Újabb érvek a csoporton belüli változatosság előnyei mellett

Egy verébkísérlet tanulságairól

A BBTE Evolúciós Ökológia Kutatócsoportjának, valamint a Debreceni Egyetem MTA-DE Viselkedésökológiai Kutatócsoportjának munkatársai arra keresték a választ, hogy mennyire fontos a sokféleség a társas élőlények szociális csoportján belül, illetve milyen hatással van a csoport személyiség-összetétele a csoportot alkotó egyedek egészségi állapotára. Az erősen szociális házi verebekkel (Passer domesticus) végzett kísérlet megerősítette azt a feltevést, miszerint a változatos személyiségekből álló csoportok egyedei egészségesebbek és kevésbé stresszesek, mint egy homogén csoport egyedei. Vágási I. Csongort, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének viselkedésökológusát, a kutatás egyik vezetőjét kérdeztük az eredményekről.

 – Kutatásuk viszonylag nagy médiavisszhangra lelt. Minek tulajdonítja ezt az érdeklődést?

– Az alkalmazott kutatásokkal szemben a biológiai alapkutatások eredményei gyakran szűkebb szakmai kör számára érdekesek, szűkebb szakmai fórumokon kerülnek megvitatásra. Médiavisszhangjuk véleményem szerint attól függ, hogy a kutatás eredményei mennyire időszerűek, vagy a laikusok számára mennyire érdekesek. Manapság egyre időszerűbbek a klímaváltozással, a biológiai sokféleség hanyatlásával vagy a városi zöldövezetekkel kapcsolatos kutatások. A mi kutatásunk inkább a másik csoportba sorolható: nem feszeget élet-halál kérdéseket, de következtetései felkeltik a laikusok érdeklődését, mivel mindennapi dolgokat juttatnak eszünkbe: például a munkaközösségünk vagy az óvodai, iskolai csoportok összetételét.

– Honnan jött az ötlet, hogy házi verebeken teszteljék a felvetéseiket?

–  Egyrészt azért dolgoztunk verebekkel, mert egy fokozottan szociális fajról van szó, különösen a szaporodási időszakon kívül szerveződnek csapatokba. A verebek szociális rendszere véleményünk szerint hasonlít az ember szociális rendszeréhez: a csoportok időben dinamikusak, a nagyobb csoportok gyakran feloszlanak több kisebbre, kisebb csoportok egyesülhetnek nagyobba, egyedek mozognak csoportok között, van elhagyás, és van hozzászegődés. Vagyis egy veréb napi rutinjához hozzátartozik, hogy megválasztja, kihez társul, kikkel marad egy kötelékben. Másrészt a kutatásban részt vevő kollégáim tapasztalt verebészek, profi „verébológusok”. Barta Zoltán, a kutatás szenior vezetője 2001-ben közölte első, házi verebekkel foglalkozó kutatásának eredményeit. A kolozsvári csapatnak is jelentős tapasztalata van a házi verebek szakszerű tartásában. Hozzá is teszem: a kísérletben szereplő 240 házi verebet a kutatás lejártával maradéktalanul, kiváló egészségi állapotban bocsátottuk szabadon befogásuk helyszínén.

– Technikai értelemben hogyan zajlik egy ilyen kutatás? Milyen eszközök állnak rendelkezésre az egyedek viselkedésének vagy stresszszintjének megfigyelésére, hogyan lehet azt elemezni?

– Nem kell fantasztikusan felszerelt laborokra és méregdrága kütyükre gondolni. Kutatásunk viszonylag szerény anyagi keretekből valósult meg. A tesztszobában és később, a röpdében a verebek viselkedését állványra helyezett, kézi, digitális kamerákkal rögzítettük. A 10 terrabájtnyi videófelvételen a verebek viselkedését sok személy rengeteg órányi munkával kódolta, számszerűsítette egy kedves kollégánk által írt, szabadon letölthető szoftver segítségével. A kutatás költségesebb vonzata a biológiai minták laboratóriumi elemzése volt. Ez elég gépigényes folyamat (mikroszkópos vizsgálatok, nagy teljesítményű folyadékkromatográfia stb.), de szerencsére a BBTE biokémiai laborja, valamint a Debreceni Egyetem laborjai rendelkezésünkre álltak, a fogyóanyagokat pedig pályázati úton szereztük be. 

– Mit jelent a „személyiség” a verebek esetében? Milyen személyiségjegyekkel rendelkezhet egy veréb, és ezek mennyire lehetnek meghatározók a csoportdinamika szempontjából?

– Az emberhez hasonlóan a verebek és más vadon élő állatok egyedei egymástól nagyon eltérően viselkednek. Az állati személyiség vizsgálata erre a változatosságra épül, ezt kívánja megérteni, és mindössze húszéves múltra tekint vissza a téma. Állati személyiség alatt az egyedek közötti konzisztens viselkedési különbséget értjük, vagyis vannak egyedek, amelyek – helyzettől és időponttól függetlenül – félénkebbek vagy bátrabbak, mint mások. Vagyis az egyedeknek van egy egyéni viselkedési típusa, egy temperamentuma, egy személyisége. Az emberekre kidolgozott Big Five-modellhez hasonlóan a vadon élő állatok személyiségét is több vonás, személyiségjegy szerint jellemezhetjük: bátor–félénk, felfedező–meghúzódó, újat kereső – újat kerülő, agresszív–jámbor, társas–magányos. Fontos párhuzam az emberi személyiséggel, hogy ezek a személyiségjegyek a verebeknél is összefüggnek egymással, nagyon gyakran a bátrak egyben felfedezők, újat keresők, agresszívek és társasabbak.

Vadon élő állatoknál leggyakrabban a felfedezőkészséget szokták tanulmányozni, ugyanis ennek nagy az ökológiai relevanciája. Jelen van az egyedek mindennapi döntéseiben, és hatással van arra, hogy egy egyed milyen mértékben térképezi fel élőhelyét táplálék-, pár- vagy búvóhelykeresés céljából. Ebben való sikeressége kihat a kondíciójára, egészségi állapotára és így a természetben való túlélési esélyére, illetve utódnemzési sikerére is. Ezek a rátermettség fő mércéi a természetben. De nemcsak az egyéni boldogulás szempontjából, hanem a szociális csoport szintjén is fontos a felfedezőkészség. A társas szerveződés egyik fő mozgatója a társas táplálkozás. Számos faj táplálékának térbeli eloszlása csomós, ami annyit tesz, hogy bizonyos helyeken nagy mennyiségű táplálék található (foltok), míg a foltok közötti térben nincs fogyasztható táplálék. A társas táplálkozás a „több szem többet lát” elv alapján nyújt előnyt, hiszen egy táplálékot nem találó egyed is táplálékhoz juthat, ha csoporttársa sikeresen rábukkan egy foltra. Eddigi vizsgálataink alapján azt látjuk, hogy a változatos felfedezőkészségű, vagyis heterogén személyiség-összetételű csoportok térbeli koordinációja és döntéshozatala eredményesebb például táplálékszerzéskor.

– Ha sok verebet összeengedünk egy tesztszobában, magától értetődően csoporttá szerveződnek? Mennyire időigényes folyamat ez? Mennyire befolyásolhatják a kutatás eredményeit a laboratóriumi kondíciók vagy a befogási stressz?

– A tesztszobában minden veréb személyiségét külön teszteltük. Itt a madárnak egymagában kellett lennie, csakis az egyéni mozgását és döntéseit mértük, teljesen kizárva a társakkal való interakciót. Miután meghatároztuk minden egyed személyiségét, felfedezőkészségét, 10 tagú szociális csoportokat alakítottunk ki. Minden szociális csoportnak egy különálló röpde állt rendelkezésére a 9 napig tartó szociális kísérlet idejére. A házi verebek, akárcsak mi, ténylegesen társas lények, akkor érzik jól magukat, ha többen lehetnek egy térben. Az összeengedés utáni percekben máris mutatják a megszokott társas viselkedési formákat, például egy táplálékot elsőként bátran megközelítő egyedhez mások társulnak, bizonyos helyzetekben összekapnak, együtt csivitelnek, társasan fürdőznek vagy tollászkodnak.

A befogási stressz, valamint a fogsági stressz természetesen hatással lehet az eredményekre. Ugyanakkor igyekeztünk olyan protokollt kidolgozni, amivel ennek mértéke csökkenthető. A befogási stressz és a fogsági stressz csökkentését egy, a valós kísérletezést megelőző akkomodációs, habituációs időszak biztosította, amikor a verebeknek lehetőségük adódott kiismerni az új helyzetet. A házi veréb azért is szerencsés választás, mert a fogsági körülményeket meglehetősen gyorsan elfogadja. A beengedés utáni első fél órában már látszólag természetesen, különösebb zavartság nélkül végzi rutincselekvéseit. A másik eszköz, amellyel próbáltuk kiszűrni a befogási és fogsági stressz hatását a kutatás eredményeire, az volt, hogy a kísérletben szereplő minden veréb standard körülményeket tapasztalt. Emiatt az egyedek összehasonlíthatók, és minden mért hatás csakis az általunk beállított szociális környezet következménye lehet.

– A verébkísérletek eredményei mennyire és milyen feltételekkel terjeszthetők ki egyéb szociális csoportokra? 

– Eredményeink a verebek mellett érvényesek lehetnek más, hasonló szociális szerveződésű fajokra, akár az emberre is. Ugyanakkor óvatosak is vagyunk a következtetések más fajok szociális csoportjaira való kiterjesztésével. Noha számos kutatás vizsgálta már, hogy egy emberi munkacsoport életkor, nem vagy munkatapasztalat szerinti összetétele milyen hatással van a dolgozók saját bevalláson alapuló egészségi állapotára, nincs tudomásunk olyan vizsgálatról, ahol a csoport összetételét kísérleti úton állították be, majd ennek hatását a csoport tagjainak egészségi állapotára valós biológiai mintákon mérték volna. Vizsgálatunk ebben hozott áttörést, ez a legnagyobb tudományos érdeme. Továbbá: míg az embereken való kísérletezés etikai akadályokba ütközik, kiváltképp, ha a kutatás munkahipotézise az, hogy bizonyos összetételű csoportokban a csapat tagjai rosszul érzik magukat, addig ez a felvetés frappáns kísérleti beállításokkal jól ellenőrizhető verebeken. 

Feltételezzük, hogy hasonló eredmények várhatók dinamikus szociális rendszerű fajoknál, de ez még igazolásra szorul. Léteznek olyan tudományos eredmények, amelyek arra utalnak, hogy feltevésünk nem légből kapott. Például emberek esetében ismert, hogy minél nagyobb az etnikai sokféleség egy kutatócsoporton belül, annál nagyobb a kutatócsoport tudományos teljesítménye. Kreativitást, innovativitást igénylő munkacsoportokban szintén növekszik a teljesítmény, ha a csoportot más-más érdeklődéssel, tapasztalattal és képességekkel bíró, eltérő személyiségű dolgozók alkotják. Érdemes észrevenni, hogy  –  akárcsak a verebek szociális csoportjai –, a kutatócsoportok és kreatív munkát végző munkacsoportok is dinamikusak időben, a dolgozók jönnek-mennek. 

Valószínűnek tartjuk, hogy stabil, rokoni viszonyokon alapuló csoportok esetében más lehet a helyzet. Gondoljunk itt például a csimpánzok patriarchális rendszerére, ahol a hímek egymással rokonok, vagy az oroszlánok matriarchális rendszerére, ahol a nőstények rokonok. De gondolhatunk emberi csoportokra is, ahol kulturális vagy vallási hagyományok miatt a csoportok közötti átjárás korlátozott. Vannak fajok, amelyeknél a csoport működése a rokon egyed segítésén alapul. Nagyon izgalmas lenne az eredményeink ellenőrzése egy ilyen fajnál.

A kutatás eredményeit a brit tudományos akadémia Proceedings of the Royal Society B folyóiratában közölték (a tanulmány az alábbi linken érhető el: https://royalsocietypublishing.org/doi/10.1098/rspb.2020.3092). 

Serestély Zalán