Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Koszorúzás, premier, beszélgetőest – egész estés rendezvénysorozattal ünnepelte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata szombaton a magyar dráma napját.
Színház nélkül lehet élni, de nem érdemes
Az ünnepség délután 5 órakor Aranka György szobránál vette kezdetét, ahol Moldován Orsolya és Meszesi Oszkár színművészek – ezúttal a ceremóniamesterek szerepében – köszöntötték az egybegyűlteket, majd Gáspárik Attila, a színház vezérigazgatója szólalt fel. Mint rövid ünnepi beszédében elmondotta, az intézmény az elmúlt három év során mindig megemlékezett a magyar dráma napjáról, amelyet a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től minden évben szeptember 21-én ünnepelnek magyar nyelvterületen – annak emlékére, hogy 1883-ban ezen a napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének Paulay Ede által színre vitt ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban.
– A magyar nyelvű színjátszás még nagyon fiatal, Az ember tragédiája 130 éves csupán. Azért koszorúzzuk meg Aranka György szobrát, mert ő volt az első ember, aki 1791-ben levelet írt az országgyűléshez, azt kérvén, hogy engedélyezzék a magyar nyelvű színjátszást. Természetesen nem engedélyezték – féltek ettől, hiszen a templomon kívül a színház volt az egyetlen olyan hely, ahol sok emberhez egyszerre lehet szólni. A magyar színjátszás rövid idő alatt érte el jelenlegi eredményeit. Számunkra az új évad e szempontból is kezdet, illetve leltározás – mi az, amit elrontottunk és mi az, amit nem? A színházba járók száma folyamatosan csökken, annak ellenére, hogy a tavalyi évben volt a legmagasabb nézőszámunk 1989 óta. Idén a kritikusok díján pedig három nevezéssel is szerepelünk. Hisszük, hogy színház nélkül lehet élni, de nem érdemes – mondta Gáspárik Attila, majd Meszesi Oszkár olvasta fel Láng Zsoltnak a magyar dráma napjára írt üzenetét. Ezt követően pedig a jelen lévő intézmények és egyesületek – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Maros megyei RMDSZ, a marosvásárhelyi RMDSZ, a Dr. Bernády György Alapítvány, a Csűrszínház Egyesület, a Székely Színház Egyesület, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és a Sütő András Egyesület – képviselői koszorúzták meg Aranka György szobrát.
A kalauz nem érkezik
A rendezvénysorozat este 6 órakor premierrel folytatódott: a sokak által méltatlanul elfeledett Páskándi Géza Kalauz nélkül című abszurdoid
játékát mutatta be felolvasószínházi keretek között a Tompa Miklós Társulat. A majdnem-ősbemutatón (csupán egy alkalommal, angol nyelven, az Amerikai Egyesült Államokban játszották a darabot) teljes telt házas közönség vette birtokba a Nemzeti Kistermét, amely igen érdekes produkciónak adott otthont ezen a szombat estén: a Gáspárik Attila által rendezett előadás valahol félúton a felolvasóest és a hagyományos, kőszínházi produkció műfaja között helyezkedett el – a sötétlő színtéren emelvény magasodott, ennek középső, legmagasabb részén helyezkedett el a narrátor (Kilyén László), két oldalán foglalt helyet Ila Gábor, a hangeffektusokért is felelős zeneszerző, valamint Kilyén Zoltán hangosító (utóbbiak, Aszalos Attila fénymesterrel egyetemben, improvizációszerűen gazdagították munkájukkal az előadást). Az emelvény előtti székeken ültek a játszók (Tollas Gábor, Ördög Miklós Levente, Badics Petra, Fülöp Beáta, Galló Ernő valamint Boros Csaba színművészek), akik felolvasták ugyan, de közben apró, ám hol jelzésszerűen visszafogott, hol meglehetősen erős és kifejező gesztusok segítségével elő is adták a Páskándi írta abszurd, sorok mélyéről üzenő, lehetetlensége ellenére mégis életszerű és sokatmondó történetet. Amely a semmibe haladó vonaton utazó két férfiről és nőről szól, akiket egy névtelen utas meggyőz arról, hogy az asztal ugat, a szék nyerít, az abrosz pedig nyávog. Ők pedig szektaszerű rajongással tovább térítenek mindenkit, aki az útjukba kerül, eme végső igazság felé. Amikor pedig, évek elteltével újra megjelenik az „isten”, névtelen utazó, a feje tetejére áll ezen eddig sem túl ésszerű világ – és az örökkön várt kalauz, a nagy rendteremtő hiányában megtörténik a maga groteszkségében is elgondolkodtató tragédia.
A finoman pergő előadás áthallásmentes, az alkotók a maga csupaszságában vitték színre a finom iróniával megírt abszurd történetet, és meghagyták az értelmezés lehetőségét: az emberi elme befolyásolhatóságát, a birkaösztönt és hiszékenységet, illetve az ezt kihasználó zsarnokság árnyképét vetítették csak a nézői tudatalattiba – igen sikeresen.
Kortárs nyelven a ma gondjairól
A produkciót rövid, a magyar dráma napjáról, a dráma és színház viszonyáról szóló beszélgetés követte Gáspárik Attila és meghívottja, Demény Péter író, drámaíró, szerkesztő részvételével. Mint hallottuk, a dráma és színház viszonyának nagyon jót tesz időnként egy olyan színház, amely figyel azon szerzőkre is, akik még élnek, a magyar klasszikusok kapcsán pedig örvendetes, hogy kitalálták a magyar dráma napját. Ilyenkor felmutathatjuk színházi értékeinket. A magyar és román kortárs drámaírásban vannak közös vonulatok és a zsarnokságról is sokféleképpen lehet írni – ilyen értelemben akár Shakespeare is kortárs –, de zsarnokság valójában csak egy van. Mi izgatja a ma emberét? Ez a kérdés a lényeg, és ha a kortárs problémákat mai nyelven írja meg a kortárs szerző, akkor az a mű sikeres lesz – hangzott el a drámanapi eseményzáró beszélgetésen.