A marosugrai Haller grófokról nemcsak műveltségük, Kazinczy által dicsért könyvtáruk, Haller László (1717-1751) francia nyelvtudása, a nagyra becsült, Montesquieu-művet fordító, franciául író, verselő, marosvásárhelyi színházpártoló (V.) Haller Gábor (1749-1822) jut eszembe, hanem az a francia jószágigazgató is, aki ellen 1848 elején gróf Teleki József királyi főkormányzóhoz egy panaszlevelet íratott Trombitás István marosugrai úrbéres, kerekesmester, akinek, hivatalosan is elismert igaza ellenére, házán és telkén kívül kellett hányódnia. Ebben a panaszlevélben találkoztam először azzal a „Frantzia Direktorral”1, akiről érdemes jelenlegi hézagos ismereteim ellenére említést tennem. Ezt a jószágigazgatót magyarul használt nevén Viotte Károlynak hívták. Kiemeltem a magyarul használt nevét, mert a német nyelven közölt cikkeiben a „Carl von Viotte”, máshol korábban a „Viotte Carl, Oberlandes- Commissariats-Beamter in Hermannstadt”, azaz Nagyszeben régió népbiztosi tisztviselője megnevezés szerepel a neve mellett. Tudva azt, hogy francia származású, a Charles Viotte nevet is használta. Vezetékneve a franciaországi Viotte helységre utal. Erdélyi jelenlétével mindeddig egyik nagyszebeni 1835. évi német nyelvű újságban találkoztam, ahol az eredeti francia Charles Viotte neve mellett a „nyelvmester” jelző olvasható.2 A Montesquieu-fordító Haller Gábor unokájának, Haller Györgynek (1818-1892) életében jöhetett Marosugrára, és az már igazolható, hogy özvegyen maradt édesanyjának, Bethlen Antóniának (1792-1880) volt a pártfogoltja. Erről beszél egyik könyvének címlapja is, A földművelés ugar nélkül3, melyet Nagyszebenben jelentetett meg 1841-ben. A könyvet a grófnő fiának, gróf Haller Györgynek ajánlotta. A korszerű földművelésről szóló ismereteit az erdélyi és a helyi körülményekhez alkalmazva adta elő 87 oldalon. „Czélom az – írja könyve előszavában –, hogy a’mit Külföldön és nevezetesebben Magyarországban, a földművelésre nézve, jót és czélirányost láttam, körülményeinkhez alkalmaztatva, röviden előadni. Legbuzgóbb óhajtásom pedig az: hogy olvasóim az ugartartás szükségtelen voltát által lássák (…) és eltörlését hathatósan előmozdítsák (…) Erdélyre nézve ezen munkácskámban egy Mutatvány vagy Példagazdaság felállításáról szóllottam (…)” Ezt a példagazdaságot, úgy tűnik, meg is valósította Marosugrán. Erről szól másik könyve is, A földművelő gazdasága vagy Benedek János titkai (Kolozsvár,1844). Előző könyve előszavának befejező részében megemlíti: „Hahogy előterjesztett észrevételeimet és javallataimat jól le nem írtam, emlékezzenek olvasóim, hogy született Magyar nem vagyok, és hogy minden tudományos társalkodástól különszakasztva többnyire falun élek.”
Ennek ellenére Hallerék könyvtára sokat segíthetett ismeretei gyarapításában. Könyve szakkifejezéseit, a gabonafélék, hüvelyesek, takarmánynövények, fonhatóak és olajnövények nevét latinul és németül is leírta. Tizenkét „elve” magyarázatával (11–27. o.) segíti a korszerűségre, a váltógazdaságra („kerülővetésre”), az istállótrágyázásra, ugar nélküli földművelésre áttérni akaró gazdálkodókat. Tanácsot ad arra, hogy az agyagos, homokos, meszes földeken milyen gabonaféléket, növényeket termesszenek. A takarmánynövények: lucerna, lóhere, spanyol lóhere,bükköny(lendek) termesztése, gondozása után rátér a kerti növények: murok (sárgarépa), fejér répa, a burgundiai fehér répa termesztésére. Könyve harmadik részében az erdélyi mezőgazdaság tökéletesítésének akadályairól (előítéletek, gyűlölete annak, ami nem honi, restség, gondatlanság, a gazdatiszti hivatal mellőzése, szétszórt birtokok, tőkepénz hiánya) számolt be. Könyve negyedik részében (szakaszában) fölsorolja a két-, háromnyomású és az ugaroló gazdálkodás fogyatékosságait, valamint a vetésforgóval gazdálkodók előnyeit (76-87. o.). Végül mellékel két táblázatot, példákkal, melyek segítségével tájékozódhat a gazdálkodó arról, hogy a különböző növényfajták miként kövessék egymást ugyanabban a szántóföldben. A fejlettebb franciaországi, németországi, ausztriai, magyarországi földművelésre való hivatkozásai tájékozottságáról beszélnek. Ismeretei még napjainkban is hasznosak lehetnek a szakmában jártasabb földművelők számára. A szakirodalom úgy tartja nyilván Viotte Károlyt, mint a korszerűsítő földművelés egyik úttörőjét. Marosugrai jószágigazgatóként üvegházat építtetett, és ananászt is termesztett.4 A korszerűsítő földművelésről szóló tapasztalatairól, tudományos ismereteiről a nagyszebeni Deutsches Voltsblattban (Német Népújságban) 1844–1846-ban huszonhárom terjedelmes írásában számolt be. Cikkei végén „Carl v. Viotte, Oeconomic Director in Ugra” aláírást használja. Mindezek mellett meg kell említenünk, hogy írt egy többnyelvű könyvet a külföldiek, katonák, kereskedők számára. Ez egy szótár és nyelvtankönyv társalgási útmutatóval török, francia, angol és olasz nyelven, melyhez Charles Viotte meséket, anekdotákat és közmondásokat adott hozzá török és francia nyelven. Ez a könyve Nagyszebenben, Lipcsében és – ugyancsak 1856-ban – Párizsban is megjelent. Ezt a többnyelvű könyvét 2011-ben ismét kiadták Párizsban mint kultúrtörténeti érdekességet és értéket. A kiadó megjegyzi: „Úgy gondoljuk, hogy ez a munka kulturális szempontból fontos (…), reméljük, hogy élvezni fogja ezt az értékes könyvet.”5
A magyar történelem is érdeklődési körébe kerülhetett. Elsőként figyelt föl (Makkai Sándort egy fél évszázaddal megelőzve)
Báthory Gábor erdélyi fejedelem húgára, Báthory Annára, akiről egy elbeszélést írt német nyelven a Siebenbürgischer Volkskalender (Erdélyi Népkalendárium) lap 1870-es számában Báthori Anna címmel.6 A leírtak egy kiemelkedő személyiségről árulkodnak, ami a további kutatásra ösztönözhet bennünket.
2. Der Siebenburger Bothe, 1835. aug. 8. és aug.19.
3. A földművelés ugar nélkül. Az erdélyországi kötnyűlállásokhoz alkalmaztatva írta Viotte Károly méltóságos gróf Haller Gáborné(született gróf Bethlen Antónia) birtokainak directora. Nagyszeben, 1841.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
