Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Péterffy Gyöngyi már évek óta kétlaki életet él. Itthon történelem szakos tanárként ismerték három évtizeden át, aki a rendszerváltás után az erdélyi nőmozgalom megszervezésére vállalkozott, majd Tőkés László követőjeként az erdélyi magyarság helyzetének a megoldására a radikális utat látta célravezetőnek. Az utóbbi években mecénásként ismeri meg egyre több fiatal a nevét, ugyanis ösztöndíjjal támogat nehéz anyagi helyzetben levő erdélyi iskolásokat, egyetemi hallgatókat. A nyárral együtt mindig megérkezik és átadja a segélyeket. Ősszel, akár a vándormadarak, visszatér az Egyesült Államokba, ahol székely magyar költőként és előadóként vált elismertté.
– Miért érzed szükségét annak, hogy erdélyi fiatalok támogatására gyűjtsél az Egyesült Államokban? – kérdezem lakásán, amely a képzőművészet és az irodalom szeretetéről árulkodik, s ahol színes fényképek hordozzák a második otthon, a messze Penssylvania hangulatát.
– Az indíttatás gyermekkoromból ered. Gyulakután születtem, ahol édesanyám tanítónő, édesapám Nt. Péterffy Kálmán református lelkész volt. De nemcsak lelkész, a település művelődési életének a vezetője, a helybeliek táltos gyógyítója is egyben, aki vendégszeretetéről volt híres. Mindig azt vallotta: hogy tanulásra ösztönzéssel kell felemelni a falu népét, s az értelmiségiekre nagy szüksége van a nemzetnek, hogy szakavatottan, felelősségteljesen vezessenek. Mozgalmat indított a falusi gyermekek taníttatására, s az ő munkáját, küldetését folytatom én is a lehetőségek függvényében, elsősorban szülőfalumat, Gyulakutát támogatva.
– Hány fiatalnak segítettél?
– Az elmúlt évek során több száz diáknak hoztam, intéztem támogatást folyamatosan és részletekben is. Amikor kikerültem Amerikába, a fellépésekért kapott összeget hazaküldtem a Bethlen Kata Alapítványnak, amelynek a működését 2000-ben felfüggesztettem. Az összegyűlt pénzt a diákok támogatására fordítottam. Sok hallgatónak biztosítottam a saját keresetemből segélyt, amíg elvégezték az egyetemet.
A másik vonal a PhD Bognár Béla professzor által biztosított ösztöndíj (Hungarian Scholarship Fund). Mivel egyre több a szegény sorsú tehetséges diák, dr. Bognár Béla professzor feleségével együtt azt tűzte ki célul, hogy a Kárpát-medence tanulni vágyó magyar fiataljait segítse, az erdélyiek mellett kárpátaljai, délvidéki, felvidéki magyar diákokat is. Az anyagi közvetítésre Erdélyben Hajdó Károly tanárt kértük fel. Jelenleg 50 egyetemi hallgató tanul (Marosvásárhelyről, a Székelyföldről és Gyulakutáról) az évi 700 dolláros ösztöndíjjal, amit két részletben folyósítanak, ha sikerül megtartani a kiváló tanulmányi eredményeiket. A dr. Bognár vonal 2000 óta működik, s elsősorban nem magyar származású, hanem gazdag amerikai személyek az adományozók. Sok nehéz anyagi helyzetben levő egyetemi hallgató számára tettük lehetővé, hogy ne kelljen abbahagyniuk tanulmányaikat.
Sajnos, az erdélyi diákok túl szerények, szemérmetesek, nem tudják magukat képviselni. A dr. Bognár-vonal mellett Erdei János a Marosvásárhelyi Rádió New York-i tudósítója is küldött pénzt, s két diák taníttatási költségeit szeretné folyamatosan biztosítani. Mások is támogatnak, a Lindeni Magyar Kerekasztal Társaság elnöke, Micheller Attila minden évben 1.000 dollárt küld, Murray Sándor 500-at, Kiss János és a barátnőim úgyszintén. Ezt az összeget is évente kiosztom azoknak, akik megérdemlik, főleg Gyulakutáról és Marosvásárhelyről. Elkötelezettséget érzek a magyar fiatalok érvényesülésének az előmozdítására, mert manapság a szellemi érték a legfontosabb, a pénzt el lehet veszíteni, el is lophatják, de a tudást nem.
– Tudom, hogy végül is Amerikában találtad meg az igazi élettársad. Ő is Erdélyből származott?
– Nem. Pápai születésű kiváló magyar ember volt, mérnökként dolgozott a Bethlehemi Fémipari Gyárban. Egy magyar mérnöktársa találta fel azt a vasöntvényt, amelyből a két New York-i tornyot építették, s a férjem volt az építésük minőségi ellenőre.
– Hogyan tudtad megszokni Amerikát?
– Engem felkarolt, támogatott, elősegítette a kibontakozásom költőként és előadóként is. Az Amerikai Nemzetközi Költői Társaság tagjává választott, s több válogatott kötetükben közölték a verseimet. Lantos Tamás képviselő a Szabadságváró című kötetemet bemutatta az Amerikai Kongresszus ülésén, hogy a rendszerváltás szükségszerűségét bizonyítsa. Az amerikai Ethnic Group elnökének a kérésére a magyarbarát Dol szenátor megengedte, hogy kongresszusi termében Erdélyről szóló verses összeállítást mutassak be magyar nyelven, ami egyedi esetnek számított, mert idegen nyelven ott korábban nem hangzott el előadás.
– Milyennek láttad az Egyesült Államokat?
– Itthon évekig osztályidegennek számítottam, Amerikában elfogadtak, tiszteltek, s amikor a templomban előadtam a verseimet, az angol nyelvet beszélők is körbevettek, s elmondták, hogy szépeket szavalok, pedig csak a hangsúlyomból következtettek arra, amit mondtam.
Bethlehembe való költözésem után beléptem az Amerikai Magyar Szövetség Philadelphiában működő Kelet-Pennsylvaniai Szervezetébe, amelynek az alelnöki tisztségében a magyar kulturális életet vezettem. A nemzeti ünnepek alkalmával három nagyszabású rendezvényt szerveztünk magas rangú tisztségviselők részvételével. A bevételekből támogattuk az erdélyi magyar diákokat, valamint a debreceni és a miskolci kórházat.
A férjemmel nagyon szép tíz évet éltünk együtt, s nehéz volt elfogadni, hogy a tüdőrák végzetes volt számára. Tiszta lelkületű, elkötelezett igaz magyar ember volt,
mindenben együtt érzett a céljaimmal, segítette a megvalósulásukat, és lehetővé tette, hogy a költészetemnek, az erdélyi elkötelezettségeimnek éljek. Négy könyvem jelent meg, most aforizmákat írok, s szeretnék még egy gyűjteményes kötetet kiadni.
– Még egyszer vállalnád a kimeneteledet?
– Igen. Nagyon szeretem Amerikát, ahol mindent megkaptam, amire vágytam. Egyetlen rossz szót sem mondhatok, hisz nagyon sokan segítettek, s a jó szomszédok a mai napig is ragaszkodnak hozzám.
– Gondolom, kiváltságosnak érzed magad, hogy éveken át baráti kapcsolatot tarthattál Wass Alberttel. Számodra mi volt ennek a jelentősége?
– Telefonon beszélgettünk, leveleztünk, a születésnapján mindig egy új verssel köszöntöttem fel, ő pedig megajándékozott A láthatatlan lobogó című dedikált verseskötetével, és előszót írt a köteteimhez. Ma is csodának éreztem a hirtelen kialakult lelki közösséget. Férjem, aki még a Bajor erdőből ismerte hősies egyéniségét, elismeréssel, csodálattal beszélt róla. Wass Albert már az első perctől a bizalmába fogadott, ami soha nem ismert bensőséges érzést váltott ki bennem, s pótolta az itthon felgyülemlett hiányérzetet. Életének három utolsó évében találkozott a hangunk a telefon jóvoltából, amit a fia, Wass Géza támogatott, mert látta, hogy jó hatással vagyok rá. Kezdettől a szívével látott meg, hitt bennem, s megerősített, hogy a helyes úton járok az ő nyomdokaiban. Úgy érezte, hogy Erdély rajongó szeretetét sugározom felé, s élete alkonyán rám bízta Erdélynek szánt fontos üzenete, a Nem veszhet el a nyom népszerűsítését. Meggyőződésem szerint Wass Albert nem követett el öngyilkosságot, idegbeteg felesége tragikus kimenetelű indulatának lett az áldozata.
Aki az életrajzát ismeri, annak természetes, hogy a támogatásnak ezt a formáját választotta, hisz a gyermek- és fiatalkora tele volt nélkülözésekkel.
Péterffy Gyöngyi a Bolyai Tudományegyetem történelem-filológia szakán végzett.
Az első két évben Erdőszentgyörgyön volt tanár, majd 30 éven át a marosszentgyörgyi iskolában. Fél katedrával három marosvásárhelyi iskolában is tanított, de a család nemesi származása és a háború után Nyugaton maradt édesapa miatt osztályidegennek minősítették, verseit, amelyeket már egyetemi hallgató korában írni kezdett, nem közölhette.
1990-től alapította meg a Lorántffy Zsuzsánna Egyesületet, s a nőmozgalom révén cselekvően kapcsolódott be a közéletbe. 1991 őszén dr. Száz Zoltán meghívására utazott ki Amerikába. Megérkezése után a Clevelandi Magyar Kongresszuson lépett fel először, ahol tíz versét adta elő, Szabadságváró című verseskötetéből. Ezzel vált ismertté, majd egyre több helyre hívták meg előadást tartani. Kétszer szerepelt a washingtoni Kossuth Házban, fellépett a Magyar Nagykövetségén és az amerikai nagyvárosok Magyar Házában, klubokban, egyházaknál, ahol a nemzeti ünnepek alkalmával 29 önálló előadása és számos szereplése volt.
„...Őseimben én voltam a nóta,
A nótában én vagyok az ős!
Végigjártam ez új világot, s
Nincs számomra egy maréknyi föld?!..”
(Balladák földjére léptem, Illyés Kingának)
„...Új hazát gondol
erdőt irt naponta,
hittel bír alkotni
szép Magyar Tanyát,
Amerika földjén
épít magyarosan,
fogadva várja
száműzött fiát....”
(A Magyar Tanya)
„...apály
és
dagály
ha kitartásod
netán megmarad,
élvezheted tovább
apály utadat,
ha akkor sem
csüggedsz – jön
a jó dagály –
felborít
és
partot ér az
egész kóceráj –„
(Gyuszim)
Simogatom
Szél zokog az eresz alján
kopognak a csillagok
vékony karéj újholdarccal
a holdvilág felém hajol
visz már az űr
visz
a tájjal
időtlen időbe von –
kopognak – kopognak újra
a januári csillagok –
– ott vagyok
és mégis
távol –
parányi fény
jön felém
simogatom amíg
látom –
falumból hozza a szél –
És élsz és élsz tovább
Czegei Wass Albertnek
Dermedt tájra lehel a
kémény
hó csikordul a
kertek alján
varjú hallgat
fagyszorított ágon
– nem hiszem a távozásod
ugyanazok a dombok
a Mezőség
zúzmara fényében
nádas tó álmát őrzik
csillagok
farkaslapuló éjben
vacogó árnyék –
január volt – van s csak
egy pillanat – jött a
kilencedik nap
a kilencedik tized
század
évezredek árnyékában
hallgat a lélek a
magányban a
téli tájban nem a
távozásban –
csillagőrző januárban
télen – nyárban
őriz a lélek az alkotásban –
Az igazak útja halhatatlan
Lélekkapun – lélek visz tovább
Elvégeztetett a csillagokkal –
– és élsz és élsz tovább.
Bethlehem, 1997. január
Menetrendem
Szeretlek vagy nem szeretlek
a szívemet vasra verted
vasra verted feszülettel
menetelek menetrenddel
menetelek
mindegy hova
ki kérdezné
én is hova
én is hova való
vagyok
honnan tudnák hogy
miért vagyok
menetelek
mindegy miért
menetrendem mindenkié.
Minél kevesebb a semmi, annál nagyobb a habverése.
Ne sajnáld a jó szó erejét, mert hozzád tér vissza.
Sohasem azt keresd, mi voltál, hanem azt, hogy mi vagy és mi lehetsz.
A gonosz azért gyűlöli a jót, mert ő nem képes azzá válnia.
A választás maga az ember.
Aki a másságot gyűlöli, az magát is megveti, mert ő is más.
Az agresszió a gyengeség biztos jele, a tiszteletlenség legmagasabb formája.
Az kommunikál, aki nem tud társalogni.
A nagy is kevés, ha haszontalan.