2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sofőrvizsgákat a szükségállapot feloldása után szerveznek

A szükségállapot bevezetésével egyidejűleg felfüggesztették a kitűzött sofőrvizsgákat is, így azok a tanulóvezetők, akiknek erre az időszakra volt időpontja, azért aggódnak, hogy a kért iratcsomóban lévő dokumentumok időközben érvényüket vesztik. A bizonytalanság eloszlatása érdekében erről is kérdeztük az illetékes osztály vezetőjét.

– A gépjárművezető-képző iskolát végzett tanulóvezetők mikortól számíthatnak az elméleti és gyakorlati vizsgák megtartására? Érvényesek maradnak-e a március közepéig összeállított dossziék okiratai, vagy újakat kell beszerezniük a vizsgára jelentkezőknek? – kérdeztük.

A gépjármű-bejegyzési és hajtási jogosítványok hivatalának vezetője, Cămărăşan Simion rendőrparancsnok megkeresésünkre elmondta, hogy március 17-étől országosan felfüggesztették az elméleti és gyakorlati sofőrvizsgákat mindaddig, amíg a szükségállapotot fel nem oldják. Amint hangsúlyozta, egyelőre nem tudni, mikor kezdik az előjegyzést, az országos járvány mérséklődése után időben tájékoztatják az érdekelteket az országos és helyi sajtóban, közleményekben, a prefektúrák honlapján, valamint a gépjármű-bejegyzési és hajtási jogosítványok hivatalának www.drpciv.ro honlapján. Akiknek rögzített időpontja volt, azokat akkor is újraprogramálják, ha az iratcsomóban lejárt érvényességű okiratok vannak. Április 9-étől Marosvásárhelyen a hajtási jogosítvány és gépjárműbejegyzési hivatal volt Kossuth utca 26–28. szám alatti székhelyén az ügyfélfogadás hétfőtől csütörtökig 8–12, illetve 12.30–15.30 óra között zajlik, pénteken 8–13.30 óra között fogadják a gépjármű-bejegyzési kérelmeket, illetve adják ki az okmányokat, az ideiglenes forgalmi engedélyt, valamint igényelhetik a forgalomból való törlést és a lejárt érvényességű vezetői engedélyek megújítását. Bővebb felvilágosítás a 0265/261-686-os telefonszámon kérhető.


Gépjárművek forgalomból való kiíratása

– Ebben az időszakban elvégzik-e az olyan jármű forgalomból való kiíratását, amelyet a tulajdonosa már nem használ? – érdeklődtek olvasóink.

– Természetesen, az év bármelyik szakában elvégezhető a forgalomból való kiíratás. Jelenleg a roncsprogramban részt vevők számára leegyszerűsödött az eljárás, a roncstelepek ügyvezetői küldik el az adatokat online, a gépjármű-bejegyzési hivatalnál pedig törlik a járművet a forgalomból, majd visszajelzést küldenek az ügyintézőnek. Azok a magánszemélyek, akik nem vesznek részt a roncsprogramban, online kérhetnek időpontot, és a hivatal ügyfélablakainál intézhetik a jármű forgalomból való törlését. 

– Mi a teendője annak, akinek közúti balesetben vált totálkárossá az autója, vagy meggyúlt?

– Azok, akik hasonló helyzetben vannak, a tűzoltóságtól vagy a rendőrségtől kapott dokumentumokkal támaszthatják alá a jármű forgalomból való kiíratásának szükségességét – tájékoztatott a hivatal vezetője.

Fotó: Nagy Tibor 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató