2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újházy Ede (Debrecen, 1844. január 28–Budapest, 1915. november 14.) magyar színész, jellemkomikus, a realista színjátszás egyik úttörője volt.

Blaha Lujza és Újházy Ede


Újházy Ede (Debrecen, 1844. január 28–Budapest, 1915. november 14.) magyar színész, jellemkomikus, a realista színjátszás egyik úttörője volt. 1864-ben kardalosnak állt Szigeti Imre soproni színtársulatához, innen a Bényei-Laczkó-társulathoz, majd a kolozsvári Nemzeti Színházhoz, 1867-ben Kassára Latabár Endréhez szerződött. 1870-ben a Nemzeti Színház tagja, 1888-ban az Operaház játékmestere is lett, 1910-től a Nemzeti Színház örökös tagja. Huszonöt éven át a Színiakadémia tanára volt, 1913-ban ment nyugdíjba. A sikert természetes játékmodorának köszönhette. Érzelmes, meleg humorral ábrázolta az élet elesettjeit és kisemmizettjeit. Fontosabb szerepei: címszerep (Halévy: Constantin abbé); címszerep (Hauptmann: Crampton mestere); Bariolo (Beaumarchais: A sevillai borbély és Figaro házassága); Pontyi (Bessenyei György: A filozófus); Szilvai professzor (Szigligeti: Liliomfi); Tiborc (Katona József: Bánk bán); Pál apostol (Madách: Az ember tragédiája); Gonosz Pista (Tóth Ede: A falu rossza); Göre Gábor (Gárdonyi Géza: A bor). Shakespeare-szerepeket is játszott.

Az Újházy-tyúkhúsleves esküvői ebédek, lakodalmak kedvelt első fogása. De mitől, mi okból Újházy ez a leves? A válasz egyszerű: a névadó Újházy Ede, a századelő neves színésze. Újházy Ede magas, nehéz testű ember volt. Széles harcsabajuszos, mély és dörmögő hangú, a megszólalása a színpadon és az életben is mindig eseményszámba ment. A szakma leginkább jeles szerepeiről emlegeti. A nagyközönség szemében gasztronómia-történeti alak is. Pályafutását számos legenda övezi, ezek egyike „tyúklevesének” története, mely elválaszthatatlan a mai Gundel elődjétől, a Wampeticstől. Ott született a nevezetes leves. Újházy Ede látogatásai során elbeszélte, hogy ő az érett tyúkdarabokkal, aprólékokkal, jóféle fehér húsdarabkákkal, tésztával és megfelelő zöldséggel párolt leves kedvelője. Másnap a figyelmes főszakács kedveskedett neki a későbbi tyúkhúsleves első változatával. A Mester megkóstolta. További utasításokat adott a készítéshez. Így alakult, finomodott olyanná, ami a századfordulótól napjainkig a rangosabb vendéglátóhelyek kínálatából még véletlenül sem hiányozhat.

Nagy Endre író, konferanszié, színigazgató írta meg leghitelesebben az Újházy-tyúkhúsleves készítésének igazi titkát: „Nem sajnálta a fáradságot, költséget, elutazott Debrecenbe, hogy saját találmányú levesének anyagát beszerezze. Vén kakasok kellettek ehhez a leveshez, amelyeknek megkeményedett izmaiba szerelmi viharok íze-sava gyülemlett össze. Három napig egyfolytában kellett főniük, amíg belemálltak a levesbe és eggyé főttek a zöldséggel, főként a legendás jelentőségű zellerrel. Különösen vigyázott, hogy el ne kallódjanak a kakasok taréjai és egyéb megkülönböztető szervei, amelyeknek átazonosuló képességében babonásan hitt. Megkülönböztető figyelmének jele volt, ha valakit egy-egy ilyen részlettel megkínált. Egy ilyen tányér leves a beteget talpra állítja, s az egészségest viruló ifjúvá teszi.” „Színész volt, nagy művész, tehát emléke kortársai élethossziglanára ítéltetett. De egy maradandó emléke mégis van: a vendéglők étlapján a Chateaubrand-ok, Wellingtonok között ott szerepel az Újházy-leves is.”

Egy anekdota Újházy Edéről: A Nemzeti Színház udvarán beszéltek arról a híresztelésről, hogy Újházy Ede szintén fellép képviselőnek. A színész erélyesen cáfolta a hírt, alig győzte lemarházni barátait és tisztelőit, akik erről kérdezősködtek. – Nem való a színész politikusnak – mondotta –, akárhogy is ágál! Nem hiszik el neki, hogy őszinte, a szívéből beszél. Hiszen ismeritek Egressy Gábor esetét. Vagy nem ismeritek? Jó, hát elmondom. Egressy Gábort kinevezték 1848-ban kormánybiztosnak. Roppantul komolyan fogta fel politikai megbízatását, megjelent ott, ahová küldték, és csak úgy ontotta magából a hazafias szónoklatokat. Egy alkalommal – éppen amikor legnagyobb beszédét tartotta a lelkesült tömeg előtt – egy percre abbahagyta a beszédet, mert elfáradt, és a zsebkendőjével letörölte homlokáról a verejtéket. Ebben a pillanatban egy parasztgazda meglökte mellette szorongó atyafiait, és hangosan szólt:

– Most jól vigyázzatok! Mindjárt meg fog halni! Én már láttam egyszer Debrecenben! 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató