Türkmenbasi aranyszobra és az utolsó magyar hadifogoly
2013-11-08 14:57:34
- Kaáli Nagy Botond
Nemrégiben Marosvásárhelyen járt Vujity Tvrtko, a Magyarországon született, Balogh Szilárd néven anyakönyvezett horvát származású író, újságíró, tévés személyiség, akit a világ leginkább a veszélyes helyekre utazó riporterként ismer.
Nemrégiben Marosvásárhelyen járt Vujity Tvrtko, a Magyarországon született, Balogh Szilárd néven anyakönyvezett horvát származású író, újságíró, tévés személyiség, akit a világ leginkább a veszélyes helyekre utazó riporterként ismer. Számos kötet szerzője, akinek köszönhetően hazakerült Magyarországra a világ utolsó, második világháborús hadifoglya; különböző cselekkel bejutott Észak-Koreába és Türkmenisztánba, avagy ellátogatott a szökőár, majd földrengés sújtotta Haiti szigetére. És mindenütt filmezett – dokumentumfilmek és riportkötetek sorozata köthető a nevéhez. Marosvásárhelyi előadásán, a Nemzeti Színház nagytermében az éppen akkor zajló Iglesias-koncert ellenére is zsúfolásig megtelt a nézőtér, többen a színpad szélén kaptak csak rögtönzött ülőhelyet.
Tvrtko előadása felépítésében egyszerű, tartalmában igen mély, olykor megdöbbentő volt. A színpadra lépett, majd mesélt és mesélt, szomorú, vidám és erőt adó történeteket egyaránt, olykor könnyesre nevettette nézőit, máskor megmutatta a máig létező diktatúrák hol brutális, hol idülten kretén arcát. De mondandójának egy volt a lényege: erőt, önbizalmat önteni azokba, akik hallgatják, felmutatni nekik, hogy valójában milyen gazdagon, békésen és boldogan élünk. Előadását olykor filmjeinek részleteivel szakította meg, hogy amiről mesél, azt láthassa is a teljes telt házas közönség.
– Hogyan lehetünk együtt erősebbek? Ezt megmutatni az est célja. Kisgyerek korunk óta vannak álmaink. Éljük meg őket! Egy nemrég készült felmérés szerint a világ legoptimistább népe a dán. Mi, magyarok a 120-as lista 117. helyén vagyunk. Olyan országokkal mögöttünk, mint Ruanda, Haiti és Mozambik… Pedig mindaz, ami minket körbevesz a világ jelentős részén, olyan luxus, amit máshol el sem tudnak képzelni.
Az újságírásnak egy szabálya van: soha ne hazudjál! Az én életem arról szólt, hogy 15 év alatt hogyan hazudtam körbe a világot. Mert így nagyon különleges, avagy nagyon szegény helyekre juthattam el.
13 évvel ezelőtt örökre megváltozott az életem. 2008-ban hazatért velem az utolsó hadifogoly, akit 1944-ben hurcoltak el. 2000-ben hallottuk először: elképzelhető, hogy él egy magyar hadifogoly egy tatárföldi elmegyógyintézetben. Tatárföldre magyar medvevadászokként mentünk. Eljutottunk az intézetbe, ahol egy hónap után a bácsi végre megszólalt magyarul. Hazahoztuk. Amikor kiderült, hogy 55 évnyi zsoldjával, több mint tízmillió forinttal tartozik neki a magyar állam, 2000 család jelentkezett érte. De végül, hathétnyi kutatás után, 2000. szeptember 18-án, Nyíregyháza környékén megtaláltuk az igazi családját, a két, még élő testvérét, akik ötven éven keresztül gyászolták. A bácsit Toma Andrásnak hívták. Akkor döbbentem rá, hogy a magyar történelem egy része még nem lezárt fejezet.
A saját álmom volt bejutni Észak-Koreába, az országba, ahova senki sem utazik. Ahol nincs időszámítás, hiszen 101-ben vannak – Kim Ir Szen születése az időszámítás kezdete. Kim Ir Szen 3400 könyvet írt, ebből 200-at a halála után. A magyar baptista szeretetszolgálat segélyező aktivistájaként érkeztem az országba, miután két éven át szerveztük, hogy vízumot kaphassak. Megtekintettük a Kim Ir Szennek és Kim Dzsongilnak küldött ajándékok múzeumát, amely két hatalmas hegy kivájt gyomrában található. Hajlonghattunk Kim Ir Szen üvegkoporsója előtt, abban az országban, ahol a világon a legnagyobb a gyermekhalandóság. Annál a koporsónál, amely előtt, katonai felügyelet mellett az élmunkás csoport ingyen hajlonghat, az egyévnyi nagyszerű teljesítmény jutalmaként. Láthattunk egy érzéstelenítés nélkül végzett műtétet, majd azt a bizarr helyzetet, amikor a műtőből kitolt, ájuló betegnek orvoslás gyanánt Kim Ir Szen politikai beszédeiből olvasott fel az asszisztens… a gyógyulószobában.
Amikor hazatértem, azt hittem, megvalósítottam minden álmomat. De akkor még nem tudtam, hogy van egy mulatságosabb diktatúra: Türkmenisztán. Onnan indul a Nabucco-gázvezeték. 4 forint a benzin litere. Egy csomó társadalmi juttatás ingyenes. De diktatúra van. Az ország volt vezetője, a (2006-ban meghalt) Szaparmurat Türkmenbasi minden hónapot magáról és a rokonairól nevezett el. Türkmenbasi országában találhatók a világ hivatalosan is elismert leghülyébb törvényei. Türkmenbasi elnöki rendelettel tiltotta be a balettet, mert nem értette. A határon az útlevél- és vízumellenőrző pont mellett egy borbélyszalon áll, mert Türkmenisztánban, elnöki rendelet okán a szakáll és bajusz viselése tilos. A türkmén nőknek tilos sminkelniük, mert olyan szépek, hogy nincs szükségük rá. Türkmenbasi könyve, a Ruhnama olyan, mint a Szentírás. Ismerete kötelező. Türkmenbasi azt mondta, közbenjárt Istennél, és elérte, hogy aki háromszor elolvassa a könyvet, halála után a Paradicsomba kerül. Türkmenisztán fővárosában, Asgabatban állt a világ legnagyobb, arannyal borított forgó emberábrázolása, amely együtt forgott a Nappal. Természetesen Türkmenbasit ábrázolja. Azt mondtuk, ezt látnunk kell! Gambiai diplomáciai testületként jutottunk el Türkmenisztánba Suha György ENSZ-képviselővel. Mindarról, amit láttunk, filmet forgattunk. Amikor a TV2 leadta, visítva röhögött az ország! És hiszem, hogy aki mindezt látta, jobbnak gondolja már az életét.
De példát vehetünk Nick Vujicicről, a végtagok nélküli srácról, aki folyamatosan a boldogságról beszél, mióta 8 éves korában sikertelenül próbálkozott az öngyilkossággal. Ha őt nézzük, hogyan lehetünk mi boldogtalanok? Vagy Weisz Fanniról, a siketséggel élő magyar szépségkirálynőről, aki elkísért minket Haitire, hogy segítsen az ottaniakon, akik sárból készült pogácsát esznek. Haitin magyarok által épített iskola működik, nagyon hálásak nekünk az ottaniak. Vagy Kembe Sorelről, a kongói édesapával rendelkező magyarországi fekete srácról, aki a fejébe vette, hogy el akar jutni az olimpiára, de pénze nem volt rá. Így ő lett – különböző, együtt véghezvitt bürokráciai cselek után – az első kongói alpesi síző! Aki azelőtt nemigen sízett, és akkor is csak sok Jägermeister elfogyasztása után volt erre hajlandó. A Fekete Hógolyó (ez volt az általam adott, hivatalos beceneve) egyenes adásban 15 perc 33 másodperc alatt siklott végig a szlalompályán, igaz, egyetlen kaput sem hagyott ki. A fél világ őt röhögte. De ott volt az olimpián! Ahogyan azelőtt, 2004-ben, Athénban is, akkor vívóként. Persze, előtte megalapította a kongói vívószövetséget – mondta számos történettel, sztorival, fényképpel és filmfelvétellel gazdagított előadása során Vujity Tvrtko, aki az est végén röviden saját családját is bemutatta és elárulta: egyik nagymamája ozsdolai származású székely asszony volt. Marosvásárhely után ezért Ozsdolára vezetett az útjuk, ahova egy gyerekkönyvtárat vittek.
– A magadét szeresd, a másét tiszteld! – ez az a mottó, amely szerint élnünk kellene. Én azóta vagyok büszke magyar ember, hogy visszakaphattam a horvát nevemet. És e tekintetben is vallom: minden népnek joga, kötelessége és felelőssége kiállni a saját jelképeiért, szimbólumaiért!
