2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ünnepi rendezvények Marosugrán

  • 2015-01-05 14:53:19

Az ünnepek lejártával lelkileg is feltöltődve, új erővel kezdhetjük az új évi munkát.


Az ünnepek lejártával lelkileg is feltöltődve, új erővel kezdhetjük az új évi munkát.

Az ünnepek alatt nemcsak szórakoztunk, hanem szép és hasznos tevékenységeket is szerveztünk egyházközségünkben. Már nagyon régi hagyomány falunkban a karácsonyi kántálás, ahová a presbiterek az egyháztagokkal közösen mentek el. Az istentiszteleteken Trombitás Károly lelkipásztor igehirdetéseit hallgattuk, ami lelkileg is nagyon feltöltött.

Az istentiszteleteken szép számban vettek részt a gyülekezeti tagok. Ezen alkalomból Szente János presbiter irányításával a fiatalok és gyerekek egy csoportja egy betlehemes játékot tanult be, amelyet a református és a katolikus templomban mutattak be. Az új év alkalmával az istentisztelet után Bartl Noémi elszavalta a Szózatot és 16 éves hagyomány szerint bibliát kapott ajándékba. Ezt követően Petőfi Sándor születésének 192. évfordulójára emlékeztünk a templom udvarán felállított Petőfi-szobor mellett. Ennek keretében a költőt Szente János presbiter méltatta, majd az ugrai fiatalok Petőfi-verseket és énekeket adtak elő. A műsor végén a marosugrai RMDSZ képviselői megkoszorúzták a szobrot, és Bocsárdi András RMDSZ-elnök ajándékokat adott a fiataloknak. A műsor nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével fejeződött be.

Szente János presbiter

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató