Még több amerikai katonát szeretne az országban látni a rendszerváltás óta legszürkébb elnökünk. Meg fegyvert és hadgyakorlatot is persze, mert valahányszor valami harciaskodás történik, bekerül ő is a tévébe, amolyan harcteret sose látott papírhuszárként.
Még több amerikai katonát szeretne az országban látni a rendszerváltás óta legszürkébb elnökünk. Meg fegyvert és hadgyakorlatot is persze, mert valahányszor valami harciaskodás történik, bekerül ő is a tévébe, amolyan harcteret sose látott papírhuszárként.
Most éppen egy regionális biztonsági kérdéseket tárgyaló bukaresti szemináriumon mondta meg az okosat az egykori szebeni polgármester, ahol sokcsillagos, vasalt egyenruhás generálisok és egyéb okosok szakértették meg, hogy bizony rettegni és fegyverkezni kell, mert az úgy jó a biztonságunknak. És még jobb a széllelbélelt politikusok meg az őket bársonyszékbe ültető és ott tartó hadiipar zsebének – ezt nem mondták, de attól még értjük. Mert az már a rómaiak óta ismert, hogy aki békét akar, annak a háborúra kell készülődnie. Az ezt leszögező mondás gazdája az ókor egyik legnevesebb katonai szakértője és írója volt, akinek a munkáit császárok forgatták, és egész a középkorig komoly hadászati szakértőnek számított.
Csakhogy azóta eléggé átalakult a világ, és ami akkor igaz volt, ma már nem egészen az. Csak egy példával élve, nálunk mostanában az orosz mackótól illik rettegni, csupán azt nem szokták soha bővebben kifejteni, hogy mégis miért lenne ez a nagyhatalom annyira bolond, hogy lerohanja az állami bevételei céljából létfontosságú nyugati gáz- és olajfogyasztó országokat? Szóval mackóból a kárpáti barna az igazán veszélyes, ha rossz helyen és időben találkozunk vele a természetben. Az okosabb politikusok két világégés és az atomfegyverek megjelenése után felfogták, hogy egy nagy háború az emberiség végét jelentené, és azt is pontosan tudják, hogy a mai, divatos szóhasználattal globalizált világban nemcsak a fegyverek gyilkolóképessége folytán, hanem a gazdasági érdekek összefonódása miatt is kollektív öngyilkossággal érne fel egy nagy háború. Mert ha marad is túlélő, a győztes nemcsak a vesztest, hanem magát is századokkal vetné vissza. Ezért a hatalmi tömbök között nyílt fegyveres konfliktusnak kisebb az esélye a lottó-telitalálatnál. Az acsarkodás viszont nagyüzemi szinten zajlik, és így fog tovább is, mert amíg ellenségképeket lehet festeni, addig marad a rettegés. Ezt pedig hadsereggel szokták kezelni, ami békeidőben is kiváló üzlet, hiszen a csapatokat etetni, öltöztetni, gyakorlatoztatni, felszerelni, fizetni kell. Addig megy ez így, amíg elegendő számú ember rá nem ébred a világban, hogy néha az a legnagyobb ellenségünk, aki a legszebben mosolyog a választási plakátokon. És akkor átírhatják a játékszabályokat. Addig meg reméljük, hogy nem gurul el a nyugtató valamelyik kancellárián, mert ha a politikának elmegy az esze, mint alig több mint száz éve is, akkor kő kövön nem marad.