2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ukrán válság

  • 2014-02-21 16:33:06

  • MTI

Viktor Janukovics ukrán elnök pénteken bejelentette, hogy előre hozott elnökválasztást kezdeményez, továbbá beleegyezett az alkotmányreformba és egy nemzeti egységkormány megalakításába.

Janukovics előre hozott elnökválasztást kezdeményez

Viktor Janukovics ukrán elnök pénteken bejelentette, hogy előre hozott elnökválasztást kezdeményez, továbbá beleegyezett az alkotmányreformba és egy nemzeti egységkormány megalakításába.

„Ezekben a tragikus napokban, amikor Ukrajna súlyos veszteségeket szenvedett el, amikor emberek haltak meg a barikád mindkét oldalán, kötelességemnek érzem az áldozatok emlékére kijelenteni, hogy semmi sem fontosabb az emberi életnél” – hangsúlyozta az államfő a hivatalos honlapján közzétett nyilatkozatában.

Janukovics hangsúlyozta, hogy közös erővel vissza kell állítani a békét Ukrajnában.

„Előre hozott elnökválasztást kezdeményezek. Ugyancsak kezdeményezem a visszatérést a 2004-es alkotmányhoz, amely csökkenti az elnöki hatalmat a kormány és a parlament javára” – olvasható a nyilatkozatban, amely szerint Janukovics nemzeti egységkormány létrehozását is szorgalmazza.

Az elnök ugyanakkor részletekbe nem bocsátkozott, időpontokra még utalást sem tett. Nyilatkozata alapján nem engedett a hatalomváltást követelő tüntetők legfőbb követelésének, miszerint haladéktalanul mondjon le az államfői posztról.

Az ukrán médiában megjelent értesülések szerint az alkotmányreform egészen szeptemberig elhúzódhat, és csak decemberre írnák ki az előre hozott elnökválasztást. Jövő márciusban lenne esedékes különben a nem soron kívüli államfőválasztás.

Václav Klaus bizarr véleménye

Václav Klaus volt cseh államfő szerint Ukrajnának Oroszországhoz kell tartoznia, az Európai Unió és az Egyesült Államok nem veszi figyelembe a valóságot és felelőtlenül viselkednek, amikor támogatják az ukrán radikálisokat, azt az illúziót keltve, hogy lehetséges Ukrajna nyugati orientációja.

„Ukrajna mai formájában nagymértékben mesterséges egység, amely csak két évtizede, a Szovjetunió széthullása következtében vált önálló állammá” – állította Klaus pénteken Prágában az ukrán helyzettel kapcsolatos nyilatkozatában. Úgy véli: Ukrajna gazdaságilag mélyen a posztszovjet térségben gyökerezik, sok tekintetben függ Oroszországtól, össze van vele kötve, s ez nem is lehet másképp.

„Ez természetes állapot, s nem létezik semmilyen könnyű út ennek megváltoztatására” – állítja a volt cseh államfő.

Klaus szerint Oroszország számára Ukrajna több, mint közeli szomszéd, több, mint Észtország, Tádzsikisztán vagy Azerbajdzsán. Ukrajna „történelmi bölcsője az orosz államiságnak és kultúrának, több tízmillió orosz hazája” – mutatott rá Klaus, akinek nyilatkozatát egykori kancellárja Jirí Weigl is aláírta.

A volt államfő ezért úgy véli, hogy az EU, a Cseh Köztársaság és számos politikai aktivista elképzelése ellentétes a valósággal. Lehetetlen ugyanis megengedni, hogy harc robbanjon ki Ukrajna keleti és nyugati orientációja között. „Ez megoldhatatlan konfliktusba sodorná az országot, amely csak tragédiával végződhet” – szögezte le Klaus.

„Nyugat részéről nagy felelőtlenség éltetni a nyugat-ukrajnai radikálisok azon ambícióit és illúzióit, hogy valóban lehetőség van választani Kelet és Nyugat között, s hogy az EU és az USA képes egész Ukrajna nyugati orientációját nem csak támogatni, de hosszú távon be is biztosítani” – mutatott rá a cseh exállamfő.

Azt állítja: Nyugaton nincs ilyen világos és határozott érdek, illetve készség áldozatokat hozni ezért. „A Nyugat elősegítette a válság kialakulását, amelyet a valóságban nem kíván, s amelynek következményeit nem akarja viselni” – szögezi le Klaus.

A helyzetet az előre hozott választás sem fogja megoldani – véli nyilatkozata végén a volt cseh köztársasági elnök.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató