lehetnek ennyire felelőtlenek a vidámpark üzemeltetői. Miért nem korlátozzák a jegyek számát, ha sokkal kevesebb a jármű, mint az érdeklődő? Az anyagi haszon mámorában tényleg nincs értéke a fizető testi épségének? Akkor sem, ha gyerek? És kit terhel a felelősség, ha tényleg megtörténik a baj? Az ősember módjára viselkedő tömeget vagy azt, aki a jegy árát átveszi?

Napos hétvégéken vásárhelyiek százait vonzza a Somostető. A gyermekekkel érkezők tudják, hogy a számos játszótéri kellék, hinta, csúszda, kosár- és röplabdapálya mellett, ha van rá lehetőség, előbb-utóbb csak „kikunyerálódik” egy kis pénzért kínált szórakozás. Vajon sokszor kell még megismétlődnie a majálisi ütközős jelenetnek, vagy tanulunk a látottakból, és, ha tömeg van, inkább nem kérünk a dzsungel törvényei szerint működtetett park „vidámságából”.