2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egymillióval segítettek

Múlt héten kedden újfent segélyszállítmány érkezett Romániába az RMDSZ kérésére, ezúttal egymillió egyszer használatos egészségügyi maszk. Egy tajvani magánadományról van szó, amely a magyar kormány révén jutott el országunkba. 

 A maszkok java része az oktatási intézményekhez jut, hiszen mindennél fontosabb, hogy a júniusban az iskolába visszatérő, záróvizsgákra felkészülő diákok és tanáraik biztonságban legyenek. Azonban nem feledkeztek meg az idősekről sem, ezért több erdélyi idősotthon lakói is kapnak belőle, de jut a Szent Ferenc Alapítvány gondozásában levő gyermekeknek, a Caritas és a Diakónia alapítvány munkatársainak, és önkormányzatok, egyházak, kórházak is részesülnek az adományból Erdély-szerte. Ez a második segélyszállítmány, amely az RMDSZ kérésére Romániába érkezik, az első húsvét utáni adomány maszkokat, kesztyűket, védőruhát, fertőtlenítőszereket tartalmazott, és azok kapták, akik a járvány első vonalában dolgoznak – ismertette videófelvételében Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője, köszönetet mondva a magyar kormánynak és a tajvani adományozónak. A segélyszállítmányokat Frank Liu és a Chi Fu befektetési csoport adományozta „a magyar barátoknak”, a maszkok az Isten, áldd meg a magyart! feliratú csomagban érkeztek.

A napokban a legtöbb Maros megyei iskola átvette az adomány
Fotó: facebook.com/Nyárádszereda önkormányzata


Maros megye kapott a legtöbbet

Az egymillió maszkból Maros megyének 128 ezer jutott. Ezeket ezúttal elsősorban oktatási intézményeknek adják át, ahol végzős 8., illetve 12. osztályos tanulók június 2-14. között bejárnak a felkészítőkre – ismertette lapunkkal Kovács Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.

 Marosvásárhelyen a nagy iskolaközpontoknak juttattak maszkokat, mint a Bolyai Farkas elméleti líceum, a II. Rákóczi Ferenc római katolikus teológiai líceum, a Református Kollégium, az Elektromaros és a pedagógiai líceum, a Szász Adalbert sportiskola, az Európa, a Dr. Bernády György és a Liviu Rebreanu általános iskolák. Gesztusként – ezzel is bizonyítva, hogy sem az RMDSZ, sem a magyarok nem akarják sem Maros megyét, sem Erdélyt elvinni sehová – az Al. Papiu Ilarian és az Unirea főgimnázium is kapott belőle. A megye más településeire is jutott, így a magyar kisvárosok, Nyárádszereda, Szováta, Erdőszentgyörgy és a vegyes tannyelvű iskolák is kapnak, ahol magyar diákok tanulnak, a nagyobb iskolaközpontok Marosludason, Segesváron, Dicsőszentmártonban és Szászrégenben. A kisebb községekbe is juttattak belőle, ahol legalább 50 végzős van, ez a megye esetében Gernyeszeget és Gyulakutát jelenti. Külön kapott a megyei tanfelügyelőség is, hogy juttassa el azoknak az iskoláknak, ahol zömében magyar diákok tanulnak, de a végzősök száma nem éri el az ötvenet.

 Maros megyében kapott még a megyei kórház, a megyei sürgősségi kórház, a szív- és érrendszeri és transzplantációs intézet. Az önkormányzatok, öregotthonok nem kaptak a maszkokból – mondotta el Kovács Mihály Levente, aki ezúton is köszönetet mondott a tajvani magánadományozónak és a magyar kormánynak a felajánlásáért, illetőleg az országos RMDSZ vezetőségének, hogy lehetővé tették, másodjára is segélyszállítmány érkezzen Erdélybe. Tudják, hogy az adományok jó helyre kerültek – tette hozzá.

 Így már nem lesz gond

  A szovátai Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskola még nem kapta meg az adományt – tudtuk meg Vass Ferenc igazgatótól. Az iskolaközpontnak legalább öt-hatezer maszkra lesz szüksége, ugyanis a szabályzat szerint a felkészítőkre érkező diákoknak reggel is és távozáskor is új maszkot kell adni kilenc napon át, továbbá a vizsgák alatt is, a pedagógusok mellett pedig a többi alkalmazottnak és kisegítő személyzetnek is maszkot kell biztosítani május 15. után. A tanügyminisztérium is ígéretet tett rá, de még azt sem tudják, hogy ezek mikor érkeznek meg a tanfelügyelőségre, illetve az is kérdés, hogy figyelembe vették-e, melyik iskolában hányféle típusú vizsga lesz, és eszerint osztják-e el a maszkokat. Szovátán190 érettségiző van, továbbá szakiskolások, posztliceális és általános iskolába járók. Ezért minden ilyen adomány jól fog, örömmel veszik – összegezte az intézményvezető.

 Nyárádszeredában 2500 maszkot vehetett át a Bocskai István középiskola, kétezret a Deák Farkas általános iskola. Ez utóbbi intézmény igazgatója, Trufán József lapunknak elmondta: tíz napon át legalább hetven diáknak kell maszkot biztosítsanak, de az iskolában más tevékenységek is zajlanak, az élet nem áll meg az intézményben a vizsgák után sem. Ugyanakkor a személyzetnek és a pedagógusoknak is adni kell mindennap. Első becslésre legkevesebb 2500 arcmaszkra lesz szükségük, így ez az adomány nagyon sokat segít, a többit már megoldják, ugyanis saját erőből is rendeltek egy adagot, és számítanak a minisztérium által a vizsgák idejére ígért csomagra is. Ha ez a kétezer maszk nem érkezett volna, nehezebb helyzetben volnának, valószínűleg önkormányzati segítséget kellett volna kérjenek. A felkészítők és vizsgák idejére kézmosó és fertőtlenítőszereket, az osztálytermek napi fertőtlenítéséhez szükséges szereket is be kell szerezniük, de erre már fel vannak készülve.

Tóth Sándor polgármestertől megtudtuk: az önkormányzat keresi a megoldást, hogy minden reggel elvégezzék a diákok egészségügyi szűrését, azaz a lázmérést a bejáratoknál. A középiskola számára ehhez a kórház biztost egy asszisztenst, az általános iskolánál is megoldják napokon belül egy orvos vagy asszisztens kinevezésével. 

Az önkormányzat mindkét intézménynek beszerzett egy-egy digitalis lázmérőt. Maszkot és lázmérőt az önkormányzat alkalmazottai számára is biztosítottak péntektől – részletezte a városvezető. Az idősotthon is jelentősebb maszkcsomaghoz jutott, továbbá egy helyi lakos is adományozott 60 darab mosható maszkot, egy helyi cég pedig 200 kesztyűt adott az otthonnak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató