2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A szűkös költségvetésű esztendőben nehéz úgy gazdálkodni, hogy „mindenkinek jó legyen” – mondta a polgármester.

Fotó: Vajda György


A szűkös költségvetésű esztendőben nehéz úgy gazdálkodni, hogy „mindenkinek jó legyen” – mondta a polgármester. Ezért úgy osztják be a munkálatokat, hogy minden faluban „valami történjen”. Míg korábban felújították a községközpontban levő kultúrotthont, az idén új székeket vásároltak (fotón), amelyekkel nemsokára kicserélik a régieket. Az utóbbiakat sem dobják el, hanem más, a községhez tartozó falvak művelődési otthonaiba helyezik át, oda, ahol szükség van rájuk. Közben folytatják a járdakiépítést. Eddig a községben 6000 négyzetmétert helyeztek le, az idén is bővítik ezt a hálózatot. Korszerűsítik a közvilágítást is, 36 wattos, energiatakarékos lámpatesteket helyeznek ki. Tavaly a község mintegy 60%-ában cserélték ki a villanyoszlopok világítótesteit, az idén be is fejezik ezt. Júniusban már „új fényben úszik a község” – mondta Ferenczi György, aki hangsúlyozta, ennél többet az idén sem ígérhet, résen lesznek, ha van újabb pénzügyi lehetőség, de ameddig nincs amiből, nem terveznek nagyobb fejlesztési beruházásokat.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató