Üzenet Petőfinek

Se té, se tova

Az uraságtól sok minden maradt nálunk, főleg könyvek, de azokat elhordatta a pisztolyos jegyző, a bőrkötéses köteteket elrekvirálta, a többit elégették a faluháza előtt. A nép nem tapsolt, és dehogy tiltakozott. Meg sem döbbent. Csak nézett mindenki bambán. Ilyen a nép, mondanánk Petőfivel; őt sem választották meg, de ő azért nem a népet kárhoztatta, hanem ámítóit, félrevezetőit. A nép mindig gyönge, mint az asszony, s mint a gyermek. Mikor nem az, akkor már nem nép, hanem csak vad csőcselék. Na de most. Maradt mindenféle seggtörlő kacat. Mutatok magának egy régi újságot. Csak ez a cikk egérrágatlan. De a vége s az aláírás hibádzik.

„Fejérváry Géza báró nagybeteg. Bécsből jelentik: Fejérváry Géza báró, a magyar királyi testőrség kapitánya néhány héttel ezelőtt megbetegedett. Régi csúzos bántalmai újultak fel és döntötték ágyba a nyolcvan esztendős katonát, akinek betegségéhez tüdőgyulladás is járult. Fejérváry Géza állapota az utóbbi napokban aggasztóan súlyosra fordult. A király nagy részvéttel van beteg gárda-kapitánya állapota iránt és naponta többször érdeklődik iránta. Herczel báró professzor több ízben volt Bécsben, és a gyógykezelés az ő irányítása szerint történik. Burián báró, akinek a felesége Fejérváry leánya, családjával együtt állandóan a nagybeteg mellett tartózkodik. Éjjel telefonálja bécsi munkatársunk, hogy a Fejérváry Géza báró betegségéről elterjedt hírek túlzottak. A báró betegeskedett bár, de állapota semmi aggodalomra nem ad okot. A mai napon teljesen jól érezte magát és csak óvatosságból maradt otthon a lakásán.”

Mért tartottam meg. Mert süldő legény koromban a csávási bálban az a nóta járta, hogy Fehérváry Géza báró alatt nyerített a Ráró, a mellemre kitűzték a rézmedáliát, nézték is a leányok. Nekem ne magyarázza, tanár úr, hogy ez Ábrahám Páltól vagy kitől jön, az unokám is mutatta kinyomtatva; de az nem az. Mi úgy énekeltük, hogy Amikor még békebeli volt itt a világ Kassán, meg Pozsonyon túl, bakasapka mellett nyílott a búzavirág, úr volt ám a vitéz úr.

Mert.

Harminckettes baka vagyok én, kék paroli mosolyog a blúzom elején. Rangom nincsen, de holnapra lesz, galléromra a hadnagy úr csillagokat tesz!… Ferenc Jóska adta ezt a mundért rám, lovam sincsen, de víg vagyok mindig ám.

Ugyanis.

Harminckettes baka vagyok én, az is leszek én, recece, a sötétben.

Sejde pedig.

Fejérváry Géza báró alatt nyerített a Ráró, kitűzték a mellemre a rézmedáliát, nézték is a leányok.

Maga hiába mondaná, mint az unokám is avval a nyomtatott wikipéldás izével, hogy eredetileg nézték is az akácfák, meg hogy aztán a pestiek ezt modifikálták, hogy nyehó: nézték is az apácák; mert Csáváson ez nem működik.

A nép a legnagyobb politikus. Petőfinek is azt lehet üzenni, hogy a nép őt is kijavította, mikor botfülű létére úgy írta a juhászlegényes versében: Megveszem a szegénységet tőled, de rá’dásul add a szeretődet. Hát az meg mi. Kodály mestertől az efféléért fülhúzás járt. Hát a nép szépen áthidalta, megnyújtva, hogy rá-a-dásul, satöbbi, most ezt érthetné a tanár úr, mert ugyé, tud muzsikálni. Né.

Ha hozat még egy butéliát, csak piánóba’, hogy ki ne rakjanak, a többi nótát is, cifra egyedül: három szólamban...