2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az EP uniós szankciókat sürget

Az Európai Parlament az 574 szavazattal, 37 ellenszavazat és 82 tartózkodás mellett minap elfogadott állásfoglalásában elutasítja az augusztus 9-i belaruszi „úgynevezett elnökválasztás” eredményét, mivel a választások „az összes nemzetközileg elismert norma kirívó megsértésével” zajlottak. A Parlament a jelenlegi elnököt, Aljakszandr Lukasenkát mandátuma november 5-i lejárta után nem ismeri el az ország elnökének. A képviselők új elnökválasztást várnak Fehéroroszországban, és uniós szankciókat sürgetnek Lukasenka elnök és az Alekszej Navalnij megmérgezését elkövetők ellen.


Ugyanakkor üdvözli, hogy a közelmúltban létrejött a Koordinációs Tanács „mint a Belaruszban demokratikus változást követelő emberek ideiglenes képviselője”, amely minden politikai és társadalmi szereplő előtt nyitva áll. Emellett ismét hangsúlyozza, hogy Fehéroroszországban a lehető leghamarabb új, szabad és tisztességes választásokat kell tartani, nemzetközi felügyelet mellett.

Elítélik a hatóságokat a békés tüntetések erőszakos elnyomása miatt

A képviselők uniós szakciókat várnak a választási eredmények meghamisításáért és a fehérorosz erőszakos elnyomásért felelősök csoportja, köztük Lukasenka elnök ellen, és a tagállamoktól a korlátozó intézkedések késedelem nélküli végrehajtását kérik a nemzetközi partnerekkel szoros együttműködésben.

 A képviselők határozottan elítélik a tömeges letartóztatásokat és a békés tiltakozók, a tüntetésvezetők, az újságírók folyamatos erőszakos elnyomását. Az ország fogdáiból és börtöneiből folyamatosan érkeznek a bántalmazásról, nemi erőszakról és kínzásról szóló hírek.

 A fehérorosz nők fellépése

 Az állásfoglalás végül hangsúlyozza a Szvjatlana Cihanouszkaja, Veranika Csapkala és Marija Kalesznyikava által vezetett bátor belarusz nők fontos szerepét a tüntetésekben. A Parlament követeli a Koordinációs Tanács letartóztatott tagjainak és a többi, politikai okokból letartóztatott azonnali szabadon bocsátását. 

Az állásfoglalás megjegyzi, hogy sok belarusz szerint Szvjatlana Cihanouszkaja az elnökválasztás nyertese és Fehéroroszország újonnan megválasztott elnöke.

 A képviselők nemzetközi vizsgálat azonnali elindítását követelik a Navalnij-ügyben

 Az oroszországi helyzet és Alekszej Navalnij megmérgezése ügyében is állásfoglalást fogadtak el a képviselők. 

Ebben határozottan elítélik a neves orosz ellenzéki politikus és korrupcióellenes aktivista, Alekszej Navalnij idegméreggel történő meggyilkolására tett kísérletet. Az állásfoglalás megjegyzi, hogy a felhasznált, a „novicsok csoportba” tartozó mérget kizárólag állami tulajdonú katonai laboratóriumban fejleszthették ki, magánemberek nem juthattak hozzá. Ez pedig erősen arra utal, hogy a támadás mögött az orosz hatóságok állnak. Ha azonban mégis mást találna a vizsgálat felelősnek, az továbbra is azt jelenti, hogy Oroszország megsértette a nemzetközi jogi kötelezettségvállalásait.

A képviselők hangsúlyozzák, hogy a Navalnij ellen megkísérelt merénylet az oroszországi ellenzéki hangok szisztematikus elhallgattatását célzó lépések sorába illeszkedik, célja pedig a szeptember 11–13-i oroszországi helyi és regionális időközi választások befolyásolása volt. Navalnij esete egy olyan szélesebb orosz politika egyik eleme, amely az elnyomó belső politikákra és az agresszív nemzetközi fellépésre összpontosít, jegyzi meg az állásfoglalás.

 Nemzetközi vizsgálatra és uniós szakciókra van szükség

 Az állásfoglalás azonnali nemzetközi vizsgálatot kér a Navalnij-ügy és Oroszország vegyi fegyverekkel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalásainak megsértése miatt, Oroszországot pedig a vizsgálattal való teljes körű együttműködésre és az elkövetők felelősségre vonására szólítja fel.

 A Parlament a tagállamokat gyors cselekvésre, nagyszabású korlátozó intézkedések bevezetésére és a korábbi szankciók megerősítésére kéri Oroszország ellen. Az állásfoglalás olyan szankcionáliási mechanizmus bevezetését kéri, amellyel az Alekszej Navalnij korrupció elleni alapítványa által azonosított korrupt személyek európai tulajdonai lefoglalhatók lehetnének.

Forrás: az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája