Megint előkerült az a bizonyos ügynöklista, melynek révén a tavalyi akadémiai elnökválasztás előtt próbálták meg lejáratni a kolozsvári BBTE rektorát, aki azóta meg is szerezte az akadémia elnöki tisztségét. Ezúttal szintén egy történész, a mítoszromboló sikerkönyveivel népszerűvé vált Lucian Boia került a célkeresztbe.
Ahogy múltkor, ezúttal is fajtiszta lejáratási kísérlettel állunk szemben, melynek ugyanolyan kicsi az esélye a sikerre, mint utóbb is volt. Mert ahogyan világos, hogy a két említett történész közül az egyik egyeseknek, a másik meg ketteseknek szúrja – nem kicsit – a szemét, ugyanúgy az is tiszta, hogy ilyen listáknak a kiteregetésével csak a laikusok szemében lehet valakiből besúgót csinálni. Azok, akik ezt beveszik, nem szavaznak az akadémiai elnökválasztáson, és nem tolonganak a könyvesboltokban sem, inkább bulvárt fogyasztanak, mely közegben könnyen dobálóznak olyan minősítésekkel, melyek nincsenek köszönő viszonyban a tényekkel.
A többiek viszont tudják, hogy a titkosrendőrség valamely osztályának ügynöklistáján való szereplés még az égvilágon semmit nem bizonyít, kivéve azt, hogy az illető annak a szolgálatnak a látáskörében volt. De ez még semmit nem mond arról, hogy az adott személy írt-e jelentéseket is az illető szolgálatnak, s ha igen, akkor kényszer hatására cselekedett-e, vagy önként súgott, és az sem kevésbé lényeges, hogy amit adott esetben jelentett, annak mi lett a következménye, okozott-e ezzel tényleges kárt valamely, a múlt rendszerben politikai okból üldözött személynek. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása esetenként hosszú eljárást igényel, aminek a végén az átvilágító hatóság ad egy hivatalos tanúsítványt arról, hogy az illető együttműködött-e a múlt rendszer titkosrendőrségével vagy sem. Ám volt már nem egy olyan eset, amikor az ilyen tanúsítványt per nyomán bírói ítélet változtatta meg, szóval még a szakhatósági átvilágítás sem csinál valakiből egyértelműen besúgót.
Az pedig csak ennek a tisztázása után feltehető kérdés, hogy az illetőnek az ügynöki szerepe adott-e valamilyen löketet a szakmai karrierének is, mert ha igen, csak akkor állunk szemben igazi hétpróbás gazemberséggel. De ebből a szempontból nézve nemcsak a már a múlt rendszerben is karriert befutó nagyfiúk átvilágítása lenne érdekes, hanem a jelenlegieké is. Hiszen tele a padlás és az országot irányító intézmények is olyan tüneményes karrierívű emberekkel, akiknek a tevékenységében nyomát sem látni annak a hozzáértésnek, amivel rendelkezniük kellene. És ezek is vannak legalább olyan kártékonyak, mint adott esetben a múlt rendszerben jelentéseket írogatók.
