Úszó sziget embert keres
2013-11-05 14:54:36
- Nagy Székely Ildikó
Az ősz hajú, szürke kabátos asszony mindig negyedórával az előadás előtt érkezett. Gőzölgő teáscsészével a kezében egyensúlyozott a székek között, míg megtalálta helyét a fal mellett.
Az ősz hajú, szürke kabátos asszony mindig negyedórával az előadás előtt érkezett. Gőzölgő teáscsészével a kezében egyensúlyozott a székek között, míg megtalálta helyét a fal mellett. Olyan volt az irodalmi estek félhomályában összemosódó fiatalok között, mint egy apró virágokkal benőtt, szelíd, érinthetetlen sziget. Pedig igyekezett utakat teremteni maga felé.
– Sajnos nem jegyzem meg az arcokat, köszönjön rám nyugodtan, ha meglát – mondta egyszer a mellette ülő fiatal nőnek. Egy másik alkalommal azt tudakolta valakitől, hogy nem ismer-e egy orvost, mert szüksége lenne egy egészségügyben jártas személy segítségére. Úgy éreztem, ez az a pillanat, amikor megszólíthatom.
– Egy táblázatot szeretnék készíteni a különféle betegségekről, illetve az azokat kiváltó vitamin- és nyomelemhiányról és többletállapotról – magyarázta. – Az elmúlt években rengeteg adatot gyűjtöttem ezen a területen, azokat rendszerezném. De nem értek a számítógéphez, ezért kellene a segítség. Kiszámítottam, ha teljes erőbedobással dolgoznánk, tíz óra alatt elkészülne a munka. Csak fizetni nem tudnék érte. De azt hiszem, az orvosoknak is segítségükre lehetne egy ilyen, falra kifüggeszthető táblázat vagy térkép, hiszen amúgy is túl vannak terhelve, agyon vannak halmozva bürokráciával, és azoknak a betegeknek is hasznukra válna, akik méregdrága gyógyszereket vásárolnak, miközben sokszor egészen más irányban keresendő a gyógyulás. Én az egészségi állapotom miatt rá voltam kényszerülve, hogy tanulmányozzam ezeket a dolgokat, de amúgy is mindig érdekelt az emberi test működése.
Itt abbamaradt a társalgás, de a megbeszélt időpontban benyitott a szerkesztőségi irodába, és tétovázás nélkül feltárta előttem történetét.
– A középiskolában matematikatanárnak készültem, de nem voltam elég jó, így nem jutottam be az egyetemre. Idénymunkára jelentkeztem a konzervgyárba, majd szintén átmenetileg egy másik vállalatnál helyezkedtem el. Csomagoltam, üveget mostam. Az első állandó munkahelyem egy lakatosműhelyben volt, ahol fúrni, reszelni, csiszolni kellett. Közben megismertem az akkoriban még egyetemista férjemet. Miután befejezte tanulmányait, Feketehalomban kapott állást. Odaköltöztünk, aztán sorra megszülettek a fiaink. Lehetetlen állapotok uralkodtak ott is akkoriban, nem boldogultunk, így 1983-ban hazaköltöztünk a szüleimhez a két gyerekkel. Egy kétszobás lakásban szorongtunk mind a hatan. Később a férjem kapott egy szolgálati lakást a vállalattól, ahol vegyészmérnökként dolgozott. Én akkoriban a kábelgyárban találtam állást, de kiderült, hogy baj van a szememmel. Ahogy visszagondolok az elmúlt időre, be kell ismernem, hogy folyamatosan hibás döntéseket hoztam. A rendszerváltás után apám két másik személlyel céget alapított, és én is beszálltam csendestársnak. Amikor elkezdődtek a leépítések a gyárban, azoktól a személyektől váltak meg először, akik cégtulajdonosok voltak. Nekem is mennem kellett. Időközben tönkrement a házasságom is, visszaköltöztem a szüleimhez. A gyerekeket a válás után a férjemnél helyezték el, neki ugyanis lakása, munkahelye volt. Nem is próbáltam ellenszegülni, tudtam, hogy képtelen vagyok eltartani a fiúkat.
Feltűnt, hogy miközben mesél, az arca sem rebben, mintha nem saját létezését, hanem egy tőle független személy térben és időben megtett útját körvonalazná a legnagyobb tárgyilagossággal.
– Miután egyedül maradtam, megpróbáltam munkát találni, de nem jártam sok sikerrel. Egy ideig sorsjegyet árultam az utcán, de nagyon keveset tudtam eladni, és a fizetést százalékban kaptam, a bevétel függvényében. Végül ezt is abbahagytam. 2000-ben meghalt a volt férjem. A kisebbik fiam akkoriban Magyarországon dolgozott, a nagyobbik még egyetemre járt. Őt nagyon megviselte az apja elvesztése. Odaköltöztem hozzá, próbáltam segíteni neki. Sokat nélkülöztünk abban az időben. Végül egy garázsajtókat forgalmazó cégnél találtam állást. Abban az évben, amikor a férjem elhunyt, kaptam egy erős vérzést, egy idő múlva pedig az egyik mellemben felfedeztem egy csomót. Citológiai vizsgálatra mentem, és kiderült, hogy van egy rosszindulatú daganatom. Műtétre javasoltak. Előtte echográfiai vizsgálatra kellett mennem. Órák hosszat ültem a váróteremben, de folyton másokat vettek be előttem. Elkezdtem gondolkozni, és eszembe jutott, hogy több nőrokonom végigvitte ezt a harcot, öt év után mégis meghalt. Eldöntöttem, hogy én ezt nem vállalom, és hazamentem. Elkezdtem utánaolvasni a betegségemnek, számos természetgyógyászati eljárást, böjtkúrát kipróbáltam. Azt hiszem, végül az a tea segített, amelyet egy ismerősömtől kaptam. Két hete fogyasztottam, amikor beindult nálam egy hat hétig tartó vérzés, valószínűleg az moshatta ki belőlem a daganatot. Most már nem érzem a csomót, és biztos vagyok benne, hogy nincs is ott, bár anyagi lehetőségem nincs arra, hogy ezt egy orvosi vizsgálattal megerősítsem.
– Nem dolgozik?
– Jelenleg munkát keresek. Takarítást, beteg vagy idős személy gondozását, illetve gyerekfelügyeletet vállalnék. Csak az a gond, hogy gyomorproblémáim vannak, ezért nem tudok reggel túl korán felkelni. Egyébként a külföldi állásajánlatok is nagyon érdekelnek.
– Mi vonzza azokra a kávéházi estekre?
– Licistaként a matematika mellett az irodalom is nagy szerelmem volt. Régen gazdag könyvtárral rendelkeztem, de a pénzhiány miatt el kellett adogatnom a könyveket. Ezeken a találkozókon legalább felcsípek valamit az új irányzatokból. Meg aztán tudatosan keresem a fiatalok társaságát, közöttük mindig felüdülök. Én sohasem tudtam harcolni az elképzeléseimért, hagytam magam sodorni az árral, de az ilyen védőterekben magamra találok, erőre kapok egy kicsit.
