2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ukrajna kész átadni Hollandiának a koordináló szerepet a csütörtöki repülőszerencsétlenség vizsgálatában

  • 2014-07-21 15:41:13

Ukrajna hajlandó átadni Hollandiának a koordináló szerepet a malajziai utasszállító repülőgéppel történtek kivizsgálásában, továbbá kész közreműködni a holttestek Amszterdamba szállításában.

Ukrajna hajlandó átadni Hollandiának a koordináló szerepet a malajziai utasszállító repülőgéppel történtek kivizsgálásában, továbbá kész közreműködni a holttestek Amszterdamba szállításában – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő hétfőn Kijevben.
Hangsúlyozta, a koordináló szerep átadását az indokolja, hogy holland volt az áldozatok többsége. Hozzátette: a legfrissebb adatok szerint már 272 holttestet találtak meg.
Ezzel egy időben Andrij Purgin, a szakadár „donyecki népköztársaság” első miniszterelnök-helyettese közölte: készek a halottakat a kelet-ukrajnai Harkivba szállítani. Ennek előfeltétele, hogy a katasztrófa helyszínére megérkezzenek a nemzetközi szakértők, továbbá Hollandia, Malajzia és a vöröskereszt képviselői.
Porosenko utasított a harcok beszüntetésére a katasztrófa 40 kilométeres körzetében
Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn utasította a fegyveres erőket, hogy szüntessék be az oroszbarát szakadárok ellen folytatott harci cselekményeket a malajziai utasszállító gép kelet-ukrajnai lezuhanásának helyszínén, negyven kilométeres sugarú körben.
Az ukrán államfő az intézkedést akkor jelentette be, amikor látogatást tett Malajzia kijevi nagykövetségén. Az elnök felkereste Hollandia kijevi nagykövetségét is.
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember – közöttük 193 holland állampolgár – életét vesztette. Kijev szerint a gépet légvédelmi rakétával, vélhetően egy Buk típusúval találták el, és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, valamint Oroszországot teszi felelőssé a katasztrófáért. Moszkva és a szakadárok tagadják, hogy közük lenne az esethez.
Az államfő rendelkezett továbbá arról, hogy kapjanak meghívást orosz szakértők is a katasztrófa körülményeinek kivizsgálásában való részvételre. Ezt a vizsgálat minél átláthatóbbá tételével indokolta.
A holland nagykövetségen tett látogatásakor Porosenko megismételte, hogy Kijev terrorszervezetekké kívánja nyilváníttatni a nemzetközi közösség által a donyecki és a luhanszki szeparatisták úgynevezett „népköztársaságait”. Hozzátette, hogy ezt Kijev fel fogja vetni az európai uniós külügyminiszterek soron következő ülésén.
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök hétfőn leszögezte: 
„nincs kétségünk afelől, hogy a malajziai gépet lelőtték, nagy valószínűséggel Buk-M1 típusú légvédelmi rakétával”. Hangsúlyozta, hogy a támadást nem hajthatták végre 
„részeg szeparatisták”, szerinte ugyanis a rakétarendszert csak megfelelően képzett szakember képes működtetni. A kormányfő ezzel arra utalt, hogy feltételezése szerint orosz katonai személyzet hozta működésbe a rakétarendszert. Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) egyik vezetője a hétvégén jelentette ki, hogy orosz állampolgárok működtették a rakétarendszert, amely a Kelet-Ukrajnában csütörtökön lezuhant maláj utasszállító tragédiájáért felelőssé tehető, és szavai szerint az ukrán kormány rendelkezik ezt alátámasztó bizonyítékokkal.
FT: pénzügyi szankciókra van szükség Oroszországgal szemben
Európának pénzügyi szankciókkal kell sújtani Oroszországot – írja a Financial Times című tekintélyes brit gazdasági, politikai napilap európai kiadásának véleményrovatában Wolfgang Münchau.
A lap publicistája szerint ha bebizonyosodik, hogy a maláj légitársaság MH17-es számú, Amszterdamból Kuala Lumpurba érkező járatát akár véletlenül, akár szándékosan oroszpárti lázadók lőtték le, akkor az EU-nak is határozottabb választ kell adnia, teljes körű pénzügyi szankciókat kell bevezetnie Moszkvával szemben.
Az euró és a font fontos eszköz az orosz vállalatok számára. A londoni City olyan pénzügyi központ, amelyen keresztül vagyonos oroszok mossák tisztára a pénzüket. Ennek azonnal véget kell vetni – írja a publicista, aki szerint az energiavásárlás leállítását is meg kellene fontolni, mert Moszkvának nyilvánvalóan ez jelentené a legjelentősebb érvágást. Münchau szerint az uniónak vészhelyzeti intézkedésként olyan energiabiztonsági stratégiára van szüksége, amely függetleníti Oroszországtól.
„Ha Vlagyimir Putyin (orosz elnök) titokban olyan ukrán lázadókat fegyverzett fel, akik aztán uniós polgárokkal végeztek, akkor nagyon hosszú időre nehéz lenne visszatérni a normális ügymenethez” – húzza alá a szerző.
A brit lap kolumnistája úgy látja: a katasztrófa globális gazdasági megrázkódtatást okozhat, a tovagyűrűző hatások miatt messze nagyobb következményekkel járhat, mint azt most bárki is sejti. Ha az eurózónát csak egy megrázkódtatás választja el a deflációtól, akkor ez lehet az – vélekedik Münchau.
Orosz lapok a tragédia következményeiről
A Nyezaviszimaja Gazeta orosz napilap hétfőn arról írt, hogy bár egyelőre nem tudni, ki a felelős a malajziai utasszállító repülőgép katasztrófájáért, a Nyugat sietősen Oroszországot vádolta meg.
A történteket ugyanakkor csak egy független vizsgálat derítheti ki, amelyet a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) égisze alatt végeznek el – vélekedett a lap.
A Nyezaviszimija Gazeta által megkérdezett nyugati szakértők szerint a Malaysia Airlines járatának katasztrófája alapvetően megváltoztatja a több hónapja tartó ukrajnai konfliktus jellegét, immáron nem belső ukrán válságról, hanem valódi háborúról van szó a kijevi hatóságok és az Oroszország által támogatott erők között.
Az Ukrajnában lezuhant malajziai Boeing 777-es körüli helyzet a világpolitika kulcsfontosságú tényezőjévé válik – állította a Kommerszant című napilap. Nemcsak az függ a vizsgálat lefolytatásától, hogy megtalálják a felelősöket, hanem az orosz-nyugati kapcsolatok jövője is. Éppen ezért az Oroszország érdeke, hogy a tragédiát független vizsgálat tárja fel, amelynek eredményeit az egész világon elfogadják – véli az újság.
Az ügy azonban nem zárul le az ICAO-vizsgálattal sem – hangsúlyozta a lap által megszólaltatott Szergej Oznobiscsev, az orosz Stratégiai Értékelések Intézetének igazgatója. Szerinte nyilvánvaló, hogy annak eredményét az egyik vagy a másik fél vitatni fogja. Emellett az Oroszországra nehezedő nyomás bármelyik esetben tovább fokozódik.
A Vedomosztyi szerint a malajziai utasszállító katasztrófáját követően az orosz-ukrán szembenállás elveszítette helyi jellegét és a nemzetközi politika tényezőjévé vált. Eddig a szárazföldi Európa vezetői sokkal visszafogottabban léptek fel, mint az amerikaiak vagy a britek. A tragédia azonban kikényszeríti, hogy az európaiak sokkal nyíltabbak legyenek.
A lap szerint Oroszországnak meg kell kezdenie a bizalom helyreállítását az európai kapcsolatokban. Az egész világ figyelme ugyanis a katasztrófa vizsgálatára összpontosul, amely valójában még el sem kezdődött.
„Oroszországtól sok minden függ (a vizsgálat lefolytatásában). Lassítását, a baleset helyszínére történő eljutás akadályozását a világ úgy értelmezi majd, hogy (az oroszok) valamit el akarnak titkolni” – vonta le következtetését a Vedomosztyi.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató