2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közel kétmillió eurós pályázat a közvilágítás korszerűsítésére

Segesvár önkormányzata közel kétmillió eurós pályázatot nyert a város közvilágításának korszerűsítésére. A pályázatnak köszönhetően 2453 LED-es új világítótestet szerelnek fel, közel 5 kilométernyi szakaszon bővítik a közvilágítást, illetve 10 fotovoltaikus napelemrendszert szerelnek fel. 

Tóth Tivadar alpolgármester közösségi oldalán közzétett tájékoztatása szerint minden világítótestbe kommunikációs modul lesz beépítve, amely egy központi számítógéppel kommunikál, és valós időben követi a rendszer állapotát, a fogyasztást stb. 

Mint mondta, az utóbbi 30 évben ez az első nagy méretű fejlesztési projekt, amely gyakorlatilag a város minden lakosát érinti. Emellett természetesen a lehívott összeg is jelentős. 

„2017-ben kezdtünk dolgozni a pályázaton, rengeteg akadály leküzdése után, 2018 októberében sikerült benyújtani a projektet. Közel másfél év után hagyták jóvá.” 


A munka az év végén vagy a jövő év elején kezdődhet el

„A munkálatok nem fognak azonnal megkezdődni, mivel a szerződés aláírása után előbb el kell készüljön a műszaki terv. Az engedélyek és a kivitelező kijelölése is időigényes, ezért vagy az év végén, vagy a következő év elején kerülhet sor a rendszer tényleges kiépítésére” – nyilatkozta az alpolgármester.

2018 májusában Tóth Tivadar a Népújságnak nyilatkozva elmondta, hogy a közvilágítás korszerűsítését az önkormányzat saját cégének adta át, és folyik a működési engedélyek beszerzése. Személyzetről, felszerelésektől volt szó, ahhoz, hogy hozzá tudjanak nyúlni a hálózathoz, engedélyeket kellett beszerezni. Tóth Tivadar szerint még 2018 májusában megkapják ezeket az engedélyeket, és akkor neki tudnak fogni mind a koszerűsítési, mind a javítási munkának. 

A két évvel korábbi márciusi tanács-ülésen a tanács elfogadta az összegeket és a paramétereket a köztéri kamerák felszerelésének projektjére. „Tetemes összegről van szó, komoly viták voltak ezzel kapcsolatosan, viszont úgy gondoltuk, hogy a közbiztonság szempontjából a térfigyelő kamerák felszerelése indokolt. Erről elkészült az előtanulmány. Ugyanakkor elkülönítettük a tervezéshez és a kivitelezéshez szükséges összegeket” – mondta az alpolgármester.

Már akkor készülőben volt az úgynevezett zöldhullám-projekt is, amit nemrég adtak át. Erről a Népújság is beszámolt: minden átjárót elláttak jelzőlámpákkal, és beépítették egy intelligens rendszerbe, így a gépjárműforgalom rendezettebbé, folyamatosabbá vált, megszűntek a forgalmi dugók. 

A zöldhullám-rendszer kiválóan működik. Amióta felszerelték, jelentősen csökkent a balesetek száma az E60-as országút átjáróinál. A közlekedés biztonságosabb lett mind a gyalogosok, mind a járművek számára. 

Fotó: Tóth Tivadar

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató