2019. szeptember 19., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tizenötödszörre alkottak és tanultak Kőrispatakon

Egyre többen választják nyári tanulási lehetőségként a kőrispataki színjátszó tábort. Idén már annyian jelentkeztek, hogy a rendezvény jóval túlnőtte a fizikai kereteket. Ezért latolgatják az átszervezést.

Lassan túlnépesedik az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Művelődési Egyesület által szervezett nyári kőrispataki színjátszó tábor – állapíthattuk meg a szervezet elnökével, amikor a tapasztalatokat összegeztük. A kezdetben kisdiákokkal induló színjátszó tábor ifjúságinak is nevezhető, hiszen középiskolások is csatlakoztak hozzá – jelentette ki Kovrig Magdolna nyugalmazott tanárnő, főszervező, az egyesület elnöke. A résztvevők zöme erdőszentgyörgyi volt, de kéttucatnyian érkeztek Marosvásárhelyről is, szinte ugyanennyien Csíkfalva községből, és akadt egy-egy szovátai és kibédi kislány is, ami arra enged következtetni, hogy a Kis-Küküllő felső szakaszán is kezd ébredezni ez a fajta igény. A nyolc csapattal a celldömölki Soltis Lajos Színház színészei, drámapedagógusai foglalkoztak, őket a budapesti és kaposvári színművészeti egyetem hallgatói is segítették, mindannyian lelkesek voltak, amit a záróelőadások is bizonyítottak. A gyerekek felügyeletét Kovrig Ildikó, Szász Enikő, Barabás Katalin, Tar Kinga erdőszentgyörgyi, valamint Balogh Tünde és Marton Erzsébet csíkfalvi pedagógusok, a vásárhelyiekét pedig a szülők látták el.

Nemcsak a résztvevők, hanem a záróelőadás nézőinek száma is évről évre gyarapodik
Fotó: Tar András


A szakmai programok délelőtt 10 órától kezdődtek, ebédszünet után 16 és 20 óra között folytatódtak, este kézműves- és szabadidős tevékenységek folytak. A celldömölkiek idén sok játékkal készültek, de volt pataktúra, mesemondás, énektanulás és szabad tevékenységek is. A héten tanultakat a csoportok a szombati záróelőadáson mutatták be egy-egy darabban, amelybe a gyerekek és oktatók egyaránt nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be, nagyon színvonalas és változatos produkciókat mutattak be: a gyerekek mesejátékokat ötletes alakításokkal, a nagyobbak látványelemekkel díszítve fiataloknak szóló történeteket, de egy Shakespeare-darabot is. A nézői visszajelzések szerint az idén voltak a legjobb előadások, de a szakemberek véleménye szerint is szinte kész darabok születtek, amelyek akár egy megyei vetélkedőn is megállnák a helyüket – emelte ki Kovrig Magdolna.

Túlnépesedés tapasztalható

Az idei táborban százhúszan vettek részt, ami már nagyon súrolja a felső határt, sőt lehet, hogy túl is lépte, ugyanis vissza kellett utasítani jelentkezőket, és nem is tudtak mindenkit a táborban elszállásolni, pedig azt szeretnék, hogy a résztvevők együtt legyenek, tanuljanak, tapasztalatokat cseréljenek, 

játsszanak egymással. Az első színjátszó tábort tíz gyerekkel kezdték Bözödön, ahogy a létszám nőtt, Csíkfalvára „költöztek”, majd végül Kőrispatakon telepedtek meg, ahol a Szőcs család idén is nagy erőfeszítéseket tett, hogy minden körülményt biztosítani tudjon. Szeretnék folytatni a táborokat, s mivel már nagyon sok a jelentkező, azon gondolkodnak, hogy két csoportra osztják őket, 14 éven aluliakra és fölöttiekre, mert a nagyok munkáját nem értik a kisebbek, viszont az ő szintjüket unják a nagyobbak, így kívánatos volna, hogy egy-egy héten csupán hasonló korosztályúakkal dolgozzanak az oktatók. 

Szeretik a színjátszást

A tapasztalat azt mutatja, hogy sok a visszatérő gyerek, tehát szeretik a színjátszást, lelkesen bekapcsolódnak mindenbe, szeretnének fejlődni, pedig igencsak megdolgoztatták őket az oktatók. Ami az erdőszentgyörgyieket illeti, mindenképp szeretnék folytatni velük a munkát, meghívásokat kaptak különböző fesztiválokra, amelyeken részt is vesznek, az anyagiak függvényében, hiszen eddig is felléptek hazai és magyarországi rendezvényeken, és arany és ezüst minősítést is szereztek már. A gyerekek nemcsak színpadra állnak és játszanak, hanem fejlődik a személyiségük, de azért is fontos ez a tábor, mert beszédkészségük, kommunikációjuk, gesztusaik fejlődnek, különböző helyzetekben kell helytállniuk. Miközben a csoportokban folyik a munka, addig idén is a pedagógusok számára délelőtti drámapedagógiai képzést szerveztek, és a foglalkozásokat vezető Komáromi Sándor veszprémi drámapedagógus megígérte, hogy az őszre visszatér, és a környék pedagógusainak drámapedagógiát és alkalmazott játékokat tanít.

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak a támogatásért a Nemzeti Kulturális Alapnak, az erdőszentgyörgyi helyi tanácsnak, a Communitas alapítványnak, a munka és odafigyelés mellett a celldömölki színház is hozzájárult anyagilag is a szervezéshez. Természetesen köszönettel tartoznak a szülőknek és pedagógusoknak is, az etédi önkormányzatnak az iskola és kultúrotthon biztosításáért, valamint Szőcs Lajos családjának, hiszen nem volt egyszerű ekkora tömeget ellátni egy héten át. Nem egyetlen ember munkája áll a tábor megszervezése mögött, hanem egy közösség összefogására volt szükség hozzá – zárta az összegzést Kovrig Magdolna.

Több mint tábor

A Bodor Péter Művelődési Egyesület a sepsiszentgyörgyi Osonó, az És Polgári Társulás Őrsújfalu (Szlovákia) és a Burn the Curtain (Anglia) mellett partnerként vett részt a Soltis Lajos Színház egyik EFOP nemzetközi együttműködési pályázatában, amelynek elnevezése A Soltis Színház vidéki sokszínű kultúra hálózat modelljének kidolgozása nemzetközi együttműködés segítségével. A pályázattal az a cél, hogy megpróbáljanak néhány nemzetközi és hazai gyakorlatot, illetve az azokból származó szakmai tudást átadni a közösségi művelődés területeire, főként azokra, amelyek folyamatosan keresik a lehetőséget a kulturális környezet alakítására, és azon belül az intézményi és civil szektort érintő együttműködéseket szorgalmaznak.

A pályázat keretében műhelymunkát, tanulmányi kirándulásokat szerveztek, ezeknek a része volt a gyerekeket és felnőtteket képző idei önismereti és drámapedagógiai kőrispataki színjátszó tábor is, így az EFOP-pályázat is a tábor támogatói közé tartozott, az oktatók, színészek utazási költségeinek egy részét fedezte.