2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosvásárhelyen immár hagyományos, népszerű szilveszteri utcabálon ezúttal is tömegek vettek részt.


A Marosvásárhelyen immár hagyományos, népszerű szilveszteri utcabálon ezúttal is tömegek vettek részt. A kemény hideg sem tántorította el az embereket, a város lakónegyedeiből már este 10 óra tájban csoportosan érkeztek a főtérre a koncertek kedvelői, a tűzijáték élményére vágyók, főként fiatalok.

A polgármesteri hivatal által felállíttatott színpadon a Két „Zsivány” és Sandra N koncertezett, majd a szilveszteri sztármeghívott, a No Mercy együttes lépett fel.

Kevéssel éjfél előtt Dorin Florea polgármester és Claudiu Maior alpolgármester köszöntették a szilveszterezőket. A városvezető újévi jókívánságai mellett reményét fejezte ki, hogy Marosvásárhely 2015-ben is a harmónia városa marad.

A pezsgőbontást kísérő pár perces tűzijáték után a szilveszterezők egy része hazaindult, aki maradt, mintegy félórán át varázslatos keringőkre táncolhatott. A koncertek alatt a hangulatot petárdák pukkanása rontotta, sokan idén is ebben lelték örömüket. A polgármesteri hivatal szóvivője, Aurel Trif szerint nem történt incidens a főtéri utcabál alatt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató